Külföldön is pusztít az ár. Nem kizárt, hogy Varsó Visztula menti negyedeiből kitelepítik a lakosokat, miután a folyó ismét áradásnak indult. A hatóságok ennek lehetőségére már fel is hívták a lengyel főváros lakóinak figyelmét. A Visztula partján fekvő, 25 ezer lakosú Sandomierz városban már a májusi árhullám is tetemes károkat okozott, szombat este pedig összerogyott egy védőgát a városnál. Lengyelország déli és délkeleti részén harmincezer embert kellett evakuálni. A Hernád áradása miatt a kelet-szlovákiai Kassán több mint 1500 főt telepítettek ki szombatra virradóra; nagyjából tízezer háztartás van áram nélkül. Veszélybe került a tornaljai régió ivóvízellátása, mert az áradások beszennyezték az ivóvízforrásokat. Az egyik településen a romák összeverekedtek az ivóvíz miatt. Magas az Ipoly vízállása is. A helyi hatóságok felkészültek az esetleges evakuálásra, amely csaknem kétezer embert érintene. Az árvízhelyzetre való tekintettel a politikai pártok többsége megszakította választási kampányát. A kormány közölte: 25 millió eurót különített el a kárenyhítésre és a helyreállítási munkákra. A károk mértékét egyelőre senki sem becsülte fel. (B. B.)
Jelenleg nyolc megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Fejér területén van érvényben a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet – közölte a kormányzati kommunikációs államtitkárság. A Magyar Honvédség a helikopterek mellett újabb tizenkét lánctalpas járművet irányított Borsodba a védekezés segítésére. Az árvíz ellen a hivatásos és önkéntes tűzoltókon, katasztrófavédőkön kívül a polgári védelmi szervezet beosztottjai, speciális mentőszervezetek, a büntetés-végrehajtás alkalmazottjai, fogvatartottak, a vám- és pénzügyőrség munkatársa, valamint a lakosság és közmunkások is csatlakoztak. Tizenkét megyében, 265 településen több mint 23 ezren védekeznek az ár ellen. Továbbra is a víz fogja azonban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Hernádszentandrás, Sajógalgóc, Tornaszentandrás és Tornabarakony.
A vízügyi szakemberek a Hernádon újabb árhullámot prognosztizálnak, a Sajó és a Hernád torkolatánál a jelenlegi vízszintek tovább nőnek, a ma hajnali tetőzésig további 10-15 centiméternyi áradás lehetséges. A Sajó tiszai torkolatánál is további 50-60 centiméternyi emelkedés várható. Lassú apadásnak indult a Tisza a felső szakaszán, a Bódva, az Ipoly, a Ronyva, valamint csökken a vízszint a Cuhai-Bakony-éren és a Körösökön. Az Ipolyon még mindig harmadfokú készültség van érvényben, a folyón helyenként több mint 50 centiméterrel dőlt meg az 1976-ban mért legnagyobb vízállás.
– Újabb, rendkívüli árhullám közeleg, ezért bővíteni kell a védekezésben részt vevők számát – mondta Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője szombaton. A miniszter már ekkor figyelmeztetett, hogy a Hernád vízállása meghaladhatja az eddigi legmagasabb értéket, az árhullám 11 települést veszélyeztet. Hozzátette: ha nem sikerül megemelni a töltéseket, akkor az életveszély mellett akár 100 milliárd forintnyi kár is keletkezhet.
– A civil társadalom helytállt, de ha nincs kellő életerő a civilekben, akkor még több minden elveszett volna – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki a Borsod megyei Edelénybe látogatott, hogy az árvízhelyzetről informálódjon. Az MSZP gyűjtést indít az árvízkárosultak megsegítésére, és indítványozzák, hogy a természeti csapás utáni kárenyhítést a kormány a lakossági ingatlanokra is terjessze ki. Az MSZP-frakció egymillió forintot ajánlott fel a károsultak számára.
Mentették a felsőzsolcaiakat
Nem sikerült a megáradt Sajótól megvédeni Felsőzsolcát, amelyet soha nem látott mennyiségű víz árasztott el. A település lakosságát tűzoltók és katonák mentették ki házaikból csónakokkal és nehéz katonai járművekkel, sokan azonban saját felelősségükre – otthonukat féltve – a házukban maradtak. Felsőzsolcáról már közel ezer embert menekítettek ki, országosan pedig csaknem négyezren kényszerültek ideiglenes szállást keresni. A kisvárosban lapzártánkkor nem volt vezetékes ivóvíz és áramszolgáltatás sem. Egy középkorú felsőzsolcai férfi halálos áramütést szenvedett tegnap délután. Éppen egy aggregátort akart beüzemelni, amikor a baleset megtörtént. A férfira a tűzoltók találtak rá Kodály utcai, vízzel elárasztott otthonában; többször próbálták újraéleszteni, sikertelenül.
