A „föld kapitánya”

A napokban emlékeztek meg Jacques-Yves Cousteau francia óceánkutató születésének századik évfordulójáról. Vajon egyszer útra kel-e még legendás hajója, a Calypso, amely évek óta egy bretagne-i kis kikötőben partra vetve rostokol? Bár a hozzátartozók váltig állítják, hogy egy év múlva már szeli a habokat, az biztos, hogy Cousteau kapitány ügyének, az óceánok védelmének családon belül és azon kívül is vannak folytatói.

Nekünk, akik a hatvanas-hetvenes években nőttünk fel, három kapitány számított a televízióban: a Tenkes kapitánya, Kloss és Cousteau. Az első kettő mindig túljárt az ellenség eszén, míg a harmadik valami ismeretlen világot tárt elénk, amely karnyújtásnyira van tőlünk, és amelyről alig tudunk valamit: a tenger birodalmát. Jacques-Yves Cousteau az óceánokban tett kirándulásai – még fekete-fehér televízión is – bámulatos képeket közvetítettek a víz alatti élet számtalan válfajáról.
Cousteau kapitány volt az, aki az elsők között ráérzett arra, hogy mekkora szerepe van az ismeretterjesztésben a televízió által sugárzott képnek. Hozzánk jókora késéssel jutottak el a filmjei. Hiszen az 1950-es években olyan munkák kerültek ki keze közül, mint a Louis Malle neves filmrendezővel közösen készített alkotása, A csend világa, amely ’56-ban César-, majd a rákövetkező évben Oscar-díjat kapott.
De ki volt Jacques-Yves Cous-teau, aki 1997-ben halt meg, és több mint száz, a tengerek és édesvizek bioszférájáról szóló filmet hagyott hátra? Egy kis gironde-i faluban látta meg a napvilágot 1910. június 11-én. Jacques-Yves húszévesen jelentkezett a tengerészeti akadémiára, ahol kivételes érdeklődést mutatott a tengervizek élővilága iránt. Egy balesete következtében rengeteget kellett úsznia, eközben ismerkedett meg a búvárkodással.
A második világháború alaposan megváltoztatta sorsát. Előbb részt vett a francia flotta lázadásában, majd 1943-ban mérnök barátjával, Emile Gagnannal együtt létrehozták az első könnyűbúvár-készüléket, amely forradalmasította a búvárkodás technológiáját.
Cousteau 1949-ben leszerelt a haditengerészettől, és egész életét a tengerkutatásnak szentelte. Kifejlesztette a „zseb-tengeralattjárót”, amellyel ragyogó felvételeket készíthetett az addig ismeretlen világról. A hatvanas évek elején tervezőasztalán megszülettek a hangár méretű „merülő csészealjak”, amelyek az ember tengerszint alatti életét biztosíthatták volna.
Hajója, a Calypso eredetileg brit aknaszedő volt. A 42 méteres hadihajót alakították át kutatóhajóvá, amely az 1950-es évek elejétől majd 46 évig szolgálta a kapitányt. A Calypso 1996-ban Szingapúr közelében balesetet szenvedett és elsüllyedt. A felszínre hozták és elvontatták Franciaországba, ahol megkezdődött felújítása, ám a tulajdonjogok körüli vita miatt ezt évekre felfüggesztették.
Első feleségének halála után Cousteau másodszor is megnősült. Özvegye, Francine, aki a kapitány által létrehozott két alapítványnak is az elnöke, a közelmúltban megnyerte a pert, amelyet az előző házasságból származó Cousteau fiú indított a hajóért. Francine az évfordulón azt ígérte, hogy egy éven belül kész lesz a hajó, amely folytatja majd Cousteau munkásságát.
Tizenhárom évvel halála után vajon mi maradt e rendkívüli ember örökségéből? – feszegetik a francia lapok az évfordulón. A családi kapcsolatok finoman szólva meglazultak. Kikezdték őket a pénz utáni vágy miatt kitört örökösödési perek, de ezek sem tudták elhalványítani a kapitány tevékenységét. Cousteau nem csak páratlan tudós volt, 1988-ban beválasztották a csupán negyvenfős Francia Akadémia tagjai közé. Nemcsak hazájában volt a legnépszerűbb személyiség, hanem ha neve felmerült, az egész világon egyből Franciaországot társították vele, azaz márkaneve jó hírben tüntette fel Frankhont. Az amerikaiak egyszerűen a „föld kapitányának” hívták.
De ki folytatja a Cousteau által abbahagyott munkát? Ő Philippe-et, másodszülött fiát szemelte ki erre a hálátlan, ám megtisztelő feladatra. Azonban ő motorcsónak-balesetben még a hetvenes években életét vesztette. Vajon ha életben marad, ugyanolyan ismertséggel és nemzetközi tekintéllyel folytathatta volna apja munkáját? A szakértők ebben ugyancsak kételkednek.
A családban szinte mindenki tengerkutatással foglalkozik. Jean-Michel környezetvédőként a világot járja, és előadásokat tart a tenger élővilágáról. Az elhunyt Philippe-nek az Egyesült Államokban él a családja: a harmincéves Philippe Junior, az unoka, a napokban tért haza New Yorkba a Mexikói-öbölből, ahol a Deepwater Horizon mélytengeri fúrótorony felrobbanása következtében kialakult környezeti katasztrófát tanulmányozta. A tengeralattjáróról végzett kutatások alapján öt méter mélységű olajszennyeződésre is bukkant.
A Cousteau unoka a centenárium alkalmából a Le Figarónak adott interjújában megállapította, hogy az emberiség „ma jobban ismeri a Hold felszínét, mint az óceánok rejtélyes világát. Az Egyesült Államok ezerszer több pénzt áldoz a világűr kutatására, mint a tengerek megismerésére.”
Egy másik unoka, az ugyancsak az Egyesült Államokban élő Fabien – ő Jean-Michel fia – az Ültessünk halat akcióval hívta fel magára a figyelmet, hogy nem csak a szárazföldi környezetet kell védeni.
Érdekes kísérletet hajt végre az egyik nagy amerikai természettudományos televíziós társaság finanszírozásával Cousteau 28 éves fia, Pierre-Yves, aki második házasságából származik. Apjának egy másik hajójával, az Alcyone-nal a kapitány hatvan évvel ezelőtt a Földközi-tengeren forgatott tenger alatti helyszíneit keresik fel. A minap arról érkezett hír, hogy kalandos formában, 3D-technológiát alkalmazva, életrajzi film készül Jacques-Yves Cousteau-ról.
„Cousteau egyszeri és megismételhetetlen: a tehetség találkozott a kor szellemével – mondotta egy neves francia tengerkutató. – Azt nem tudhatjuk, hogy hasonló randevú megtörténik-e újra.”