Kiállítás az erdélyi vasutak román megszállásáról

Kilencszáztizennyolc végén a hazai vasúti közlekedésben káosz alakult ki. A Károlyi-kormány egyik első intézkedésével feloszlatta a hajdani birodalom bécsi székhelyű szállításvezetőségét, ezzel lehetetlenné vált a katonák, hadifoglyok rendezett hazaszállítása és a magyar vasúti járműpark mentése. Az Erdélybe benyomuló román közigazgatás és hadsereg a belgrádi egyezményt még formálisan sem tartotta be. Megkezdődött a legdrágább nyersanyagok, mozdonyok, kocsik kiszállítása; azokat a vasúti kocsikat, amelyek a románok által megszállt területekre futottak be, CFR-rel, a Román Államvasutak kezdőbetűivel jelölték. Minderről a folyamatról, az erdélyi vasutak román megszállásáról nyílt kiállítás a napokban a várpalotai Trianon Múzeumban.
Összességében a románok szűk egy év alatt Európa egyik legkiválóbb mozdonyparkjából közel ezerkétszáz darabot szállítottak el önkényesen. „A románok rabolnak, fosztogatnak. Minden vasúti szállítmányt, melynek kísérete gyöngébb, saját célra lefoglalják, kirabolják. Ezt azonban mindig letagadják…” – írja a korabeli Budapesti Hírlap. Az erdélyi vasutasok helyzete a román hadsereg előrenyomulásával, a román államigazgatás kiépülésével párhuzamosan egyre tarthatatlanabbá vált. A megszálló román hadsereg Erdélyben addig ismeretlen balkáni brutalitást hozott magával. A vasutascsaládok férfi tagjait elhurcolták, otthonaikat kirabolták, a családtagokat bántalmazták. Az egyre általánosabb agresszió eszközeként az ököl, a puskatus, a nadrágszíj és a nyilvános botozás szerepelt leggyakrabban. „Az egész magyar lakosság a legnagyobb rettegésben él. Senki sem tudja, hogy éjjel 2-3 órakor mikor húzzák ki az ágyból, és viszik autón a katonai fogházba” – írja egy vasúti jelentés.
A románok nyilvánvaló célja az volt, hogy még a békekötés ratifikációja előtt megtörténjen a teljes hatalomátvétel az erdélyi vasutakon. A román közigazgatás a megyék élére prefektusokat nevezett ki, a román nyelv megtanulására egy év határidőt adott, és előírta, hogy 1919. január 25-ig valamenynyi közalkalmazottnak hűségesküt kell tennie a román államra. Az erdélyi magyar vasutasok ezt követően a hazaszeretet legszebb és legmegrendítőbb példáit mutatták meg. A hűségesküt a vasutasok tömegével megtagadták, 1919. február közepéig a román vasutak vezetése kénytelen volt megállapítani, hogy egyetlen magyar vasutas sem írta alá a hűségnyilatkozatot. Egy svájci újságíró jelentette ekkor: „Hosszú utazásom alatt alkalmam volt sok vasutassal beszélni, és természetesen nem lehetett másról szó, mint a románok által követelt hűségnyilatkozat aláírásáról […], akik a nyilatkozatot alá nem írják, április 1-jén kilakoltatják a románok. És mégis egyetlen emberrel sem találkoztam, legyen az fűtő, vonatvezető, kísérő, aki aláírná a nyilatkozatot. […] Kitartunk a végtelenségig, és ha kell, otthagyjuk a vasutat, és más munkát kezdünk, de a románoknak nem hódolunk be.”
Az ellenálló és az esküt megtagadó vasutasokat a román hatóságok azonnali hatállyal, nyugdíj és végkielégítés nélkül elbocsátották. A vasutasok vagyonuk elvesztését és a teljes fenyegetettséget is vállalva a román államra az esküt rendkívül nagy számban nem tették le, így az első nagy erdélyi menekülthullám egyik legnagyobb létszámú csoportját a vasutasok alkották. A román közigazgatás az európai hírű magyar vasutakat Erdélyben néhány hónap alatt anyagilag, erkölcsileg és biztonsági szempontból is lezüllesztette. A megszállt vasútállomásokon minden feliratot román nyelvűre cseréltek, a kitűzött román zászló előtt kötelező volt a magyaroknak kalapot emelni, a köszöntés elmulasztását fogházzal és pénzbüntetéssel sújtották. A románok a forgalom normális menetét felborították, általános lett a korrupció, megszűntek az építési munkák, összességében egy szervezett balkáni vasúti rablógazdálkodás keretei jöttek létre. A megszálló Románia 1918 után Erdélyben a kontinens egyik legkiválóbb vasúti rendszerét tüntette el, ugyanakkor az erdélyi magyar vasutasok nemzeti közösségük melletti kiállása, bátorsága és honszeretete a megszállás időszakának történetében egyedülálló. A legnehezebb pillanatokban is megőrzött rendíthetetlen hitük ma is minden magyarnak példát adhat: „A magyar vasutasok hangulata egyébként, csakúgy, mint a többi magyaroké is, nagyon reménykedő, szentül hisznek a megváltásban.”

A szerző történész, a Trianon Múzeum igazgatója