Magyar Straszburgok

Nekigyürkőzött egy kicsiny szegedi könyvkiadó, és remélhetően országosnál is nagyobb hatótávolságú versválogatást bocsátott ki a trianoni szerződés kilencvenedik évfordulójára. Egy nyugalmazott tanárember, Kovács Miklós válogatásában, szerkesztésében és utószavával kötetbe rendezte Juhász Gyula idevágó hazafias líráját. Így együtt ez a száztizenegy vers vád a kommunista diktatúra irodalompolitikájával szemben is, amely Juhász költői életművének jelentékeny részét, egyik fő növekedési irányát takarta el az olvasók elől évtizedeken keresztül. A részben „irredenta”, részben Trianonhoz tágabb értelemben kapcsolódó válogatással szembesülve kétségtelenné válik: a történelmi ország szűk egyharmadára csonkításával a legtöbbet (mondhatni: programszerűen) nagy költőink közül Juhász Gyula foglalkozott. E főleg a húszas években született opusok közül nem egy íródott olyan kivételes hőfokon, mint az erdélyi diaszpórai elnyomatást is átélő Dsida ’36-os keletkezésű Psalmus Hungaricusa. A Petőfi szellemének című versben így „zsoltároz” Juhász a Segesváron elesett, a hazafiságban, az egyetemes szabadságeszményben és a naiv dalszerűségben vele egyaránt rokon költőelődhöz: „Te vagy e csonka ország szent integritása, / Múltból jövőbe zengő izenet!” Fennen szárnyal a közös magyar bánat a Jelen és jövendő, valamint a Magyar… című költeményben is vagy a Magyar fohászban.
E sokáig kiadhatatlan verscsoport nagy része mégis Juhász Gyulá-san halk jambikus lejtésű, hangzókészletünket pazar változatossággal bevető, személyes emlékekbe visszarévedő alanyi költészet. Volt hová – megszépítő nosztalgiával – visszarévedni: szegedi születésű lírikusunk Máramarosszigeten, Léván, Nagyváradon, Szakolcán, Makón hányódott fiatal pedagógusként. Trianoni ihletésű városverseinek egy részét ő maga sorolta ciklusba Magyar Straszburgok elnevezéssel, mely utal e helységek remélt visszatérésére. Addig is anyaországi szülővárosának korántsem szánt tétlenséget – amint a Szegedi óda is tanúsítja: „Légy bástya a szegény magyarnak, / Mely felfogod a végzetet”. Az egyik legegyetemesebb német zeneszerzőt pedig (kimondatlanul is a 9. szimfónia zárótételével összeforrasztott Schiller-örömódára utalva) így „magyarítja” egy másik ódában: „Beethoven üzeni időn, világon át, / lesz még egy ünnep itt, szabad, nagy Magyarország!”
Legnagyobb Trianon-versének a címe – az 1927-es évfordulóra írt – Trianon. Azoknak is ajánlható elolvasásra, akik talán még a békediktátum igazságtalanságát is kétségbe vonják. Legalább ezt az egy versszakot fogadják el gyógypirulaként a gyermekien tiszta Juhász Gyulától: „Mert nem lehet feledni, nem, soha, / Amíg magyar lesz és emlékezet, / Jog és igazság, becsület, remény, / Hogy volt nekünk egy országunk a földön, / Melyet magyar erő szerzett vitézül, / S magyar szív és ész tartott meg bizony. / Egy ezer évnek vére, könnye és / Verejtékes munkája adta meg / Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.”
(Juhász Gyula: Ébredj, magyar! – Versek Trianon árnyékában. Bába Kiadó, Szeged, 2010. Ármegjelölés nélkül)