Borsod megye székhelyének keleti kapujában ki kellett üríteni az ott található áruházakat, mert a Sajó ezeket is elöntötte, a folyó elárasztott egy autószalont is. A területen megjelentek a fosztogatók.
Víztakarékosságra kérték a miskolciakat, mivel a Hernád áradása miatt nem jut elegendő mennyiségű vízhez a városi vízmű. Bőcsön és Sajóhídvégen a boltokban felvásárolták az összes palackos ásványvizet, ezért konfliktus alakult ki a lakosság körében. Bőcs belső részén áram sincs, csak időszakosan, generátorokkal tudják az ellátást biztosítani.
Vályogházból sátorba
Vízben áll a Bódva teljes völgye, a megáradt patak miatt több település csak az Aggteleki-karszton át, hatalmas kerülővel közelíthető meg. Edelényben tíz vályogház összedőlt, ahogy a közeli Szendrőn is lerombolt épületeket a Bódva megáradt vize, itt egy hidat is elsodort az ár. Több tucat ház vált életveszélyessé Szendrőládon, és számos épület omlott össze Gesztelyen, ahol az átszakadt gátat a helikopterekről lebocsátott óriási védelemekkel sem sikerült helyreállítani. Boldván sátrakban szállásolták el a kiköltöztetetteket.
Edelényben a Bódva utcában négy tűzoltó csónakját elsodorta a folyam, csak markolókanalas járművel tudták őket kimenteni. Hernádcécen egy rendőr akkor sérült meg, amikor egy markológép kanala eltalálta. A férfit megfigyelésre kórházba szállították.
A megáradt Hernád több települést veszélyeztet, Felsődobszán és Nagykinizsen kritikus a helyzet, ezért több száz rendőrt vezényeltek a környékre a gátak erősítésére. A teljes Hernád menti árvízvédelmi rendszert megerősítették – 70 kilométeren több mint egyméteres magasítást hajtottak végre. Bazalttal töltött, úgynevezett big-bag zsákkal, helikopteres segítséggel erősítik a védműveket a folyó mentén. A jövő héten a Tisza középső szakaszán felgyorsul az áradás napi üteme, és Szolnoknál a hónap közepére a valaha mért harmadik-negyedik legmagasabb, 940-980 centiméteres tetőzést várják.
Eközben árad a Duna is. Száztíz embert kellett kitelepíteni a folyó áradása miatt a sződligeti speciális otthonból; Szobról öt családot költöztettek ki. Kismaroson és környékén 40 házat öntött el a folyó. Vácra csak az M2-es úton lehet bejutni, mert a régi 2. számú út végén található Kőszentes hidat lezárták.
A fővárosban hétfőre várják a folyó tetőzését 820 centiméterrel. Óbudán a Mátyás király úton, valamint a Margitszigeten építenek nyúlgátakat. A magas vízállás miatt lezárták a Népszigetet, míg a 2-es villamos csak szakaszosan jár a Boráros tér és a Jászai Mari tér között. E szakaszon buszok szállítják az utasokat.
Túlterhelt a csatornahálózat az Alsó-Szigetközben, a Pannon-Víz Zrt. szombaton arra kérte a lakosságot, ne szivattyúzzák a csatornákba a talajvizet és a belvizet. Győrújfalu, Győrladamér, Győrzámoly, Dunaszeg, Dunaszentpál, Mecsér, Vámosszabadi, Kisbajcs, Nagybajcs, Vének szennyvízcsatorna-hálózata az áradás és a magasan lévő talajvíz miatt egyébként is túlterhelt.
A Fejér megyei víztározók a pátkai kivételével mind megteltek, e tározók vizével pótolják nyáron a Velencei-tó vízszintjét. A Baranya megyei Páprádon a helyi vízművet öntötte el a környező mezőgazdasági területekről áramló esővíz, a településen lajtos kocsikról biztosítanak ivóvizet.
Százmilliárdos kár
Az országban ezer ember dolgozik a belvízzel elárasztott területeken, 210 szivattyúval próbálják meg a földekről elvezetni a belvizet. A vízzel borított terület nagysága a legutolsó felmérés szerint eléri a 220 ezer hektárt. A leginkább sújtott megyék közé tartozik Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár Bereg.
A Magyar Agrárkamara gyors- felmérése szerint mintegy 100 milliárd forintos kár keletkezett a mezőgazdaságban, de milliárdos az erdőgazdaságok kára is. Már biztosan kipusztult legalább 50 ezer hektárnyi növényzet: az őszi búzánál megközelítőleg 20, az őszi káposztarepcénél 7, a napraforgó esetében 6, a kukoricánál 5, rét-legelő esetében pedig 8-10 ezer hektárra tehető a már ténylegesen kipusztult terület.
Jelentős, mintegy száztízezer hektár a vetetlen területek aránya, e földeket várhatóan idén már nem tudják hasznosítani a gazdálkodók.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!