„Föl, föl, fiúk ”

„…csak semmi félelem”, üzeni a távolból a költő, akit egész életében a magyar sorskérdések izgattak, s aki a magyar néplélek, ha van ilyen, egyik legjobb ismerője volt, Ady Endre. Hogy mit szólna a megalakuló új parlamenthez, azt nehéz megmondani, de nem lenne ellenére.
Nyugodtan kijelenthetjük, rémes nyolc év van mögöttünk, amit az úgynevezett átlagválasztó, azaz te és én, mi és ti, miután keservesen megszenvedtük, a hurrikán, illetve a mindent megtisztító vihar erejével sepertük el a Magyar Szocialista Párt és a vele szoros szimbiózisban zsarnokoskodó szabad demokraták szövetségének uralmát. Ez utóbbit örökre. Igen, uralmát, mert a demokratikus intézményi keretek ugyan megvoltak, de a koalíció, főképpen a Gyurcsány Ferenc országlása alá eső időszak a törvények megcsúfolása, a hektikus-hisztérikus rögtönzések, a hazugságok a nepotizmus és a mindent elborító korrupció időszaka néven vonul be az emlékezetbe. A bizonyos malmok lassan őröltek, és a magyar választók hite – hogy ő és a családja majd megússza, ha a többiek el is véreznek, meg a makacsság, ha ma nem is, de holnap jobb lesz – sokáig féken tartotta az indulatokat. De a válság, az eladósodás és az ezzel szembeni lenézés és megalázás lassan megérlelte a mostani választás eredményét.
Amikor a két korjegyző felolvasta a képviselők névsorát, elég „egyhangú” volt a sok-sok Fidesz, közéjük keveredve az alaposan megfogyatkozott MSZP és a többi párt. Tagadhatják, de a Jobbik parlamentbe jutását a szocialistáknak kell megköszönni, akik szörnyű kormányzásukkal előhívták a számukra legnagyobb mumust, a radikális jobboldalt. Jellemzően az egész sajtó azt leste, hogy Vona gárdamellényt vagy öltönyt visel-e a nevezetes napon. Lehetett fényképezni, öltönyben jött, de az esküt gárdamellényben tette le. Ezzel Vona Gábor nem a vagányságát, hanem fenyegető civilizálatlanságát demonstrálta, tökéletesen igazolva Sólyom Lászlót, aki nyomatékkal figyelmeztette a vadonatúj pártot: a gyűlölet szítása, a gyűlöletbeszéd vagy az erőszak, a jogtiprás nem lehet még a legszélsőségesebb parlamenti pártkelléktárában sem. A jobbikos képviselők nem maradtak adósok: a legdurvább hangnemben ócsárolták Sólyom Lászlót a boldogan érdeklődő médiumoknak. Az első pimasz gumicsont, amit az MSZP lármásan rágicsál.
Sólyom államelnök rövid és hatásos beszéde azon az antalli örökségen alapult, hogy a következő parlament különb legyen az elődjénél. Ennek és az élő alkotmány bátor használatának segítségével kijelölte a jövő legfontosabb tennivalóit: az első a gazdaság radikális rendbehozatala, a második a nevelés és az oktatás teljes újjászervezése, a harmadik az erős politikai akarat a korrupció mindent elborító gyakorlatának megszüntetésére. A legrokonszenvesebb volt az elnök szájából, hogy a szegénységtől meg kell szabadítani az embereket, s felgyorsítani a cigányok integrációját. Először hallottuk elismerni, hogy Magyarországon magyar emberek is élnek mélyszegénységben, nem kell a nyomorhoz kisebbséginek lenni.
Horváth János fideszes korelnök, akinek most nem verébfejbetűkkel íródott a forgatókönyve, humoros bakizásokkal oldotta a kissé kimért és feszült hangulatot. Később, mint korelnök és közgazdász meglehetős kemény bírálatot gyakorolt a kiváló kapcsolatokkal rendelkező politikai elit köpönyegváltása okán. Hangsúlyozta, hogy azok lettek a nagy vagyonok és a piacgazdaság kiváltságosai, akik azelőtt mélyen elítélték a magántulajdont, viszont minden mozgalmi kapcsolatukat latba vetették, hogy az állami vagyon privatizációjakor az elsők legyenek. A közgazdasági zsargonban előadott eszmefuttatás vajon hány szocialista milliomos ingerküszöbét érte el? A miénket bizonyosan.
Bajnai Gordon távozó miniszterelnök egészen meghökkentő volt. Leköszönőbeszédében egyfelől ugyanolyan durván ment neki a Jobbiknak, amilyen durván Vona viselkedett az eskütétel ürügyén. Bajnai oly mértékig vetette el a sulykot, hogy tízpercesre tervezett beszéde eltolódott a nyilas és fasiszta vízió irányába, feljelentéssel megfejelve. Bár igyekezett alsó hangon fogalmazni, mégis alaposan feldicsérte magukat: krízisalap, út a munkához, méltányossági nyugdíjak, hasznos válságkezelés, csökkenő államadósság, egyebek. Nem is értjük, miért is nem maradnak.
Az igazi meglepetés Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök igen jól koreografált felszólalása volt. A miniszterelnök áttekintést adott az elmúlt 46 év történéseiről, s arról a negatívumról, hogy a mögöttünk hagyott húsz év nem váltotta be a rendszerváltáshoz fűzött reményeket. A magyar választók most a szavazók forradalmát valósították meg: hatalmas többséggel kívánják az alapvető változásokat. Ezért Orbán Viktor még egyszer és nemesen megköszönte a magyar választók bizalmát. Az emberek akaratát megtestesítve előterjesztett egy szimbolikus iratot, a nemzeti együttműködés nyilatkozatát, amely a következő pillérekre épül: munka, otthon, család, egészség és a rend. A bizalom arra kötelezi az új kormányt, hogy elszántan megszolgálja azt az óriási lehetőséget, amelylyel a magyar nemzet polgárai felruházták őket. Nagy erők szabadulnak fel az alkotásra, és ez a kormány minden erejével azon lesz, hogy a szegénységtől a korrupcióig minden szégyenletes múltbéli történést orvosoljon. Ehhez kell a nemzeti együttműködés. Szóval: „Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem…”