Daniel Barenboim Chopin-estje

Február 23-án telt házas Chopin-estet adott a Művészetek Palotájának Bartók-termében a világhírű előadóművész, Daniel Barenboim. A telt házon nem is lehet csodálkozni, hiszen oly sokan voltak kíváncsiak a „sztárra”. A koncertteremben súlyos csend várta az est szólistáját. A szokásosnál is nagyobb feszültség határozta meg a koncert légkörét, ennek fényében pedig érthető, hogy Barenboim kissé félénken kezdett bele a nyitódarabba: Chopin f-moll fantáziájába. A Desz-dúr Nocturne már jobban sikerült. Gyönyörű színeket sikerült kikevernie az előadónak, legnagyobb sajnálatunkra ez a kolorit azonban nem mindig volt chopini. Az volt az érzésünk, Barenboim néha saját magát adja elő és nem a darabot. Ez pedig igen sajnálatos tény, hiszen a neves előadó általában kimondottan zeneközpontúnak mutatkozik, emellett szakmája egyik legintelligensebb képviselője. Mégis: sokat hamiskodott az est folyamán.
A három keringő meglehetősen modoros volt, a „Hősi polonézt” és a híres „gyászindulós” b-moll szonátát kissé erőltetett agogikával szólaltatta meg. Ez egyébként nyilvánvalóan a nem makulátlan (pillanatnyi) technikai tudást volt hivatva palástolni – azonban a figyelmesebb hallgató azonnal átlátott a helyzeten. Ezen nem is csodálkozhatunk. Inkább az a meglepő, hogy a hírhedten kevés (úgyszólván nem létező) gyakorlás mellett Barenboim még így zongorázik. Köztudott, hogy jó ideje a vezénylésnek szenteli életét, s bár egyszerre próbálja megülni a zongorista és a karmester paripáját, azért nyilvánvalóan ő is ember, így nem (lenne) nehéz belátni, a kettő együtt nem lehetséges – hacsak az embert nem Bülow-nak vagy Mitropoulosnak hívják; ám ezek a kivételek csak erősítik a szabályt. A közönség mégis kitörő lelkesedéssel ünnepelte Barenboimot. A sokáig szűnni nem akaró tapsvihart egy-egy ráadásszám szakította csak meg. Egyebek között langymeleg mazurka-interpretációk, illetve az örökzöld rövid kis Desz-dúr keringő maníros előadása. Barenboim meglehetősen elváltoztatta a darabot, a kottát.
Összességében is megállapítható, nem könnyű egy teljes Chopin-est – nem is biztos, hogy szerencsés; mind az előadót, mind a közönséget tekintve. Különösen akkor nem, ha végül valami más kerekedik ki belőle. Ez a hangverseny ugyanis nem mindig Chopinről szólt. Volt benne egy kis Ravel, egy kis Liszt, sok Barenboim, meg még más egyéb is. Fájóan hiányzott az opálos színekben pompázó, mégis plasztikus Chopin – az igazán finom, de sosem finomkodó Chopin. Ahhoz azonban, hogy ez a Chopin megelevenedjen, minden bizonnyal sokat kell gyakorolni, keresni a helyes ösvényt. A hallgatóság jó része természetesen ezen az esten is nagy reményeket fűzött Barenboim produkciójához. Ő azonban nem teljesen tudta beváltani azokat. Nem is meglepő, hiszen csodák nincsenek.
(Daniel Barenboim Chopin-estje. Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2010. február 23.)