A stafírung másodvirágzása

LÁT-HATÁS

Kora esti kánikula, izzik az aszfalt a Kertész utcában, párolog a város. Különben csend van – talán csak Arvo Pärt mondatja ezt velem, a hangfalakból az éteri Spiegel im Spiegel szól, az észt zeneszerző spirituális, minimalista műve különös hátteret ad Zsigmond Adél textilművész-ruhatervező vernisszázsának a Fészek Művészklub emeleti kistermében.
Az újragondolt ruhakollekció Pärt zenéjéhez hasonló letisztultságot és különös, sárgás-fehér fényt sugároz, a megnyitó kellően meghitt, semmi fennhéjázás, csak a macskajárású modellek, ahogy a nagyanyák textíliáiból újratervezett ruhákban az apró kiállítótérben lépkednek. A tárlat címe is kifejező – Rekollekció. A latin eredetű recolligo jelentése: újra összeszed (a katolikus lexikon szerint: időszakonkénti visszavonulás a lelki összeszedettség visszanyerésére és fokozására). Mint azt Zsigmond Adél mondja, ezt a fogalmat találta legmegfelelőbbnek a – rekonstrukció, illetve dekonstrukció módszerével létrehozott – kollekciója megnevezéséhez. Mert miről is van szó? A tárlaton kiállított ruhák a művész nagyszüleitől örökölt textíliákból készültek, a stafírung darabjai Zsigmond Adél saját, újra összerakott életszilánkjai. Beszédes csipkék, hímzések, gombok és foltok; a textíliák egykori fehérségét az idő patinája árnyalja. De szó sincs itt elmúlásról, sőt. Nem is újraéledés, inkább egyfajta másodvirágzás ez. Az újra összegyűjtött, relikviaértékű tárgyak közös metamorfózison estek át, miközben meg tudták őrizni eredetiségüket, lényegüket is. Már a terembe lépve megérinti a befogadót az a figyelmes szeretet, ahogy Zsigmond Adél újramondatja ezekkel a tárgyakkal a mesét. Az utat, ami Erdély legtávolabbi csücskeiből most a pesti Kertész utcáig vezetett. Mint a régről velünk maradt eszközökre általában, úgy ezekre a textíliákra is igaz, hogy „lelkük” van, mert nagyszüleink még hittek a tárgyak értékében. Persze itt, az eldobhatóság korában már nem „csak” használati tárgyakról, ruhákról van szó. A Rekollekció darabjai autonóm műalkotások, amelyeket most az újragondolt, újraértelmezett divat képes visszaemelni az őket megillető helyre.
Az asztalkán gombok, varrótűk, egy hímzett terítő, sok évtizedet megélt, kopott eszközök. Mintha minden a helyére került volna – közben Arvo Pärt zenéje még erősebb tónust ad a régiek iránti tiszteletnek. Nem véletlenül választotta Zsigmond Adél mottóul József Attila sorait: „Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. / Enyém a múlt és övék a jelen. / Verset írunk – ők fogják ceruzámat / s én érzem őket és emlékezem”. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori iskolájának végzős hallgatója hisz az áthagyományozás szükségességében, és – mint azt a kiállítás is bizonyítja – képes tökéletesen összehangolni a technológiai újításokat a hajdani kézművesek aprólékosságával.
(Rekollekció – Zsigmond Adél kiállítása, Fészek Művészklub, Bp. VII., Kertész u. 36., június 25-ig.)