Elrugaszkodás

Nem nyitottabb a jelenlegi kapitalista társadalom, mint a korábbi szocializmus, viszont 1989-hez képest a kibővült képzés miatt négyszeresére nőtt a felsőoktatásban részt vevő hallgatók száma. Akkor a megfelelő korosztály tíz, ma pedig negyven százaléka járt/jár főiskolára, egyetemre – állítja a szakértő. Például a szakács apa csirkéket sóz be a határ menti falu közkonyháján, de fiai már banki programokat fejlesztenek vagy közgazdászdiplomát szerezhetnek.

Csengersima kicsi település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a román határ tőszomszédságában, elérhető távolságban az ukrán határtól. Öt-hat éve még bábeli zsivaj jellemezte a román határátkelőhöz vezető büfésort, fáradt utazók és zsémbes kereskedők tanyáztak itt. A csárda tulajdonosa rég lehúzta a redőnyt, rozsdás lánc lóg a bejárati ajtón. Megszűnt az ipar, nehéz munkát találni. Bent a faluban eladó házakat hirdetnek az útszéli táblákon. Néhány romániai városban az egekbe kúsztak az ingatlanárak, tehát előszeretettel keresnek eladó házat az ottaniak a környéken. Aki teheti, elmegy Csengersimáról munkáért a 40 kilométerre fekvő Mátészalkára, a 130 kilométerre található Debrecenbe, vagy akár a 350 kilométerre lévő Budapestre.
Herczeg Ferenc 59, felesége, Edit 49 éves. Itt maradtak, az önkormányzat konyháján dolgoznak főszakácsként, illetve szakácsként. Mindennap hatkor kelnek, hétre járnak dolgozni, reggeltől várják az áruszállítókat. Kétszáz személyre főznek, ide járnak kosztolni az önkormányzati hivatal dolgozói polgármesterestül, a vámszervek alkalmazottai s a helybéli öregek is. Ma paradicsomleves lesz sült csirkecombbal, párolt rizzsel és barackkompóttal. Herczeg Ferenc összevágja, fűszerezi a combot, s már megy is a hús a hatalmas sütőbe.
Szüleik Csengersimán és Ura településen éltek, a termelőszövetkezetben meg az állami gazdaságban dolgoztak fizikai munkásként. Ők már szakmát szereztek: Herczeg Ferenc vendéglátó-ipari szakács, a felesége pedig úgynevezett kereskedelmi szakács, a hidegtálak, készételek specialistája. Családi örökségből öt hektár földjük van. Tamás fiuk 1982-ben, Norbert 1985-ben született.
– Tamás sokszor még a vasárnapi ebéd alatt is a matematikafeladatokon gondolkozott, vagy az örökmozgó látszatát sokáig fenntartó szerkezetek foglalkoztatták. Érdekelte a fizika és a számítástechnika is – mondja az édesanya, majd hozzáteszi: Norbert, a másik fiú arra törekedett, hogy minden tantárgyból jó legyen.
Míg gyermekeik kicsik voltak, kikérdezték tőlük a leckét, később, amikor már nem tudtak segíteni, abban ösztönözték őket, hogy tantárgyi versenyekre járjanak. Tamás még levelezett az országszerte ismert Öveges József professzorral, akinek népszerű tévésorozata volt az egyszerű fizikai kísérletekről. A nagyobbik fiút a helyi fizika-, illetve matematikatanár készítette fel a versenyekre, a szülők pedig fontosnak tartották, hogy könyveket vásároljanak gyermekeiknek, még Pentium–1-es számítógépet is vettek a kilencvenes évek elején. Tamás például matematikai képleteket modellezett, programozott, a prímszámok osztása foglalkoztatta. Matematika tagozatos gimnáziumba járt Kisvárdán, 2000-ben érettségizett. Ez többe került ugyan a szülőknek, de ott emelt óraszámban oktatták a matematikát. Norbert hasonló céllal Nyíregyházára járt közgazdasági szakközépiskolába. A szülők elém terítenek egy néhány éves újságot. Benne van az, hogy a fiuk színötössel végzett a középiskolában.
