Zavarban van az olvasó Papp Zoltán Írogató színész című könyvét forgatva, amikor meg akarja fejteni, mit is kapott valójában. A fülszöveg színháztörténetet, a kötet második felében pedig hangjátékokat és drámákat ígér. Már gyanús lehet a könyv hátuljáról az olvasóra ömlő szabadkozás. Négyszer is megkapjuk a mondatot: hogy jövök én ehhez? És ha megfordítjuk a kiadványt, s szembe találjuk magunkat a szerző két arcképével és a címmel, már világos, hogy ez a mű Papp Zoltánról szól, akármit ígértek is eddig.
Nyilvánvalóan nehéz annak, aki valamilyen műfajban a periférián mozog. Papp Zoltán színészként már bizonyított, jelen volt a magyar színház legutóbbi, a XX. század második felére eső fénykorában. Íróként azonban nem futott be. Az irodalmárok szerint nem ír, csak írogat (innen a cím). Sőt, amint a kötetből kiderül, még több más műfajban sem lett ismert: zongoristaként, vívóként és rajzolóként sem. És ezt ő mind nehezményezi.
A könyv Papp hullámzó kedélyű önterápiája. Hol lekicsinyli magát, majd dühösen az ellenkezőjét bizonyítja, hol idéz vagy kijelent magáról valami elismerőt, amit gyorsan visszavon, otthagyva, hogy azért így van, ugye? A bizonyításjelleget mi sem mutatja jobban, mint a kötet sokszínűsége, mondhatnánk, eklektikussága. Másképp miért kerülhetnének egy színházi tárgyú könyvbe a legjobb magyar talajbiológusok Papp Zoltán által készített portréi?
Színháztörténet ide vagy oda, a kiadványban olyan fejezetcímeket találhatunk, mint Hanglemezeim (Címlista); vagy Na, most akkor én nagy színész voltam vagy kicsi? Bár a sok hangulatváltás olykor fárasztó, nem érdemes az olvasónak megneheztelnie Papp Zoltánra. Az alkotónak szüksége van az önmagával folytatott küzdelemre. Mi csak élvezzük a háttérben kibontakozó, valóban különös színháztörténetet!
(Papp Zoltán: Írogató színész. Nap Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 2900 forint)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
