Magyarország válaszúton

A globális hatalmi rend Magyarország kódnevű „lokalitása” katasztrófa sújtotta terület. Az új kormány a helyszínre kiérkező mentőosztag ugyan, de a helyreállítás-újjáépítés hatalmas áldozatokkal járó évtizedes ívű feladatát a kifosztásának végső fiziológiai határaihoz érkezett magyar társadalomnak kell(ene) véghezvinnie. A katasztrófa mélységét többek között az alábbi adatok jelzik. Az idén a magyar társadalom számára ténylegesen rendelkezésre álló nemzeti jövedelem, ha leszámítjuk az adósságszolgálat és a kivitt profitok összegét, nagyjából az 1988-as év szintjével azonos. Az egy keresőre jutó bérek reálértéke az 1978-as év szintjén van, vagyis a mai havi 120 ezer nettó éppen annyit ér, mint az 1978-as 3600 forint. A foglalkoztatottak létszáma az 1965-ös év szintjére süllyedt vissza. Az ország össznépessége 2011. január elsején az 1959-es év adatával lesz azonos, és újra 10 millió alá kerül. A középkorú magyar férfiak halálozási arányszámai negyvenévi romlás után ma már az 1930-as évek szintjén állnak. Folytathatnánk ezt a sort, de talán ennyi is elegendő annak a belátásához, hogy a magyar társadalom mint közösség legalább fél évszázada képtelen visszafordulni erről a végzetes lejtőről. Lelki, erkölcsi, szellemi talapzata, „fizikai teste”, vagyis népesedése és egészsége, valamint „anyagi teste”, vagyis gazdasága romokban hever, és folyamatos külső és belső kifosztás tárgya.
Aligha lehet kétséges számunkra, hogy az előttünk álló évtized csak az elmúlt évszázad legnehezebb és legveszélyesebb időszakaihoz lesz hasonlítható. A várható hatalmas áldozatoknak azonban csak akkor lesz értelme, ha képesek leszünk önámítás nélkül kíméletlen őszinteséggel elbeszélni a jelent és megbeszélni a jövő teendőit. Eddig ez azért volt reménytelen, mert a mindent betöltő hazugság és félelem elbeszélhetetlenné tette a helyzetünket és megbeszélhetetlenné a teendőinket. A történelmi jelentőségű választás azonban most kiszabadította a hamis értelmezés hazugságketrecéből azt a tudást, amivel persze a magyar társadalom már régen tisztában van, hogy a rendszerváltás rendszere már a kezdetkor megbukott. Olyan külső és belső erők paktumai eszkábálták ugyanis össze a magyar társadalom vesztes létre ítélt többségének teljes kizárásával, amelyek a demokrácia, a szabadság, a jólét, a felemelkedés hamis jelszavaival akarták leplezni, hogy rendszerük csupán egy minden eddiginél pusztítóbb, birodalmi függésre és kifosztásra épülő, cinikus oligarchák által üzemeltetett diktatúra. A magyar társadalom soha nem látott többséggel most harsány és határozott nemet mondott erre a demokráciának hazudott rendszerre, és határozott igent mondott arra a nemzetstratégiára, amely visszafordíthat minket az elmúlt évtizedek lepusztulási lejtőjéről.
Ám a mentőosztagként most a katasztrófa helyszínére érkező új kormány megalakulása pillanatától fogva végzetes satuba kerül. Ennek megértéséhez érdemes eltöprengenünk azon, miért üdvözölték a nemzetközi pénzhatalmi rendszer intézményei a Fidesz kétharmadot meghaladó győzelmét. Az elmúlt fél évezredben ugyanis most esne meg először, hogy a minket kifosztó birodalom és a kifosztott magyar társadalom többsége valamilyen alapvető kérdést illetően teljesen egyetért. Ám, mint tudjuk, ha ketten mondják ugyanazt, az nem ugyanaz. A globális hatalmi rendszer egyébként világossá tette, hogy azért örül az elsöprő győzelemnek, mert ilyen felhatalmazás birtokában a kormány nyilván belekezd azokba a radikális szerkezeti reformokba, amelyeknek lényege az állami költségvetés kiadásainak radikális csökkentése. Hogy miért jó a világ pénzhatalmi rendszerének az állami kiadások radikális csökkentése? Azért, mert így jut hely az adott társadalom pénzfolyamatain belül az általa üzemeltetett kifosztószivattyúk működtetésének. Magyarországot ma két ilyen szivattyú is terheli, az egyik az adósságszolgálat, a másik az itt működő külföldi vállalatok profitkivonása. E két szivattyú most már minden évben az általunk megtermelt összes jövedelem negyedét viszi ki az országból ellenszolgáltatás nélkül.