Mindkét fiú Debrecenbe járt egyetemre, informatika, illetve közgazdász szakra. Külföldi ösztöndíjat is kaptak, Tamás egy évet töltött Kréta szigetén, Norbert pedig fél évig volt Németországban az egyik tartomány gazdasági és munkaügyi minisztériumában. Tamás korábban olyan cégnél dolgozott, ahol nem látott garanciát a szakmai fejlődésére, ezért váltott. Most egy banki programokat készítő budapesti társaságnál programtervező, informatikai mérnök. Szerdánként egy idős fordítóval kávézik, és csak angolul beszélnek. Másoddiplomás-képzésre is jár fizika szakon. Norbert még nem kapta kézhez a közgazdászdiplomáját, mert hiányzik a középfokú angolnyelv-vizsgája, ezért a munkaügyi központ támogatásával féléves kurzusra iratkozott be.
– Büszkék a szüleikre, de magukra is legyenek, mert tanultak, szorgalmasak voltak – szögezi le az asszony.
Szerinte a gyermekek előbbre jutásában nem a pénz volt a legfontosabb, hanem a szeretet, hogy mindig mindent megbeszéltek velük, óvodás-, iskolás-, egyetemista korukban is. A kiadásokat sohasem számolták, azt tudták, hogy a kollégiumot mindig ki kell fizetni, amely a kilencvenes években hatezer forint volt, és kellett még pénz közlekedésre, ruházkodásra, könyvekre is.
Akkoriban Herczeg Ferenc és felesége bikát tartott az örökölt földön. Ebből tudták kiegészíteni a fizetésüket. Már nem emlékeznek rá, hogy mennyit kerestek. A főszakács most 80, az asszony 60 ezer nettó fizetést kap, ami nagyon szerény jövedelemnek számít. Úgy érzik, a rendszerváltás óta nehezebb lett a társadalmi felemelkedés, s az emberek felemésztették a tartalékaikat. Az ország északkeleti csücskében nincs munkalehetőség, a környékükön csak egy szarvasmarhatartó kombinát és egy cipőgyár működik. Már ők sem tartanak állatokat, mert megfelelő árban senkinek sem kell a tejük, húsuk. Most nem is tudnák taníttatni a gyermekeiket. Öthektáros földjükön búzát és kukoricát termesztenek. Egyre szorosabbra húzzák a nadrágszíjat, de minden évben csak rosszabb. Most járnak érettségi előkészítőre Gacsályra levelező tagozaton. Mivel a kereskedelmi szakiskolát régen végezték el, különbözetivel három évig kell tanulniuk. Angolnyelv-leckéket is vesznek, ami bevallottan rettenetesen nehezen megy.

n
Kesznyéten Tiszaújváros (a volt rendszerben Leninváros) térségében fekszik. Korábban az ország egyik vegyipari központja működött itt, tízezrek lelték meg számításukat gyári munkásként.
A háromgyermekes Murvainé Erika is vegyipari szakmunkásnak tanult, a műtrágyagyár savüzemében, gép mellett dolgozott. A szülei laboránsnak szánták, hogy fehér köpenyes munkás legyen, de ő nem akart a négy fal között méricskélni, mozgalmasabb elfoglaltságról álmodozott. Tizenkilenc évesen ment férjhez, a menyecskepénzből két tehenet meg egy olajkályhát vásároltak. Kesznyétenben letelepedve mezőgazdasági hitelből újabb állatokat vásároltak, s míg férje a termelőszövetkezetben dolgozott, ő otthon gazdálkodni kezdett. 1981-ben megszületett első lányuk, Erika, így szinte babakocsi-tologatás közben etette-itatta az állatokat. 1983-ban megszületett a második gyermek, Edina, 1989-ben pedig a harmadik, Eszter.
