Ha kamaszodó leánygyermekünk gyanúsan elhanyagolja a világhálót, napokra eltűnik a szobájában, ráadásul amikor különös fénnyel a szemében néha mégis előbukkan, egy irgalmatlan vastag könyv van nála, viszont ha a Harry Potterrel és a Gyűrűk urával már régen végzett, szinte biztosak lehetünk benne, hogy twighlighter lett. Tehát megint eltűnt egy másik valóságban, de nem kell megijedni, ha más baj nincs vele már eleve, jó helyen van. Stephenie Meyer regénysorozatában, az Alkonyatban (Twighlight), az Újholdban (New Moon), a Napfogyatkozásban (Eclipse), és már tutira letöltötte a Hajnalhasadást (Breaking Dawn). A tizenhét éves diáklány, Isabella (Bella) Swan és a vámpírok története a legutóbbi évek legfigyelemreméltóbb kulturális jelensége a tinédzser szubkultúrában, és természetesen nem előzmények nélküli, ugyanakkor máris számtalan klónja született a piacon. A vámpírok léte, illetve nem léte évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget, alighanem úgy is, mint túlélési technika. Még a rendkívül felvilágosult J.-J. Rousseau is így ír: „Ha volt valaha a világon igazolt és bizonyított történet, akkor az a vámpíroké. Semmi sem hiányzik, tekintélyes személyek, seborvosok, papok, bírák hivatalos jelentései, bizonyítványai, a jogi bizonyítékok mindenre kiterjednek.”
A vámpírmítosz gyökerei ott vannak az emberi lélek mélyén, az ókortól kezdve Kínától Egyiptomig számtalan verzió látott napvilágot (hm, Freudot ide!), de a legnagyobb újkori lökést a romantika adta, amikor Lord Byron, Mary W. Godwin (később Shelley) és egy bizonyos Dr. John Polidori a Genfi-tó partján a szakadó esőben horrortörténetekkel szórakoztatták egymást, amelyekből aztán alapművek készültek (Frankenstein, A vámpír). Aztán megjelent Bram Stoker Drakulája, és divatba jött a hamvasztás, biztos, ami biztos. Mary Shelleyt egy álma indította el, miként Robert Louis Stevensont is a Dr. Jekyll és Mr. Hyde megírására, és a friss legenda szerint Meyer is úgy lett bestsellerszerző, hogy álmában egy erdei tisztáson találta magát, ahol egy átlagos külsejű lány és egy kimondottan jóképű vámpír beszélgetett elmélyülten. Az Alkonyat szimbólumrendszerében fel-felbukkan az alma. A felütés a Teremtés könyve, „De a jó és rossz tudásnak fájáról nem ehetsz: mert azon a napon, amikor annak gyümölcséből eszel, halálnak halálával halsz meg” (2, 17).
Erre mondja Bella, hogy ha meg kell halnom, legalább olyasvalaki helyett haljak meg, akit szeretek. Nem csak a gyümölcs tiltott, a szerelem is, hiszen egy emberlány és egy vámpírfiú között szövődik. Ez a huszonegyedik század digitális tinédzsereinek Rómeó és Júliája. Negyven évvel ezelőtt Edward Cullen, a 109 éves vámpír, aki örökre tizenhét maradt, valószínűleg motoros lett volna, Bella meg tébécés, de ma ez a másik valóság, a jövő idejű jelen. Hogy is mondja Morpheus a Mátrixban? „Mi az, hogy valódi? Hogyan határozom meg, hogy mi valódi? Ha ez arra vonatkozik, amikor valamit érzek, vagy megérzem valaminek az illatát, az ízét, esetleg meglátom, akkor viszont a valódin egyszerűen azokat az elektromos jeleket értem, amelyeket felfog az agyam.” Meyer szakít a klisékkel, semmi fokhagyma, feszület meg karó, vannak persze nyomkövető vérfarkasok és ízfokozó indiánok, de a Cullen család egészen más. Vegetáriánusok (csak állati véren élnek), remekül baseballoznak, jó a humoruk, és egy organikus házban élnek. A vámpír szép. Edward olvas a gondolatokban (egy vendéglőben például ezt érzi: pénz, szex, pénz, szex, macska, pénz, szex), egyik testvére, a tündéri Alice pedig látja a jövőt. Ami viszont állandóan változik, így aztán addig látja valakinek a jövőjét, míg az illető más útra nem lép, hiszen akkor a jövő is más lesz. Tehát a jövő szubjektív. Lám, már el is érkeztünk a szabad akarathoz, ezúttal egy „vamp” segítségével. Ez sem újdonság, hiszen a jövőkutatók már Delphoiban is nők voltak, akárcsak az Orákulum a Mátrixban.
És a gyermeke olvasmányaiért felelősséget érző és viselő apuka egyszer csak csapdába esik, és benne marad a sztoriban. Olyan ez, mint a karácsonyi villanyvasút. Kezdődik a zugvérivás.
origo.hu
Itt egy gomb az autóban, amit tízből kilencen nem ismernek
