Száz év és magány

Tatay Sándor 1910. május 6-án született Bakonytamásiban. Édesapja evangélikus lelkész volt, sokadikként örökölte e hivatást felmenőitől, a kis veszprémi faluban hét gyermeket – négy lányt és három fiút – nevelt a szolgálat mellett. Sándor előbb a tatai piaristákhoz, majd a pápai reformátusokhoz, végül a híres szarvasi Tessedik-gimnáziumba járt, ott érettségizett. Őt is papnak szánták, ezért került a soproni lutheránus teológiára, de – amint később írta – hitbéli gondjai támadtak. Sopronban írta első regényét, Az ekét, majd világot látni ment. 1931-ben pénztelenül, jórészt gyalog végigjárta Ausztriát, Németországot és Dél-Franciaországot, eljutott Spanyolországig. Hazatérve beiratkozott a pécsi egyetem bölcsészkarára, ott ismerkedett meg Várkonyi Nándorral, Weöres Sándorral, Takács Gyulával és másokkal. Ekkor kapcsolódott be a dunántúli, majd az országos irodalmi életbe. Nem tartozott a Nyugat harmadik nemzedékéhez, nem volt hozzá eléggé urbánus, inkább a „népiekhez” vonzódott, náluk azonban konzervatívabb, polgáribb környezetben és szellemben nevelkedett, gondolkodott. A harmincas években a harmadikutasok körében mozgott, hatással volt rá Szabó Dezső expresszív stílusa és bátorsága, de nem csatlakozott írói, politikai táborokhoz. Egy folyóirat-kiadói vállalkozásra ráment az örökrésze, ezután a maga kijelölte útra lépett. 1939 és 1944 között öt könyve – két regény és három elbeszéléskötet – jelent meg, a Jelek a porban Püski Sándor kiadójánál. Egy ideig maga is foglalkozott könyvkereskedéssel a Vár oldalán lévő lakásában.
Szigligeten töltötte 1944 tavaszát-nyarát Tatay Sándor. Gárdonyi novelláiból forgatókönyvet írt Szőcs István filmjéhez, amely Hegyen égő tűz címmel készült. A stáb tagjai mentességet élveztek a hadkötelezettség alól, Esterházy grófék kis kastélyában laktak. Így nem csoda, hogy a forgatás a végtelenbe nyúlt, elhasználtak 16 ezer méter filmet, naponta átírták a forgatókönyvet. Tatay ősszel nem tért vissza a fővárosba, megbetegedett, átköltözött a Badacsony oldalában lévő Rodostó turistaházba. Az 1935-ben – Rákóczi halálának kétszázadik évfordulójára – épült menedékházat egy özvegyaszszony és szép fiatal lánya, Takács Marika gondozta, ő ápolta a beteg írót is. December 6-án házasodtak össze, a nemestördemici főjegyző, Péczer Sándor adta össze őket (akinek tragikus sorsáról a Magyar Nemzet Magazin március 27-i számában jelent meg írás). 1944 karácsonyát, majd a főváros ostromát Budán vészelték át, tavaszra visszaköltöztek a Rodostóba, 1953-ig gondnokként laktak és dolgoztak a turistaházban. Az itt keresett pénzből vettek szőlőskertet a sziklafal tövében, ahol Tatay maga kezdte építeni a – később bővítgetett – házat. Ettől fogva 1991-ben bekövetkezett haláláig itt töltötte az esztendő nagy részét, csak a kora téli hideg űzte vissza Budapestre, hogy az első tavaszi napsütésre visszatérjen megmetszeni a szőlőt. Sosem törleszkedett a fővárosi irodalmi élet hangadóihoz, régi jeles irodalmár és művész barátaival, pályatársaival azonban szépen ápolta kapcsolatait, s ők mindig boldogan meglátogatták borpincés badacsonyi házában.
Hosszú szünet után, 1955-ben jelent meg újabb könyve, a Kinizsi Pálról írt ifjúsági regény – később összesen 350 ezer példányban fogyott el –, majd A Simeon-házzal visszatért a „felnőtt”-irodalomhoz. 1986-ig további 24 kötete látott napvilágot, Ház a sziklák alatt című novellájából Makk Károly készített emlékezetes filmet 1958-ban, Görbe János, Bara Margit és Psota Irén főszereplésével. Háromszor tüntették ki József Attila-díjjal, a rendszerváltozás után, nem sokkal halála előtt Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. Tatay Sándor 1991. december 2-án halt meg, nyughelye a bakonytamási temetőben van.