A pilótaképzés biztonsági kockázatai

Április 7-i számukban Győr Ágnes riportja a hazai sportrepülés biztonsági problémáira hívta fel a figyelmet. Azt hiszem, hasznos lenne mondanivalóját az oktató nem mindig hálás, de annál fontosabb szerepével és egyben nem hivatalos feladatával kiegészíteni.
A riporter kérdésére Oláh Attila, a Magyar Repülőszövetség repülésbiztonsági szervezetének főmunkatársa a balesetek számának növekedéséről panaszkodik. Statisztikai adatai szerint valóban van ok az aggodalomra, nem beszélve arról, hogy a balesetből egy is sok. Nem világos viszont az a mondata, hogy „Nehéz átültetni a sportrepülésre a nemzetközi szabályokat, hiszen ezeket alapvetően a kereskedelmi repülésekre írták.”
A pilótaképzés – a hivatalos adminisztráció és szabályzat esetleges eltérő beosztásától függetlenül – alapvetően két fő szakaszra, a kezdő kiképzésre és a jelölt/növendék későbbi működésének megfelelő továbbképzésre/szakosításra osztható. A leendő helikopterpilóták kivételével a kezdőkiképzés feladata egységes: egy, az emberi természettől, született adottságaitól idegen, háromdimenziós térben való tájékozódás és mozgás elsajátítása. Ha biztonságos és eredményes repülést akarunk, ezen mindenkinek egyformán át kell esni. Későbbi ambícióitól, pénztárcája vastagságától és rangjától függetlenül. Ha ebből bármi okból engedünk, a kivételezett sírját segítjük megásni.
A biztonságos repülésnek, más szóval a pilóta alkalmasságának orvosi, idegrendszeri és elméleti feltételei vannak. Az említett hazai vagy nemzetközi törvények lényegében ezek biztosítására törekednek jogi formában és eszközökkel. Ezt tartalommal az oktató hivatott megtölteni. Az orvosi vizsgálat a jelölt egészségi állapotát tudja megállapítani. Ez szükséges, de nem elégséges a biztonsághoz. A repülőorvosi vizsgálat nagyon alapos, de egyes idegrendszeri vagy jellembeli problémákat szinte lehetetlen műszeres méréssel megállapítani. A könnyelmű, hányaveti járművezető ön- és közveszélyes. De ezt sem az orvos előtt, sem a vizsgán nem fogja kimutatni. Más okból, de hasonlóképpen a váratlan veszélyhelyzetben kapkodó vagy ledermedő pilótát sem könnyű orvosi vizsgálaton kiszűrni. A vele rendszeresen repülő oktató viszont a súlyosabb eseteket 8-10 kétkormányos felszállásnál észre tudja venni. A túlzottan magabiztos, tekintélyi alapon különleges elbánást elváró eseteknél sem szabad engedni az elméleti követelményekből. A repülésben nincs helye műkedvelő nagyuraknak! A pilóta folyamatosan tisztában kell legyen gépe helyzetével és sebességével. Közelítően még akkor is, ha esetleg műszerei elromlottak. Nem kell zseninek lennie matematikából, de fizikából (alkalmazott mechanikából, áramlástanból, meteorológiából) sohasem tudhatunk eleget. Akárhogy nézzük a biztonsági követelményeket, a jó oktató a biztonság fő garanciája. Szakmai tudása, emberismerete nélkül a legjobb hatósági előírás és ellenőrzés sem képes az alkalmatlan jelentkezők egy részének felismerésére és idejében való eltávolítására. Adjunk meg neki ehhez minden támogatást. Az oktató felelős a már egyedül repülő volt növendéke esetleges hibáiért is.
Dr. Gedeon József
okleveles gépészmérnök,
volt vitorlázórepülő-oktató, Budapest