Dudusok

S Z Ó L Ó

Minden örömök szigete Jamaica. Bársonyos tengerparti föveny, jó étkek, mulatók. Szép lányok és fiúk is megmutatják magukat a strandon, ki mire vágyik. És akinek arra van kedve, hogy egy ilyen „fárasztó” nap után zárásként elszívjon egy jointot, hát tessék, errefelé ezért sem feddik meg az embert. Közben szól a csábító reggae.
E héttől a főváros, Kingston idegenforgalmi negyedétől távol, ott, ahol bádogviskók nőnek ki a földből, igény szerint megtekinthető Jamaica polgárháború sújtotta része. Tivoli Gardensnek hívják azt a kerületet, ahol három nap alatt a katonaság és a rendőrség, valamint a bűnözők között lezajlott lövöldözés több mint hatvan – ebből 44 civil – áldozatot szedett. A hét végére elcsitultak az összecsapások, de az idelátogatóknak érdemes megtekinteniük ezt a nem nagyon mutogatott részt is: így él a majd hárommillió szigetlakó többsége.
Bár a különböző bandák közötti leszámolások évente csaknem kétezer ember életébe kerülnek, tehát nem ritka a viták ilyen jellegű megoldása, ez a lövöldözés már a kingstoniaknak is sok volt. Ráadásul a hatóságok akciója hiábavalónak bizonyult: a 42 esztendős drogbárónak, Christopher „Dudus” Coke-nak, akiért fegyverrel a kézben jöttek a nyomornegyedbe, hogy letartóztassák, bottal üthetik a nyomát. Felszívódott. Többtucatnyi áldozat – semmiért.
Vagy mégsem? A jamaicai utca embere abban bízik, hogy a könyörtelen fellépéssel új korszak kezdődik. Vége lesz a „gettópolitikának”. A függetlenség elnyerése óta, 1962-től ez az összefonódás adta meg Jamaica bukéját. A politikusok harminc-negyven éve szemet hunynak afölött, hogy egész, jobbára igen szegény kerületek kerültek bűnözők irányítása alá. Itt szabályszerű „elnöki rendszert” alakítottak ki külön törvényekkel, külön munkaerőpiaccal, még az oktatásba is beleszóltak.
Cserébe a politikusok élvezhették a busás korrupciós pénzek áldását és azt, hogy a „bárók” választások idején ezrével szállították nekik a szavazókat. A rendőrök sem akartak fellépni a gettókirályságok ellen, ugyanis mindeniknek megtalálták a gyengéjét egy vastagabb boríték átnyújtásával vagy egy csinos lány személyében.
Dudusnak apai jogon járt mindez. Még a kilencvenes években börtönben meghalt apja „hagyta rá” a kerületet. A fiatal gengszter, aki a Shower Posse nevű bandával uralja a városrészt – a gang elnevezése arra utal, hogy ha valaki ellentmond, az olyan lesz, mintha golyózuhanyt vett volna –, tovább szilárdította uralmát a Tivoli Gardens felett.
A múlt csütörtökön, amikor a kormányfő aláírta Dudus kiadatását kábítószer- és fegyvercsempészés miatt az Egyesült Államoknak, több ezer fős utcai tüntetésen követelték, hogy a miniszterelnök vonja vissza rendelkezését. Pár nap múlva megtámadták a közeli rendőrőrsöket, hiszen vagy kétszáz fegyveres védelmezte Christopher Coke-ot. Nem elég, hogy Dudus az Egyesült Államok keleti partjának fő kokainszállítója, de valamiért a szigeteken folyó nagy állami építkezések elnyerésében is vitézkedik.
Miért van az, hogy a nyomorgók istenként imádják a bűnözőket? Mert tőlük függ, hogy ki kap munkát a kerületben, kinek a gyermeke járhat iskolába, sőt amolyan „társadalombiztosításként” kaphat alamizsnát is, ha rászorul. Egyfajta Robin Hoodként tisztelik tehát Dudust a Kingstonnak e részén élők. Aggodalmuk is jogos: ha ez a „megváltó” eltűnik, nincs helyette más.
De történjék bármi, Jamaicán a derű az úr. Az emberek bíznak benne, talán túlzottan is, hogy egyszer s mindenkorra eltűnik a bűnözők és a politikai pártok összefonódása, az urambátyám-kapcsolatrendszer, véget ér az a korszak, amelyben majd mindenkinek megvolt az ára, amennyiért megvehették. Hozzátehetjük, máshol is él ilyen bizalom.