Ráadásul a 2008 óta tartó „álság” válság csupán egy pénzhatalmi trükksorozat volt, ami arra szolgált, hogy így növeljék meg a „lokalitásokra” illesztett pénzszivattyúik intenzitását. A mesterségesen előidézett hisztériára hivatkozva 2008 őszén megzsarolták a nemzetállamokat, hogy ha nem tesznek valamit, akkor összeomlik a globális rend, a világ az anarchia örvényeibe süllyed. A megfélemlített államok az utóbbi másfél év során 12 ezer milliárd dollár értékű ajándékkal jelezték, hogy hajlandók valamit tenni, vagyis fizettek a túszejtőknek. Akik ezek után főként önmegjutalmazó pénzdáridóra költötték a kizsarolt összeget, a maradék ingyen pénzt pedig (nekik!) kamatozó államkötvényekbe helyezték, ami kétségtelenül igen magas etikai szintről és felelősségtudatról tanúskodik. Nota bene tették/teszik ezt azok, akik közben azt harsogják a minimálbérből élő millióknak, hogy „nincs ingyenebéd” és „tessék öngondoskodni”. Ráadásul, mint a Goldman Sachs, rutinszerűen csomagoltak újra igen kockázatos kötvényeket tutti tippként eladva a gyanútlanoknak, hogy az eladás utáni órákban azonnal elkezdjenek spekulálni az eladott papír ellen. Ám a dramaturgiai csúcspont csak most jött el. Kis szünetet tartva e dáridó után, a globális véleményhatalmi erőszak médiagépezete elkezdett aggódni, hogy veszedelmesen növekszik a világ nemzetállamainak költségvetési deficitje, adósságállománya, és hogy ez így nincs jól, és senki ne csodálkozzon, ha a globális fegyelmező hatalom gépezete elkezdi büntetni a renitens „lokalitásokat”. A büntetés a leminősítés, majd a kockázati felár hisztérikus megemelése, amelynek nyomán persze, ha eddig nem volt válság, most lett. A PIGS-országok (Portugália, Írország, Görögország, Spanyolország) mint leggyengébb láncszemek most arra szolgálnak, hogy a „globálböllérek” (a pigs angolul disznót jelent) példájukkal üzenjenek a többi helyi társadalomnak, hogy még mindig jobb, ha önként hoznak meg újabb megszorító intézkedéseket, mintha a globális pénzhatalmi rend büntető kommandói látnak munkához.
Semmi kétség, ez a hatalmi rend azért örül a Fidesz kétharmados győzelmének, mert biztos benne, hogy ekkora felhatalmazással egy kormány azt tesz, amit akar. És ugyan mi mást akarhatna egy felelős kormány, mint hogy önként meghozza a fájdalmas intézkedéseket. Mármint a rászavazó népnek fájdalmas, de a globális hatalmi rendnek nagyon is előnyös lépéseket, hogy a Magyarország nevű „lokalitásból” az eddigi 25 százaléknál lényegesen több erőforrást vonhasson ki szivattyúi segítségével a birodalom.
Az aprócska probléma azonban abból adódik, hogy a magyar társadalom kifosztott többsége viszont éppen azért szavazott a Fideszre, hogy az jelentősen csökkentse a globális kifosztószivattyúk teljesítményét. Vagyis a lokalitás népének törekvései szembemennek a globalitás alapvető érdekeivel, és az összecsattanás elkerülhetetlen. A magyar társadalom elsöprő többsége ma már az anyagi és szimbolikus kifosztottság legvégső fizikai szintjéhez érkezett, nincs hová hátrálnia. Azt várja az új kormánytól, hogy megértve a 68 százalékos felhatalmazás lényegét, olyan új rendszert épít a megbuktatott rendszer romjain, amelynek talapzatát a globális hatalmi renddel kötött új alku jelenti. Az új egyezség lényege, hogy az erőforrás-szivattyúk intenzitása csökken, és a magyar társadalom kap legalább egy évtizednyi esélyt arra, hogy a végzetes lepusztulási lejtőről visszaforduljon. A globális birodalom urainak meg kell érteniük, hogy egy ilyen egyezség nélkül a magyar társadalom a következő évtizedben egész egyszerűen megsemmisülhet, és ez őket is kellemetlenül érintheti. Egyrészt, mert elesnének az innen kivonható erőforrásoktól, hisz egy széteső lokalitás már használhatatlan számukra, másrészt meg az újabb válsággóc Európa kellős közepén a világhatalmi játszmák szempontjából sem látszik veszélytelennek. Orbán Viktor, helyesen, békés forradalomról beszél. S bár 1848 és 1956 szintén békésen induló forradalmait birodalmi vérbe fojtás és megtorlás követte, mégis hinnünk kell, hogy valamennyi érintett tanult mindebből. Aki ugyanis nem tanul a történelemből, az arra ítéltetik, hogy újra átélje a kijózanító erejű borzalmakat. És ezt aligha akarhatja most bárki is.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár