(hol a marsallbot )

Én nem tudom, hogyan volt képe a szocialistáknak nyolcévnyi időre visszamutogatni a múltra. Ezt a Fidesznek nem ajánlom, habár most valóban lenne mire. A magyar nép ismételten bizonyította, hogy „nekünk Mohács kell”, de Mohács után szörnyűséges hanyatlás jött, most pedig remélhetően felemelkedés.
Tény, hogy a tatárjárásból dicsőségesen kilábalt az ország, s Dzsingisz kánék második próbálkozása kínos kudarcba fulladt. Ehhez persze egy IV. Béla kapacitású uralkodó kellett, s ilyen nem terem minden bokorban, még az olyan országokban sem, ahol nem tekintik rémálomnak a parlamentáris monarchiát, s a koronát – filozofikusan – nem nevezik micisapkának. A török dúlást a függetlenség elvesztése és időnként balsors, máskor hősies erőfeszítés követte, időszakos – ha nem is korszakos – eredményekkel. Nekem, be kell vallanom, elegem van a huzamos Mohácsokból, a gödörbe esésekből, és az onnan való kikapaszkodásokból. Szeretném azt hinni, hogy most tartósan „egységes” lesz az ország, nem lesznek kurucok és labancok, Dózsák és Werbőczyk.
Kérdés, mi kell az egységhez a vágyakozáson kívül. Azt hiszem, elsősorban a kirívó különbségek csökkentése szegények és gazdagok között. E különbség akkor igazán szembeötlő, amikor a szegény a szó szoros értelmében nincstelen, s amikor a gazdag minden földi javat keményen birtokol. Ez az irigység, a gyűlölet és a széthúzás elsőrendű forrása. Nincs olyan ország, olyan társadalom, ahol mindenki gazdag, de olyan van, ahol a népesség döntő többsége tisztes jómódban él. Az erős középosztály ezt jelenti, a közép híd a lent és a fent között. A politika célja is csak ez lehet: az élhető élet, amiben a döntő többség részesül. Ez nem szocializmus, és nem kegyes hazugság, az élhető életet nekünk magunknak kell megteremtenünk, jobban mondva e téren senki másra nem számíthatunk, csak önmagunkra.
Rajtunk, mindannyiunkon múlik tehát, ám lehetőségének megteremtéséhez szükséges az országos akarat.
Most, amikor a katasztrofális választási vereség egy szempillantás alatt kiütötte a szocialistákat, világosan kiderült, hogy túl a korrupción, tolvajláson, kisajátításon a XXI. századi Mohácsot a tökkelütöttség, a politikai, kormányzati analfabetizmus is okozta.
A Fidesztől – természetesen a korrupciótól való teljes mentesség mellett – jó kormányzást vár el az ország, s ehhez bizony rátermettség, okosság, higgadtság és műveltség kell. Ha megnézzük, kik kerültek be jobbközépről a parlamentbe, azt kell hinnünk, mindez rendelkezésre áll.
A szocialisták képtelen voltától most tekintsünk el. Vessünk inkább egy pillantást a Jobbik vezetőire, vajon nekik kell-e újabb Mohács. Itt veszélyt érzek. Valószínűleg a kilábaláshoz felesleges néhány utcai kukát felgyújtani. Vona kijelentéseiben ugyanis megelőlegezett dühkitörésről is szó van, fenyegetésről, ami a nemzeti egységet is veszélyeztetheti. Okos ember, okos politikus ilyesmiket, mint ő, nem mond, még akkor sem, ha pártjának „feltörését” a gyűlöletre való serkentés eredményezte. Itt nem arról van szó, hogy a Jobbik hány százalékot ért el, s mire számít a jövőben: további erősödése mindenképpen azt jelentené, hogy nem mennek jó irányba a dolgok. De ezt megelőlegezni, erre építkezni: bűn. Nem a Fidesz ellen, nem Orbán Viktor ellen, hanem a haza ellen.
A gyűlölet és az ostobaság kézen fogva jár és áldás nem kíséri. Amikor énekelni kezdjük, hogy Isten, áldd meg a magyart, mindig gondoljunk erre. Gyurcsány vesztét az is okozta, hogy ezt – szívre tett kézzel – sem tette meg.
Hogy miért hiszi mindenki azt, miszerint ő hordja iszákjában a marsallbotot, én nem tudom…