Rejtő Jenő megtette a magáét. Halmen Balázs, egy marosvásárhelyi földrajz szakos egyetemista ugyanis gyerekként annyira beleszeretett az író által megfestett Afrikába, hogy többé képtelen volt szabadulni a fekete kontinens varázsától. Így végül huszon-egynéhány éves fejjel, idén márciusban összecsomagolt, felfüggesztette tanulmányait, és meg sem állt Kenyáig, ahol a Viktória-tó Rusinga nevezetű szigetén, egy szegény, valamint árva gyermekeknek fenntartott iskola önkéntese lett. A cél: négy hónap segítő munka, saját korlátjainak megismerése, határainak kitágítása.
Balázst ezalatt főnöke, Samuel Okomo látja vendégül otthonában, amely a falu egyik legjobbjának számít. „Egy beton ház és két vályogház. Vályogkályhát használnak. Az ilyen házak legkülső borítását állati ürülékből, homokból és vízből keverik ki. A mosakodás lavórból történik, szóval négy hónapig nincs zuhany” – mutatja be a marosvásárhelyi földrajzhallgató a szállását.
Mint írja, a Rusinga lakóinak legtöbbje olyan szegénységben él, amely európaiaknak szinte elképzelhetetlen. Sok gyermeknek csak az úgynevezett „puridge” jut napi kétszer; ez egy, a kukorica őrléséből visszamaradt selejtből készült, vízben főzött és cukrozott étel. Az AIDS-betegek száma jelentős, a legfiatalabbak között is sok a fertőzött – derül ki a naplóból. A helybéliek egyébként a tanulással próbálnak kitörni nehéz helyzetükből, Balázs pedig ebben is próbál segíteni nekik. A megfelelő felszerelés hiánya miatt ez sem egyszerű feladat.
Halmen Balázs beszámolt a rá, és a helyiekre egyaránt leselkedő veszélyekről. Az állatkertből békés óriásnak megismert víziló az egyik: „Tavaly két halásszal végzett. Éppen ezért a főnököm nem enged egyedül úszni.” Ebből pedig egyenesen következett az összes többi. Erről így ír az erdélyi fiú naplójában: „Azt hittem erős, edzett kelet-európai szervezetemről visszapattan minden, még a lándzsa is, de lám, lám. Nyögdécselek, mint egy kisgyermek, forgolódva álmatlanul az ágyamban, két betegségtől is sújtva: a híres malária, meg a giliszták a gyomromban, amit valószínű a tóból halásztam össze.”
Mindez május elsején történt, de Halmen Balázsnak ez sem szegte kedvét! Négy hónapos útja lassan végéhez közeledik, de most is lelkesen dolgozik. Éppen kőházat épít, de felhúzott már egy biogáztermelő latrinát, játszóteret, valamint focipályát is kialakított a helybéliekkel egy mezőn, de ha szükséges, nyakába veszi a szigetet, családokat látogat és igét is hirdet. Mint írásaiból kiderül, most már csak arra vágyik, hogy befejezze a megkezdett munkát, mielőtt lejár az idő, s hogy sikerüljön szponzort találni a focicsapatuknak. Aztán majd csak lesz valahogy.
origo.hu
Orbán Viktor: Az ukrán energiafenyegetés magasabb fokozatba kapcsolt
