Az Eichmann-akták adatait kutatnák

Több mint hat évtizeden keresztül lakat alatt tartott akták kiadására adott utasítást a Lipcsében működő szövetségi közigazgatási bíróság. Az ítélet olyan feljegyzésekre, kihallgatási jegyzőkönyvekre, titkosszolgálati adatokra vonatkozik, amelyek a holokauszt logisztikai előkészítésének, majd végrehajtásának fő tettesével foglalkoznak és Adolf Eichmann példáján keresztül világít rá a nemzetiszocialista rendszer számtalan tettesének menekülését elősegítő, mindeddig homályos körülményekre. A bíróság a Buenos Airesben élő újságíró, Gabriele Weber keresetének tett eleget, és utasította a kancellári hivatalt a 3400 oldalas archívumanyag kiadására. Ennek nagy része a szövetségi hírszerző szolgálat, a BND tevékenységére vonatkozik 1950 és 1960 között.
A hitleri Harmadik Birodalom kapitulációja után a náci diktatúra számtalan kiszolgálója igyekezett kivonni magát a felelősségre vonás alól. Az Argentínában hatalmon lévő Peron-kormány nyújtott elsősorban lehetőséget a menekülőknek arra, hogy új papírokkal ellátva leplezzék magukat. Egy másik ismert újságíró, Uki Goni, Odessa: a valós történet címet viselő könyvében rámutatott, a fasiszta újpolgárok zavartalan életet éltek, sőt az NSZK nagykövetségének tagjaival egyazon vendéglőket és sörözőket látogatták, ahol bokájukat csattogtatva, magasba lendített karral – az úgynevezett Hitler-köszöntéssel – juttatták kifejezésre az öngyilkosságot elkövetett vezér iránti töretlen ragaszkodásukat.
Homály borult viszont a menekülő bűnösök útjának részleteire. A nürnbergi pert követően az NSZK társadalmának nagy része ugyanis azt a véleményt képviselte, hogy elég volt a nácik üldözéséből. A birodalomban és a Wehrmacht megszállta országokban elfogott zsidók szállítását a haláltáborokba könyvelői precizitással megszervező Eichmannra az izraeli titkosszolgálat ügynökei találtak rá, rabolták el, vitték kalandos úton Jeruzsálembe, ahol azután elítéltek, majd kivégezték.
Erre az időszakra vonatkoznak a kancellári hivatal mindeddig titkosított iratai. A Gabriele Weber szorgalmazta per során a BND azzal a megokolással érvelt, hogy a kiadandó archívanyag a titkosszolgálatok közötti együttműködésről informálna és ezzel veszélyeztetné a szervezetek közötti információs folyamatokat. Ennek megfelelően a titkosítást továbbra is fenn kell tartani. A kancellári hivatal arra figyelmeztetett, hogy a nyilvánosságra hozandó értesülések negatívan befolyásolnák az ország közel-keleti politikáját, az érintett magánszemélyek neveit pedig különben is be kellene feketíteni és ezzel az iratok nem felelnének meg az „okirati alapelveknek”. A BND érvelése tartózkodott attól, hogy konkrétan megnevezze a vele kapcsolatban álló külföldi titkosszolgálatot. A partner szerepe minden bizonnyal a Moszadnak jutott. Kihallgatásai során ugyanis Eichmann – abból a meggyőződésből, hogy a kivégzést nem kerülheti el – nem szűkölködött a tengerentúlra vezető útját lehetővé tevőket érintő információkkal. Reiner Geulen, a felperes érdekeit képviselte ügyvéd, idevágóan így nyilatkozott: „Eichmann sokat fecsegett Jeruzsálemben. Minden oka megvan annak a feltételezésnek, hogy menekülését németek, olaszok és végül a Vatikán segítette.” Ilyenfajta leleplező adatokat akar Berlin visszatartani?
A szövetségi közigazgatási bíróság arra a véleményre jutott, hogy a további titkosítás okai csak részben elfogadhatók és helyt adott Gabriele Weber keresetének. A kancellári hivatal és a BND vagy új indokokat nyújt be, vagy köteles nyilvánosságra hozni az aktákat. Ricardo Eichmann, a volt SS-Obersturmbannführer Berlinben élő fia így vélekedett: „Mindegy, hogy mi áll az iratokban. Elérkezett az ideje, hogy azokat a tudományos kutatás rendelkezésére bocsássák.”