Figyelmeztetés a Felvidékről

Június 12-én parlamenti választások voltak Szlovákiában. A nemzeti irányultságú Magyar Koalíció Pártja négy százalék körüli eredménnyel kiesett a parlamentből, a liberális, magát magyar–szlovák kettős identitásúnak valló Híd – Most párt több mint nyolc százalékkal bejutott. Húszesztendőnyi pótcselekvéses magyar kisebbségi politika a Kárpát-medencében beérett, az önként vállalt politikai asszimiláció elkezdődött a Felvidéken. Utolsó utáni figyelmeztetés ez a magyar nemzetpolitikának, a nemzeti eliteknek a Kárpát-medencében.
Tanulságos az erdélyi és felvidéki magyar többpártrendszer összehasonlító vizsgálata is. Míg az érdekköreiben és értékrendszerében balliberális felvidéki magyar politikai elit képviselői uralták a Magyar Koalíció Pártját (MKP), addig a párt egységes volt, és az volt a legfőbb politikai érték. Amikor egy demokratikus belső választáson a balliberális elittől egy nemzeti–keresztény irányultságú elit átvette az MKP irányítását, akkor rövid időn belül a magyar balliberális elit új pártot hozott létre, Híd – Most néven. Ekkor a szlovákiai és magyarországi média nagy része a demokrácia győzelméről beszélt, arról hogy a felvidéki magyarságot megilleti a politikai opció, hogy a verseny jót tesz a politikának.
Erdélyben a balliberális irányultságú elit vezette RMDSZ-ben az erdélyi nemzeti elit nem tudta belső választásokon átvenni az irányítást. Sőt 2003-ban, a balliberális erdélyi elit jelképesen is leszámolt nemzeti vetélytársaival akkor, amikor a közös örökségből, az RMDSZ-ből gyakorlatilag kizárták a nemzeti elit szellemi vezetőjét, Tőkés Lászlót. Ekkor az erdélyi nemzeti elit saját építkezésbe és intézményesülésbe fogott, közképviseleti szervként létrejött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és a választói legitimáció megszerzésére tervezett, ám 2004-ben az RMDSZ által román hatalmi segédlettel elgáncsolt Magyar Polgári Szövetség. Majd 2008-ban végül mégis létrejött és választói legitimációt szerzett a Magyar Polgári Párt.
A balliberális Híd – Most párt színre lépését a kisebbségi demokrácia győzelmeként értékelte a felvidéki és magyarországi sajtó meghatározó része. Az erdélyi Magyar Polgári Szövetség, majd Magyar Polgári Párt színre lépését egységbontásként értékelte a romániai és magyarországi sajtó nagy része. Nem véletlen a kettős mérce. A magyarázat az, hogy miközben a határon túli magyarság választóbázisa minden régióban – tudatosan vagy ösztönösen – alapvetően nemzeti és keresztény irányultságú, a hatalomban lévő domináns politikai elitje alapvetően mindenhol balliberális irányultságú. Ez van a Délvidéken, Erdélyben és most már ez van a Felvidéken is. Ennek az ellentmondásnak is az eredménye, hogy a nemzetileg tudatos határon túli magyar választói réteg, amely 1990 óta a legszilárdabb szavazóbázisa a kisebbségi magyar politikának, riasztóan nagy része elfordul a közélettől, a választófülkéktől, és magába roskad. Egyedül érzi magát és kilátástalannak látja az általa vallott értékek közéleti-politikai képviseletét. És a jelenlegi szlovákiai választási részvétel se tévesszen meg senkit; a Híd és az MKP ugyan együttesen szereztek tizenkét százalékot (miközben a felvidéki magyarság számaránya tízszázalék körüli), de annak csak a Jóisten a megmondhatója, hogy a Híd – Most magyar–szlovák pártra leadott nyolc százalékban hány százalék a szlovákiai szlovákok által leadott szavazat. Feltehetőleg sok.
Szóval, ha egy balliberális érdekkör uralmában tart politikailag egy magyar kisebbségi közösséget, az „egység”. Az a nemzeti irányultságú erő, amely ezt a balliberális uralmi monopóliumot nem akarja elfogadni, az „egységbontó”. Ha az irányításból kiszorult balliberális érdekkör a nemzeti irányultságú magyar párttal szemben másik pártot szervez, az a „demokrácia bajnoka”. A lényeg, hogy a meggyötört határon túli magyar közösségek fölött a balliberális érték és érdekkör uralma fennmaradjon, hegemón vagy egyenesen monopolhatalom legyen. Ez a hatalmi törekvés az elmúlt nyolc esztendőben különösen megerősödött a határon túli magyar közösségeken belül.
Ennek a felvidéki, erdélyi stb. balliberális elitnek a helyzetbe hozásában és helyzetben tartásában elsődlegesen a utódállami akaratoknak és érdekeknek van szerepe, nem kizárva a titkosszolgálati irányítottságot sem, másodlagosan pedig azon nemzetközi érdekeknek és ezekre örömmel rácsatlakozó magyarországi balliberális érdekeknek, amelyek szerint nincs magyar kérdés a Kárpát-medencében, amelyek szerint a magyar közösségeknek egy útja van: politikailag, lelkileg, nyelvileg asszimilálódni a többségi nemzetekhez. Először „kettős identitásúvá” válni, majd utána tulajdonképpen identitást cserélni.
A felvidéki magyar politikai helyzet alakulásából Budapestnek nem azt a szlovákiai és magyarországi liberális elemzők sugallta következtetést kell levonnia, amely szerint sem a Felvidéken, sem máshol a Kárpát-medencében nem létezik már a magyarságnak olyan mentális egysége, amelyre a magyar nemzetpolitika alapozható lenne. A valóság ezzel szemben az, hogy ez a mentális egység változatlanul létezik, ám annak kiaknázásához az elmúlt húsz esztendőben megtapasztalthoz képest merőben új nemzetpolitikai szemléletre és gyakorlatra van szükség. Ha a Kárpát-medencében folytatódik a húszéves magyar nemzetpolitikai pótcselekvés, a nemes vagy nemtelen hazudozás és önbecsapás, a felvidéki helyzet nem lesz visszafordítható, sőt, a felvidéki minta – a tulajdonképpen önként vállalt politikai asszimiláció – terjedése a többi régióban sem lesz megakadályozható.
A 2010-es szlovákiai parlamenti választás magyar vonatkozású eredménye ezért utolsó utáni figyelmeztetés Budapestnek, a magyar nemzetpolitikának, a teljes Kárpát-medencei magyar nemzeti elitnek.

A szerző politikai elemző