Metálvallás Angliában

Háromszázkilencvenezer brit vallotta magát jedi vallásúnak a 2001-es népszámlálási adatok szerint, sőt még egy parlamenti képviselő, Jamie Reed is kijelentette – bár állítólag csak viccből –, hogy ő maga is a jedi hit követője. Valószínűleg hasonlóan sikeres lesz az a friss kezdeményezés, amelyik a heavy metal rajongóit kívánja vallási közösségként elismertetni. Egyelőre Nagy-Britanniában.
Az ötlet a Saxon metálzenekar énekesétől, Biff Byfordtól származik. A The Belfast Telegraph szerint egy pubban beszélgetve jutottak az elhatározásra, majd néhány nap alatt több ezren csatlakoztak az elgondoláshoz a Facebookon. Ezt követően Alexander Milas, a Metal Hammer magazin főszerkesztője is felkarolta a kezdeményezést. Az ötletgazdák azt szeretnék kiharcolni, hogy a következő brit népszámlálásnál a nyilatkozók vallási hovatartozásként jelölhessék meg a heavy metalt. Az új „vallásnak” egyetlen parancsa lenne: minél több heavy metal hallgatása. Az ötletet kétségkívül a jedi vallás karrierjéből merítették, amely Angliában az utolsó, 2001-es népszámlálási adatok szerint megelőzi a szikheket, de külön rubrikát azért még nem érdemeltek ki.
Bár egy ilyen jópofa kocsmai kezdeményezésből aligha lehet levonni túlságosan messzemenő következtetést, az tény, hogy Nagy-Britannia melegágya az ehhez hasonló, végső soron a hagyományos vallásokat támadó, de legalábbis gyengítő, szokatlan ötleteknek. Ennek mély társadalmi-történelmi okai vannak.
A felnőttkorában megtért, majd trappista szerzetesnek állt Thomas Merton Hétlépcsős hegy című világhírű önéletrajzi regényében lesújtó képet fest a harmincas évek Angliájáról. Nem elsősorban vallási vagy erkölcsi megfontolásból menekült el a szigetországból, de érzéseit talán már az ehhez hasonló gondolatok is befolyásolták: „Úgy látszott, mintha Cambridge és bizonyos mértékig egész Anglia tudatosan, módszeresen és mesterkélten, néha bátran is azon igyekeznék, hogy elevennek lássék. Sokat tett is azért: hatalmas és bonyolult rongyosbál folyt, költséges, fontoskodó díszletekkel és kosztümökkel, értelmetlen hangoskodással. S mégis az egész elviselhetetlenül unalmasnak bizonyult – hiszen csupa erkölcsi halott vett részt benne” – írta 1948-ban.
Az angol társadalmi egyensúlynak már jó ideje fontos része a nem különösebben aktív anglikán egyház, amely azonban hivatalosan államegyház, és e kitüntetett helyzetében fontos kérdések megfogalmazására is alkalmas. Ez a tény azonban nem vagy csak kismértékben érinti az angol népességet, s talán ez lehet az oka annak, hogy Nagy-Britanniából egész sor szokatlan, a történelmi vallásokat is érintő hír érkezik. A közelmúltban például Ewen Souter lelkész azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Sussexben eltávolította a horshami templom feszületét, mert véleménye szerint az ijesztő és borzalmas a gyermekek számára. 2008 októberében ilyen feliratú buszok robogtak London utcáin: „Valószínűleg nincs Isten. Ne aggódj, inkább élvezd az életet”, majd tavaly januárban a metrók egy részét is feliratozták. Angliában – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – virágzik az Új Ateizmus mozgalom, amelyet a hitetlenek egyházának is neveznek, s amely szervezetileg is egyre inkább egyházként és vallásként működik. S hogy az utánpótlása is meglegyen az új egyháznak, igyekeznek becserkészni a gyermekeket: a nyáron például, annak érdekében, hogy ne cserkésztáborokban mérgezzék a fiatalok lelkét, Sommersetben szekuláris tábort szerveztek a 17 éves kor alattiaknak.
Szintén angol találmány a földkerekség egyik legnépszerűbb újpogány „vallása”, a wicca boszorkányság, amely Gerald Gardner népszerűsítésének következtében terjedt el az 1950-es évektől, és ma már világszerte vannak követői; 1998 óta Magyarországon is bejegyzett egyház. Ehhez képest a heavy metal vallásként tételezése nem is tűnik olyan merész gondolatnak…