Különös élmény Nagyszalontán járni, ahol a magyar irodalom egyik legnagyobbja, Arany János született és élt. Azt képzeljük, hogy a Csonka-torony tövében zúgott az éji bogár, a határban pedig Toldi küzdött a toportyánnal. Nos, amikor a legenda szembesül a valósággal, kijózanodunk: a partiumi kisváros a magyar–román határ mellett ma tranzittelepülés újonnan épült ortodox templomaival, szegényeivel és ma is igyekvő kiskereskedőivel. És tegyük gyorsan hozzá: megőrzött magyarságával, ami az elmúlt évtizedekben nem ment könnyen ezen a tájon.
Nagyvárad és Temesvár, Debrecen és Arad között félúton található, mégis van valami titok, mozdíthatatlanul maradandó Szalontán, talán a puszta élni akarás, a makacs ragaszkodás a lét fenntartásához. Amikor már azt hisszük, hogy nincs tovább, akkor jönnek elő megint a város hívei és fenntartói olyan újdonsággal, ami ismét hitet csöpögtet a kiszáradt partiumi lelkekbe. Most például az, hogy elkészültek a nádfedeles Arany-emlékház felújításával.
– Felemelő ünnepség volt a porta avatása – idézte fel az eseményt Jároli Józsefné, a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar vezetője. – A helyi általános iskola néptánccsoportja és versmondói után adtuk elő a gyulai Erkel-kórussal közösen Kodály Zoltán és Erkel Ferenc műveit. Avatóbeszédet Kósa Lajos debreceni polgármester, országgyűlési képviselő mondott, aki a felújítás fővédnöke is volt.
Akik ott voltak, most úgy érzik, hogy a költőóriás szellemét őrző nemzeti kegyhely született a bihari hegyek lábánál. A nádfedeles tájház visszakapta a kort idéző jellegét, a berendezés az akkori otthonok bútoraira hasonlít. Az udvaron áll a gémeskút, és bólingat a régi gyökérből hajtott eperfa lombja.
origo.hu
Így telt Gyárfás Tamás első napja a börtönben
