Nagyrőce Szent Kerény-temploma

Széchy Mária, a legendák „murányi Vénusza” valódi fellegvára közelében fakadnak azok a források, amelyekből a Murány vize ered. Váraljától tíz kilométerre már sebes sodrú folyócska, amelyre a régi rőceiek ipart alapoztak: malmot, érctörő pörölyt, vasverő kalapácsot, fújtatót, deszkavágó fűrészt, posztóványolót, emelő-forgató gépeket hajtottak a vízzel a középkori telepesek. Városukat Rauschenbachnak nevezték el a hámorokat, hutákat, hévéreket, gatterokat (Hammer, Hütte, Heber, Gatter) fundáló német bányászok, kohászok, kovácsok, ácsok és faragómolnárok.
A magyar Nagyrőce név 1357-ben jelenik meg első ízben írott formában, a Noghrewche a szláv eredetű Revúca víznév átvétele, ez a helység mai hivatalos szlovák neve is. A tatárjárás után IV. Béla királytól falualapítási jogot nyert Ákos leszármazottak főleg a Sajó menti birtokaikra hívták be hospeseiket, az északabbra fekvő bányavidék benépesítése későbbre maradt. Jobb körülmények és feltételek fogadták a szász vendégeket a szomszédos Szepesség kies völgyeiben, mint az ezer méter fölé magasodó, sziklás gömöri hegyek közt, ahol csak a murányi várbirtok kialakulása és a majorgazdálkodás megerősödése után, az 1300-as évek derekán keletkeztek a telepes falvak: Murányhosszúrét, Kerekrét, Vizesrét s köztük az első és legnépesebb Nagyrőce. A fenti, 1357. évi összeírás szerint Rőcének negyven portája létezett, a korabeli királyi levelek comeseket illetnek a Rőcei előnévvel, ők bizonyára a régi birtokos ispánok, a Rátoldok és Bebekek leszármazottai.
Ezernégyszázhuszonhétben a telekszámok alapján már a környék vezető települése Nagy- és Kisrőce, körülötte nyolc ismert nevű irtványfaluval. Fejlődését gátolta – ugyanakkor ösztökélte is – a tőle nem messze fekvő másik régi bányaközpont, Jolsva felvirágzása az Anjou-házi királyok korában. A XV. század elejétől fogva jelentős ipart és kereskedelmet űzött, amelynek lendületét a huszita megszállás törte meg az 1440-es években.
Nagyrőce történetében sűrűn felbukkan Hunyadi Mátyás neve, aki trónra lépése (1458) után kifüstölte a cseh rablókat Felső-Magyarországból. Egy időre a felszabadult murányi vár fennhatósága alá került a település, majd a Szapolyai fivérek – István és Imre – lettek a földesurai. A Mátyás király halála (1490) utáni bizonytalanságban Basó Mátyás rablólovag vette be magát Murányba, s fosztogatta a vidék népét, míg végre 1549-ben Salm és Bebek grófok csapatai kiverték fészkéből a hírhedt hamispénz-verőt. Az 1550-es évek eseményei közé tartozik egy török támadás a város ellen, és az, hogy a lakosság – az egész Murány-völgyben – áttért a lutheránus vallásra. Nyolc kohó működött ekkoriban Nagyrőcén.
Bethlen Gábor fejedelem az egész váruradalmat a rimaszécsi Széchyeknek adományozta. Előzőleg Széchy Tamás – 1612-ben kiadott magyar nyelvű levelében – szabad bor- és serkimérést engedélyezett a városnak, négy évre rá a vasárnapi piaci adásvétel szabadságáról rendelkezett a rőceiek régi jogára hivatkozva, „meg is confirmálva”, erősítve azokat. A település tehát már régebben mezővárosi rangra jutott.
Wesselényi Ferenc nádort a rőcei lutheránus pap, Lestachius Simon eskette össze Széchy Máriával 1645-ben. A házaspár a következő évben átállt a katolikus hitre, ettől fogva a kassai jezsuitákkal karöltve üldözték, sarcolták a protestánsokat. Hosszú vallásháború tört ki, Thököly, majd Rákóczi visszasegítette őket a javaikba, de a XVIII. és XIX. században végig a katolikus Koháry grófok uralták a környéket. 1807-ben Nagyrőce polgárai örök áron megvásárolták tőlük a helyi vasbányákat, kohókat, műhelyeket és felszereléseket, pár év alatt törlesztették a tartozást, a város szép fejlődést mutatott fel egy évszázad alatt. 1851-ben 524 katolikus, 1342 evangélikus lakója volt, ez utóbbiak „eltótosodott” németek. Nagyrőcén nyílt meg az első szlovák nyelvű gimnázium 1862-ben, épületét ma nagy becsben tartják. A város az egyik legnagyobb járás székhelye az egész Felvidéken; 1910-ben 1925 lakosából ezer volt magyar, a 2001-ben megszámlált 14 232 revúcaiból 452-en vallották magukat magyarnak.
Nagyrőce régi temploma a Murány folyó partján, szabad térségen áll. Szép arányú, négyemeletes tornya tisztán gótikus, ablakait faragott kővel keretezték, felül vaskorlátú erkély fut körbe. Támpilléres szentélyének csúcsíves boltozata eredeti, XIV. századi formáját őrzi. Főoltárát a XIX. század végén neogót stílusban megújították, ügyetlenül átfestették a középszekrényében látható négy XV. századi táblaképet. Az ősi plébánia védőszentje Szent Quirinus, régies magyar nevén Kerény. Quirin római katonatiszt volt, Hadrianus császársága idején, a II. században szenvedett vértanúhalált. Középkori kultusza a Rajna-vidéki németek körében virágzott ki, később onnan terjedt kelet felé. Hírét az Árpád-korban behívott telepesek hozták magukkal Magyarországra, így jutott el az 1268-ban alapított szepességi Kurimán faluba és – a szintén Lőcse közelében található – Berzevicére. Quirinus alakja látható Rauschenbach régi pecsétjén, neve olvasható a templom 1506-ban öntött harangjának feliratán, legendáját ábrázolják a főoltár elrontott képei. Szent Kerény emléknapja Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában március 30., a hivatalos katolikus naptár szerint június 4.