Évek múlva felszámolták az állatállományukat a kergemarhakór-járvány miatt. Ezt követően ifjúsági kölcsönt s a vállalkozóvá váláshoz szükséges hiteleket vettek fel. 1994-ben sógornőjével palackozott italt árusító boltot s lángossütödét nyitottak utcára nyíló házuk földszintjén. Először a boltot zárták be a huzatban szerzett agyhártyagyulladás miatt. Mivel nem volt légelszívó, az olaj megtapadt a plafonon, ezért egy évvel később bezárták a sütödét is.
Egy hektárnál alig nagyobb „birtokuk” mellé bérbe vettek földeket a családtagoktól. Hitelből traktort s más gépeket vásároltak. Ma már van kombájnjuk, talajművelő eszközeik: tárcsás ásóborona, gyűrűs henger, rakodógép, vetőgép s műtrágyaszóró. Összesen 180 hektár földet művelnek, ebből negyven hektár a saját tulajdon. Kilencven hektáron kukoricát, ötven hektáron búzát termesztenek, a többin egy kis árpát, napraforgót s repcét.
Férje keveset tartózkodik otthon, mikor ott jártam, traktoron ült, húzta-vonta a boronát. Lányaik, Erika, Edina és Eszter most 29, 26, illetve 20 évesek. A legnagyobb varrónőnek tanult, mégis a vendéglátóiparban helyezkedett el. Később Olaszországban dolgozott mosogatólányként, majd felszolgálóként, most, hogy hazajött, egy tiszaújvárosi dobozüzemben alkalmazták. A középső lány, Edina fodrásznak tanult, de szintén a vendéglátásban kötött ki. Szombathelyen gyorsétteremben dolgozott, jelenleg Írországban benzinkúti büfében próbál szerencsét. Ők ketten nem szerettek tanulni, nem is erőltették őket a szüleik, akik a mai napig egyengetik az útjukat. Sohasem merült fel, hogy a két nagyobb lány diplomát szerezzen. „Úgy voltunk vele, ne akarjunk többet tőlük, mint amire képesek.” A két nagyobbik lány le sem érettségizett.
A legkisebb, Eszter viszont főiskolás.
– Sose kellett noszogatni, hazajött, egy órát pihent, majd estig lelkiismeretesen tanult. A tokaji gimnázium elvégzése után Egerbe jelentkezett kommunikációs főiskolára, ahol elsőéves pénzdíjas hallgató. Félévente százötvenezer forintba kerül a taníttatása – tudom meg az asszonytól. Ennek a viszonylagos anyagi biztonságnak ára van.
– Huszonkilenc éve vagyunk házasok, ennyi év alatt négy napot voltunk egyfolytában kirándulni. Mivel sok gépet vásároltunk egy kft.-től, törzsvásárlóként kedvezményes áron négynapos hajdúszoboszlói gyógyfürdős üdülést vehettünk igénybe. Délelőttönként a vetőmagszóró gépről kellett előadásokat hallgatnunk – összegezi sóhajtva Murvainé.

n
De nem csupán fel-, hanem lefelé is vezet út. Nem ritka, hogy diplomás szülők gyermeke nem tud magas végzettséget szerezni. Természetesen ezeket a történeteket senki sem meséli szívesen, még kevésbé szeretné világgá kürtölni.
K.-ék középiskolai tanárok voltak Budapesten. Három gyermekük 1960-ban, 1962-ben s 1965-ben született. Az apa korán meghalt, ez is oka lehetett annak, hogy egyik gyermek sem szerzett diplomát. A nagyobbik fiú autószerelőnek tanult, műhelyt működtet a főváros egyik kerületében, a leány varrónő volt, jelenleg használtruha-kereskedésben eladó, a rendkívül tehetséges rajzkészségű kisebbik fiú csak nyolc általános iskolát végzett, kőműves mellett segédmunkás, de igényes szakmunkát is elvégez, például stukkókat farag.
