A felszabadultság, könnyedség, lebegés érzete, erő árad a nagy méretű művek együtteséből, a szabadság érzete. A művészet szabadságáról beszélnek a szabad vásznas képek és a művész szabadságáról. Ahogyan Hantai Simon válaszolt azoknak, akik a festészet halálát vizionálják: „A festészet létezik, mivel nekem szükségem van rá, hogy fessek.”
A biai sváb származékként, a XVIII. században magyar földön letelepedett Handelek sarjaként 1922. december 8-án született, s a francia művészet egyik legmegbecsültebb képviselőjeként Párizsban 2008. szeptember 12-én elhunyt Hantai az úgynevezett hajtogatásos – pliage – képekkel vált széles körben ismertté. Az avantgárd csúcsteljesítményének nevezték e műveket, melyek paradox módon visszakapcsolják Hantai művészetét a gyemek- és ifjúkor világába. Anyja kékfestő anyagból készült köténye, a hajtogatott, meggyűrődött anyag és a Pollock-i action painting élménye találkozott, amikor néhány évvel a Bretonnal, a szürrealista mozgalommal való szakítás után megszületett a pliage-képek első sorozata. Maga Hantai így vallott róluk: „A pliage a semmiből fejlődött ki. Egyszerűen arra volt szükségem, hogy olyan személynek az állapotába kerüljek, mint aki még nem látott semmit, hogy a vászon helyét elfoglaljam. Meg lehetett tölteni a hajtogatott vásznat, anélkül, hogy az ember tudta volna, hol van a széle. Nem lehetett tudni, hogy hol áll meg az ember. Sőt tovább lehetett menni, s csukott szemekkel festeni.”
Nem állnak meg a keretnél, nem is használnak keretet az Olof Palme Ház kiállítói sem. A művészi mondandó végtelen mélységét sejteti például Végh András Levél Hantainak című alkotása, melyen nem az egyes szavak fontosak önmagukban, hanem a bennük sűrűsödő, a festészet magasztosságát egyébként játékos állatfigurákkal, furcsa madarakkal ellenpontozó teljesség. Az értelmezhető figurális és a dekoratív elemek, az organikus formák párbeszéde jelenik meg Mayer Berta Tabula című vásznán is, amelyen egyszerre lehetünk tanúi váratlan léptékváltásoknak és megkapó képzettársításoknak. Polgár Csaba György Hommage a Hantai című művén a laufer az egyik főszereplő, amely a nyomottextil-gyártás fénykorában a nagyipari termék előállításának egyik kelléke volt, most a véletlenszerűen megmaradt festéknyomokkal egyenrangú társa azoknak a motívumoknak, amelyeket a festőecset vagy a spakni visz a vászonra. Balla Attila munkáin a gesztus és a faktúra, a plasztikusan, olykor erőteljes reliefhatást adóan formált felület dominál, a vászonra szólt kvarchomok és a növényi szálakból összeállt fonat. Ezeken a szerves és szervetlen anyagok jelennek meg egyenrangú építőelemekként, M. Novák András Egyenes Adás című munkáján viszont mintha csak filmszalagok képsorait látnánk, amelyeken egyetlen motívum alakváltozásait figyelhetjük meg, mint a pliage négyszögeiben, az Agyfogyatkozás című kompozíción pedig, akárcsak Hantai földbe ásott képeinél, a szín és a forma redukciója eredményezi a mű alakulását. Kovács Péter Balázs Szürkületén egy gyermek alakja sejlik fel, s azok a motívumok, amelyek a művészt egész élete során elkísérik, s amelyek hol a dekoratív formák játékosságát, magától értetődését szembesítik a konkrét alakzatok zavarba ejtő irracionalitásával, ahogyan azt F. Farkas Tamás festményén látjuk, hol pedig a makrovilág szerves részévé válva nagyszabású vízió részeként jelennek meg, mint Szily Géza Vendégségben Hantainál című munkáján.
(Hommage a Hantai, Olof Palme Ház, március 21-ig.)
origo.hu
Az autópályán lerobbanni életveszélyes is lehet – mi legyen az első teendőnk?
