A debreceni operajátszás történetének legnagyobb vállalkozásai közé tartozik Muszorgszkij Borisz Godunov című zenedrámájának bemutatója. A méreteiben és mélységében egyedülálló remekműnek a színpadra vitele leginkább a világ nagy operaházaiban szokásos, ritka, hogy egy, a Csokonai Színházéhoz hasonló társulat bele merjen vágni. A debreceni – Vidnyánszky és Kocsár nevével fémjelzett – produkció, az opera számos változata közül az eredetit választotta. Ez tükrözi leginkább az alkotói szándékot, de hangszerelésének szikársága miatt nagy terhet ró az előadókra és a hallgatókra.
Máris le kell szögeznünk, hogy az előadás elismerésre méltó teljesítménnyel szolgál. Várható volt, hogy Vidnyánszky Attila izgalmas színházat varázsol a tragikus sorsú cár történetéből. Tervezőművészével, Olekszander Bilozubbal praktikus és expresszív játékteret építettek. Metaforikusan szerepelt a megrepedt harang és a hatalmas kódex mint beszédes díszletelem. Kevésbé éreztem elegendőnek két fontos szereplő, Borisz és Sujszkij színészi motivációját. Előbbinek elsősorban a méltósága és dominanciája hiányzott, míg az álnok herceg képmutató magatartása nem volt elég karakteresen megrajzolva. Vidnyánszky rendezésének legnagyszerűbb, katartikus pillanata este háromnegyed tíz után következik be, mikor is Borisz halálával nem ér véget az előadás, hanem egy elemi erővel kitörő forradalom söpri el az előző rendet. Ez a történelmi analógiákat sem nélkülöző jelenetcsere többletdimenziókat ad az egész előadásnak és kárpótol az előzmények időnként epikus lejtéséért.
A Debreceni Filharmonikus Zenekar és a színházi kórus teljesítményét illetően pozitív a mérleg,
de mindkét együttesnél kiütköznek a létszámbéli kompromisszumok, amelyeket elsősorban a zenekari árok és a színpad méretei okoznak. Jól teszi dolgát a Bányai Júlia Iskola gyermekkara is. A karmester, Kocsár Balázs nemcsak a produkció előkészítésébe, hanem az interpretációba is nagy fizikai és szellemi energiát fektet. A gondosan kialakított hangzásképet azonban némileg torzítja, hogy a koronázási jelenet harangzúgása felvételről szólal meg, s hogy a cári gyermek, Fjodor énekét mikroporttal kell kierősíteni. Nyikita Sztorozsev személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező, rutinos művész öltötte magára Borisz jelmezét. Teljesítménye nagyon korrekt, de érzésem szerint adósunk marad a nagy, torokszorító pillanatokkal. Honfitársa Makszim Kuzmin-Karavajev viszont – bár Pimen szerepénél harminc-negyven évvel fiatalabb – tökéletesen kiegyenlített orgánumával és kisugárzásával az est meghatározó élményét nyújtotta. A tenoristák közül Cselóczki Tamás jó formában volt, s hangban-játékban egyformán hiteles Grigorijt alakított. Kóbor Tamás viszont Sujszkijt, a darab kulcsfiguráját nem tudta elég jelentékennyé tenni. Az opera filmszerű dramaturgiájából adódóan nagyon fontos funkciójuk van a karakterszerepek megformálóinak. Közülük vokális és színészi teljesítményükkel Bódi Marianna (Kocsmárosné), Kriszta Kinga (Kszénia) és Cseh Antal (Varlaam) emelkednek ki. Böjte Sándor a Félkegyelmű szerepében némileg visszafogottabb, mint ahogyan szólamának súlya indokolja. Jóleső meglepetés volt ugyanakkor Fülep Máté világos, de határozott baritonját hallani Scselkalov szerepében. Ujvárosi Andrea, Hajdu András, Vince János, Ürmössy Imre és Wagner Lajos is dicséretesen teszik dolgukat.
Nyugodtan állíthatjuk, hogy Borisz cár debreceni látogatása fontos élményekkel és tapasztalatokkal szolgált.
(Muszorgszkij: Borisz Godunov, Debreceni Csokonai Színház, Rendezte: Vidnyánszky Attila, vezényel: Kocsár Balázs.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
