Mi a magyar?

A Szamos-völgyben, közel Magyarország határaihoz s körülvéve Erdély álomszerűen kies tájképeivel, egy büszke kastély uralkodik a vidék fölött. A földalakulási óriási harczokon kívül két magyar forradalom megrendítő jelenetei találkoznak azon udvaron, melynek kastélyát említettem, és a mögötte fekvő vidéken.
A magas hegyet, mely oldalról néz az úrilakra, Rákóczy-hegynek nevezik, minthogy az alatta elnyúló völgyben körülkerített és megvert magyar vezér e hegyre menekült, hol végigtekintve a táborromokon és halottakon, könnyes szemmel vett búcsút Erdélytől, melyet többé nem látott, s midőn a bérczél másik lankáján haladva, a szomszéd falu határára érkezett, szintén búcsút kelle vennie egy szeretett lénytől, s a nép most is kegyelettel említi a kőasztalt, melynél Rákóczy és e nő rövid ebéd után elváltak egymástól, hogy többé ne találkozzanak.
Talán éppen a szívszaggató búcsú perczeiben, a Rákóczy-hegyről egy groteszk, egy féktelen szeszélyű igazságszolgáltatást lehetett látni, mely egyszersmind megfoghatatlan és népszerű volt.
Wesselényi, a Szolnok megyei főispán, ki a kuruczokkal vitézül harczolt, az ütközet után magát kipihenni házához térvén, tornácza előtt találta a rónai oláh papot. Ez hosszasan elbeszélé, hogy ő vezette a német sereg egy részét álutakon Rákóczy háta mögé, s a kuruczok megveretése egyedül ennek tulajdonítható.
A főispán előbb kétkedett, de végre az előadás részleteiből a tény igazságáról meggyőződött. Arcza komorrá lőn. Kezével jelt ad hajdúinak, kik az oláh papot a kert egyik fájára fölakasztják.
A törpe, tömör épület, hol ily csodálatos bíráskodás történt, most az általam említett kastély mellékházai közé tartozik, és zord emlékű Zsibó regényes és vadon környékére vezettem, hol a múlt forradalom alatt Erdélyben majdnem először ütött ki a polgárháború, s hol a világosvári események hírére az utolsó magyar sereg, mely még a harczmezőn állott, és az utolsó magyar vezér, ki Aradon halálra ítéltetett, adták át a közelgő oroszoknak fegyvereiket.
Oh! Zsibó egy tartalomdús könyvhez hasonlít, melyben a szív legszendébb meséitől kezdve a bősz indulatok vad történeteiig és a honszeretet megszentelt álmáig annyi vonzó s idegfeszítő jelenetekre találunk, mint a regényes iskola költeményeiben.
De a Wesselényiek közt, kik a zsibói uradalmat bírták, a közelebb meghalt Miklós atyjának volt legviharosabb élete és lelkülete. Melléje az égtől őrangyalul vala rendelve egy zárdanövendék, Cserey Heléna, a szeretet, türelem és szenvedés neje, s ha Wesselényi Miklós – értem az apát – féktelen szíve által nem sodortatott oly örvénybe, honnan az ő óriás erejű karjaival sem lehetett volna kimenekülni, és ha neve Erdély évlapjain fénnyel van körülsugározva, hajh! e fény Cserey Heléna könnyeiből ragyogott föl, és a menekülés a vad szenvedélyek örvényéből egy megsemmisített nőélet önáldozásainak árán eszközöltetett.
(Báró Kemény Zsigmond: A két Wesselényi Miklós, 1905)