Tabuk, sorsok és lelki alkatok

Mit mondanak vajon Freud gigantikus díványára fektetve az előző században erőszaknak, megtorlásnak, jog- és tulajdonfosztásnak áldozatul esettek arról, mi történt velük, hogyan élték meg, és hogyan lehet tovább élni úgy, ha az elkövetők többnyire nem kértek, nem kérnek bocsánatot?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológia tanszéke Az identitások korlátai – Kollektív traumák, tabusítások, tapasztalattörténetek a II. világháború kezdetétől 1990-ig címmel rendezett kétnapos konferenciát Piliscsabán, amelyre több tudományág jeles képviselőjét és számos levéltárost is meghívtak, de még így is maradt olyan kérdés a résztvevőkben, amelyet inkább teológus, filozófus (vagy költő) tudott volna érdemben megválaszolni.
Szóltak előadások deportált zsidó lányokról, Erdélyből 1944-ben árva gyermekként menekült férfiról, Rákospalotáról elhurcolt, kifosztott parasztokról, Hortobágyra kitelepített, mindenükből kiforgatott középosztálybeliekről, meghurcolt szerzetesekről, a kommunista pártból kizártakról, besúgókról, a háború után több hullámban emigrált vezető magyar értelmiségiekről. Míg talán túlzottan is szerteágazó témák, gondolatívek hangzottak el, nem volt kevés az óhatatlan ismétlés és a közhely sem, s végül mindkét véglet felvetette többekben, hogy valamiképpen – modellezés, általánosítások vagy egyéb módszerek révén – ideje lenne más minőségi szintre juttatni a traumákról való beszédet, gondolkodást. Vagyis most már nemcsak kutatni, feltárni kell, hanem kezdeni valamit a meglévő tudással, tapasztalattal, megéltséggel. (Ami már nem biztos, hogy a tudós dolga.)
Garadnai Erika előadása Gellért Sándor Magyar sorsénekéről, amelyben a Karácsony Sándor köréhez tartozó költő a Don-kanyari eseményeket verselte meg, már a „valamit kezdés” felé orientált annak ellenére, hogy a nagy lélegzetű mű például Juhász Ferenc Tékozló országának csak az előzménye.
Horváth Sándor történész arról beszélt, miképpen vált tabuvá a Kádár-korszakban a szegénységről való beszéd, és a hatalom miképpen bélyegezte meg például az árvákkal foglalkozó papokat, vallásos civileket, hogy ne kelljen elismerni pozitív tevékenységüket. Amikor pedig civil ellenzékiek a Szegényeket Támogató Alap megalapításával szintén a nyomorban élőkért próbáltak tenni, hogyan lehetetlenítette el őket a hatalom, és férkőztek a soraikba ügynökök. A második világháború végi délvidéki megtorlásokkal két előadás is foglalkozott. Matuska Márton újságíró-történész elborzasztó részletekkel mesélte el több áldozat történetét és azt, évtizedekkel később mit tehettek az értelmiségiek azért, hogy a történetek végre bekerüljenek a közös magyar emlékezetbe.
Hódi Sándor pszichológus egy hetvenkét emberi tulajdonságot elemző adatbázis alapján kutatta 2200 különféle nemzetiségű Bácskában élő ember lelki alkatát.