Elvérzett gyalogezred

A világháború sokat vitatott kérdése a 2. magyar hadsereg története. A nemegyszer újabb Mohácsnak tekintett doni katasztrófa tényszerű kezelését kezdettől fogva nehezítette az elfogultság, fél évszázadig szinte lehetetlenné téve a haza határaitól távol elveszett magyar honvédek sorsának tisztázását. Csak a politikai nyomás enyhülésével, amikor már nem tekintették őket kizárólag a korábbi rendszer bűnös módon vágóhídra hajtott páriáinak, jelentek meg egyre nagyobb számban azok a visszaemlékezések, adattárak, tárgyilagos elemzések, melyek közelebb visznek bennünket a magyar történelem e fájdalmas kérdésének feldolgozásához. Például a legújabb kutatások vitatják a Donnál harcoló 2. magyar hadsereg indokolatlanul rossz felszereltségéről szóló állításokat. A korabeli dokumentumok alapján tisztázódott, hogy az ország legjobban ellátott alakulataként került ki a frontra, még ha elmaradt is a német és az orosz csapatok felszereltségétől.
A tisztázó munkában kiemelt fontossága van az első világháború óta hagyományszerűen napvilágot látó, de egy ideig szünetelő, majd mostanában újra megjelenő alakulattörténeteknek. Közülük a legújabbat adta közre kiadványai 61. köteteként a honvédelmünk hagyományait elhivatottan őrző és a szélesebb közönség elé táró nyíregyházi Jósa András Múzeum. A Nyíri bakák a Donnál című könyv átdolgozott, bővített, második kiadása, Bene János megyei múzeumigazgató és Szabó Péter, a Hadtörténeti Múzeum munkatársának közös munkája a nyíregyházi II. Rákóczi Ferenc 12. gyalogezred történetének állít emléket. Az 1920-ban a trianoni békediktátum miatt megszűnt munkácsi és szatmári ezredek jogutódjaként létrehozott, Nyíregyházán és Nyírbátorban állomásozó ezred eredetileg nem tartozott a második magyar hadsereg állományába. Felváltó alakulatként érkezett a Don-kanyarba, mégis a Magyar Királyi Honvédség egyik legnagyobb veszteséget szenvedő egységeként vonult be neve az újkori magyar hadtörténetbe. A nyíri bakák 1942 őszén úgy kezdték átvenni a leváltott zászlóaljak fegyvereivel együtt harci körzeteiket is, hogy már megindult ellenük a szovjet hadsereg január 15-i általános támadása. Kéthetes harc után sikerült kitörniük a szovjet gyűrűből, de 750-en maradtak az ezred 4500 fős eredeti létszámából. A könyv a soha haza nem térő katonák közül 1500 elesett és eltűnt honvéd nevét őrzi, a többiekről nem tudnak a források. Csatáikról a kevés fönnmaradt korabeli harctudósítás, illetve több részt vevő tiszt és katona fönnmaradt naplója vagy a közelmúltban hangszalagra mondott visszaemlékezése alapján számol be a kötet. A kivonulásról és a doni harcokról készült fotók, a tisztikar tagjainak rövid életrajza mellett számos portré is segít közelebb hozni az alakulat véres történetét az olvasóhoz.
(Bene János–Szabó Péter: Nyíri bakák a Donnál. A Jósa András Múzeum kiadványai, Nyíregyháza, 2009. Ára: 3000 forint)