S hol vagyon a közvagyon?

Van-e még, aki meglepődik, ha szocialista politikus vesztegetési ügyéről hall? Jól mondta Kósa Lajos debreceni polgármester a választás előtti utolsó hetekben: ezt a kampányt az élet írja. Minden hétre jutott egy-egy kínos korrupciós beszámoló, és nem árulok titkot, ha leírom, aminek tanúja voltam az egyik lapindító szerkesztőségi értekezleten. A belpolitika rovatnál dolgozó kollégám egy újabb, közlésre váró híranyag hallatán a témát másik rovatnak javasolva megjegyezte: nekünk már nincs több helyünk, tele vagyunk a vesztegetési ügyekkel, nem fér be több az oldalra. Kicsit nevettünk, ilyenkor sürget az idő, már a másik rovat gyors beszámolója következett, mi is lesz a másnapi lapban.
De valójában sírni is lehetett volna. Mert milyen országban élünk, hogy egy újság belpolitikai rovata naponta megtelhet korrupciós hírekkel? Majd elfelejtettem: annál a lapnál történt ez, amelyről Dávid Ibolya akkor, amikor még tenyerén hordozta őt a balliberális média, azt találta mondani, hogy ő nem nagyon olvassa, de ha mégis, akkor csak csipesszel veszi kézbe. Mi nem voltunk olyan finnyásak: a Dávid Ibolya viselt dolgairól szóló beszámolókhoz, híranyagokhoz, különös tekintettel a képviselőtársát megvádoló dokumentumokra, nem használtunk csipeszt, pedig – ismerve az MDF hosszú és rendkívül szomorú történetét – mi is eléggé émelyegtünk. Egy évvel ezelőtt, 2009 júliusában Dávid Ibolya, akinek hangzatosságokra vadászó, ötletdús tanácsadóinak képességeiben nem kételkedünk, még „fordított Watergate-botrányról” nyilatkozott, de a napokban minden újságban olvashattuk: az MDF volt elnök asszonya bizony elveszítette a pert. Vesztett, mert a bíróság megállapította: valótlanul állította Tombor Andrásról, hogy utasítást adott az UD Zrt.-nek az MDF tisztújításával kapcsolatban, gyűjtsön akár titkosszolgálati eszközökkel Dávid Ibolyára, illetve pártjára terhelő adatokat. Kérdés most már, hogy mi lesz azzal a bizonyos csipesszel. A Népszabadsághoz is csipesszel fog nyúlni Dávid Ibolya? Mert pervesztését, valótlan állítását ők is közölték. No és miből van az a csipesz, és mekkora? Mert az egész magyar sajtót kell most már Dávidnak azzal megközelíteni, ha tájékozódni szeretne.
Az új letartóztatott – befért címoldalra – Wieszt János fővárosi és újbudai önkormányzati képviselő, a XI. kerületi vagyongazdálkodási bizottság elnöke. Nem ő az első a letartóztatottak sorában, aki vagyongazdálkodással megbízva jutott hirtelen arra, hogy milyen sokféleképpen lehet foglalkozni a közvagyonnal. (Mindenesetre egy fél év múlva érdemes lesz összegyűjteni, hány vagyongazdálkodási főmufti csücsül a hűvösön.)
A felvételt a televízióban többször is láthattuk: Wieszt János rutinos mozdulattal átvesz egy vastagabb borítékot (a megzsarolt vállalkozó, Gálfi István állítása szerint kétmillió-kétszázezer forint kenőpénz volt benne), majd félig megfordulva az asztal másik végére tolja. A titokban készített felvétel lebuktatta a vagyongazdálkodási szakértőt. Wieszt nem nagy találékonysággal először összevissza halandzsázott a felvételről meg a borítékról, majd egy hét múlva azzal állt elő, hogy ő csak kölcsönt vett át.
Megdöbbentő, hogy perdöntő bizonyítékok súlya alatt is összevissza hazudnak ezek az emberek, szinte az utolsó pillanatig.
Wieszt Jánost vesztegetés alapos gyanújával most előzetes letartóztatásba helyezték. Hogy legyen min derülnünk: még mindig a vagyongazdálkodási bizottság elnöke. Ha nem az a politikai erő lenne kormányon, amelyet több mint kétharmaddal bíztak meg az emberek, vajon hogyan alakulna ma a Wieszt-félék sorsa? Letartóztatták volna ezt az embert egyáltalán? Vagy megbízást kapott volna arra, hogy vezesse be a szocialista fiatalokat a vagyongazdálkodás rejtelmeibe?