FHB: Lassul a lakásárak esése

Bodacz Péter
2010. 05. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly a fogyasztói árindexszel kiigazítva 10,3 százalékkal csökkentek a lakásárak. Az idei előrejelzés további kilenc százalék körüli áresést valószínűsít – derül ki a Földhitel és Jelzálogbank (FHB) tegnap közölt ingatlanárindexéből. Mint azt Harmati László, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese közölte, az új lakások eladásánál Budapesten tavaly tíz százalék feletti árengedményt is el lehetett érni. Az alkura egyes fejlesztőknél az adott lehetőséget, hogy a külföldi vevők százas nagyságrendben veszni hagyták a tíz-húsz százalékos foglalót.
A Földhitel- és Jelzálogbank tapasztalatai szerint tavaly a lakáspiac csaknem minden területén a kereslet visszaesése volt tapasztalható, amit egyrészt az elbocsátások és bérlefaragások, másrészt a pénzintézetek szigorodó és dráguló hitelkihelyezése idézett elő. Az ingatlanok iránti kereslet csökkenése a forgalom közel ötvenszázalékos visszaesését eredményezte a tavalyi esztendőben az előző évhez képest, emellett a fejlesztői oldalon is komoly visszaesés ment végbe: tavaly tizenegy százalékkal kevesebb lakás épült. Az FHB elemzése rámutat: bár tavaly év vége óta akadnak biztató jelek, amelyek a gazdaság lassú talpra állására utalnak, ám az időközben újfent bővülő hitelkínálat egyelőre nem hozza lázba a lakásra vágyókat, jelenleg ugyanis az alacsony kereslet jelenti a legfőbb piaci korlátot.
A pénzintézet várakozásai szerint bár számos területen még nem érték el mélypontjukat az ingatlanárak, a javuló inflációs környezet lassuló áreséshez vezet majd. – Érzékelhető fordulatot legkorábban a 2011-es esztendő hozhat. Ám mivel a lakások áresése folytatódik, és az a trend, hogy a befektetők általában a mélypont közelében kezdenek vásárolni, ezért elképzelhető, hogy idén több vevő lesz a piacon – fogalmazott Harmati László. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta: a 2008 ősze óta tartó időszakról kijelenthető, hogy az árcsökkenés a vidéki ingatlanpiacot nagyobb mértékben érintette, ez ugyanakkor nehezen számszerűsíthető, mivel több helyen lényegében a nullát közelíti a kereslet, így nincsenek viszonyítási alapul szolgáló árak sem. Az FHB adatai alapján ugyanakkor elmondható, hogy – Pest megye kivételével – az északi megyékben estek a leginkább a lakásárak, ott, ahol 2000 és 2008 között a legnagyobb volt a drágulás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.