S.-ék jól menő orvosok voltak Miskolcon, fiuk viszont csak középfokú végzettséget szerzett. Fogtechnikusként az ország nyugati részére költözött, ott nyitott műhelyt. Ausztriában nagyon drága az ilyen szakmunka, így az osztrák fogorvosok előszeretettel dolgoztatnak magyar technikusokkal, tehát nagyon jó életnívót biztosít neki ez a döntés.
N.-ék fia szerelemgyermek, az anya közgazdász, a gyermek apja – aki nem vett részt a nevelésében – viszont szakmunkás volt. A fiú nevelőapja a pénzügyi karon szerzett diplomát, a volt rendszerben egy nagyvállalat elnökhelyetteseként dolgozott. Az 1966-ban született Sándor fényképészeti középiskolát végzett. Nem sikerült művésszé válnia, egy fotólaborban nyomtatja, retusálja a képeket.

n
Nehéz képet adni a rendszerváltás utáni teljes mobilitásról, hiszen az akkor született gyermekek most húszévesek, és még tanulmányaikat végzik, így nehezen mérhető az apákhoz képest történt elmozdulás.
A Debreceni Egyetem szociológiai tanszékén az úgynevezett társadalmi mobilitás egyik elismert fiatal közgazdász-szociológus kutatója Fényes Hajnalka adjunktus.
– Ha a rendszerváltás utáni társadalmi mobilitást nehéz is vizsgálni, a felsőoktatási beiskolázások száma alapján sok következtetést levonhatunk. Magyarországon 1989-hez képest négyszeresére nőtt a felsőoktatási hallgatók száma. Akkor a megfelelő korosztály tíz százaléka járt, ma már negyven százaléka jár főiskolára, egyetemre. Ha több férőhely van az intézményekben, a tehetséges gyermekek nagyobb eséllyel kerülnek főiskolára, egyetemre, a hátrányos helyzetű fiatal jobban ki tud bontakozni – nyilatkozta Fényes Hajnalka. A hazai kutatásokra hivatkozva így fogalmazott: a diplomaszerzés elősegítője elsősorban nem a pénz, hanem az, hogy foglalkoznak-e a szülők a gyermekkel, tanult-e vele az anya vagy az apa az évek folyamán, s ösztönözte-e arra, hogy tovább tanuljon. A szülői biztatás tehát tehetséges gyermeknél esély a felemelkedésre, de az is igaz, hogy az anyagi gondok visszahúzó erőként hatnak. Mint most a gazdasági válság és az azt kísérő hitelválság. Magyarországon egymással versenyeznek a bankok az ügyfelekért, nyújtanak nagyon magas kamatozású hitelt a lakás-, bútor-, mobiltelefon- és mindenféle egyéb áru vásárlásához, ezért sok család végképp eladósodott.
– Mivel csökkent a nők munkaerő-piaci diszkriminációja és szegregációja, egyre több nő szerez főiskolai oklevelet, egyetemi diplomát. A hetvenes években 31 százalék volt, most 56 százalék a nők aránya a felsőoktatásban még az olyan nagy presztízsű szakokon is, mint az orvos-, jogász-, közgazdászképzés – ismertette a tudományos kutató.
Szerinte a hazai kapitalizmusban már nincs jogi akadálya a társadalmi felemelkedésnek, de számít a felhalmozott kulturális tőke és az örökség mértéke. A pénzdíjas képzés növeli az egyenlőtlenségeket, hiszen akinek van pénze, az nagyobb eséllyel szerezhet diplomát, a normatív finanszírozásban pedig óriási az érvényesülésért folyó harc. Hogy mekkora, az évtizedek múlva összegezhető. Addig bárki feljebb juthat, vagy lecsúszhat egy másik társadalmi osztályba.

Cikkünk bővített változata a The Chosun Ilbo Daily című dél-koreai napilap megrendelésére készült.