Változó viszony az állam és a gazdasági szereplők között

Számtalan megerősítő tény szól amellett, hogy a gazdaság nemzetközi lemaradásának megállítása csak úgy lehet sikeres, ha végre-valahára megindul a versenyképesség átfogó javítása. S ehhez önmagában nem elegendő a bérköltségek folyamatos leszorítása, sokkal inkább a sokszor emlegetett gazdasági innovációs források minél sikeresebb megszervezése szükséges, amihez a működőtőke-import felgyorsítása járulhat. De amíg nem csökkennek számottevően a különféle bér- és szabályozási terhek, viszont a korrupciós veszteségek folyton növekednek, addig bármilyen versenyképesség-javító gazdaságpolitika nem lehet több szemfényvesztésnél. Magyarország hosszú ideig kifejezetten bőkezű segélyrendszert működtetett, s ha a korai nyugdíjat és gyest számításba vesszük, a következmények a későbbiekben is felszámolhatatlannak tűnnek. Mert cáfolhatatlan tény, hogy az állami munkahelyek elvesztése égbekiáltóan széles tömegeket érintett, ami a foglalkoztatáshoz való visszatérés nehézségeivel jár együtt.
Azok a társadalmi normák, konvenciók és elköteleződések játszhatnak meghatározó szerepet a végrehajtani kívánt gazdaságpolitikában, amelyek a kölcsönösség, a szolidaritás és az együttműködési készség elveit váltják valóra. Ehhez kell a bizalomépítő lépések megtétele, a tisztesség megőrzése és a törvényi (akár alkotmányos) korlátozások vállalása. A magyar gazdaság – akár a közvetlen versenytársaival is összehasonlítva – számos többletköltséget is felemészt, amely valójában az állam és a piaci szereplők kapcsolataiban tranzakciós jellegűek. Nem szólva a versenyképességet rontó, s aránytalanul sok ráfordítással járó kiadásokról, amelyekhez a magas távközlési és közüzemi díjak, vagy egyes régiókban az ingatlanköltségek tartoznak. Miként a feketegazdaság fennmaradása a vállalkozók jelentős részének igazából megélhetési kényszert jelent. Ahhoz, hogy gyökeresen megváltozzon az állam és a gazdasági szereplők közti viszony, látnunk kell: az állampolgárok viselkedését nem csupán a racionalitás, azaz a valós szükségletek irányítják, hanem olyan emocionális reakciók is, amelyek olykor a puszta kíváncsiságban, a lehetőségek kiaknázására irányuló aspirációkban fejeződnek ki. Senki sem állíthatja, hogy akár az EU-s tagság önmagában megoldja a magyar nemzet megannyi kínzó problémáját; a viszonylagos szociokulturális elmaradottság ellentmondásai változatlanul fennállnak, hasonlóképpen a nemzetrészek szétszakítottsága, vagy a megállíthatatlanul mélyülő társadalmi egyenlőtlenségek.
Napjainkban nem létezik olyan nemzetgazdaság, amely valamiféle zárt gazdasági világként képes lenne akár csak kormányzati szinten a válságtüneteket mérsékelni. Ilyen rend legfeljebb a demokrácia feláldozásával valósulna meg. A jelenlegi alkotmányos berendezkedések között csakis olyan demokratikus beállítottság érvényesülhet, amelyre a közösségi értékek követése iránti fogékonyság és a morális gazdasági rend elfogadása jellemző. Ugyanakkor az értékteremtés folyamata többnyire elfogadhatatlan jövedelemelosztással párosul, még ha ebből nem következik is, hogy a gazdasági hatékonyság elérése az igazságtalan viszonyok sokaságával jár. Az etikai normákat akkor tartják be tömegesen az állampolgárok, ha tudatosul bennük, hogy rövidebb-hosszabb távon jóval több jut nekik a közös normakövetés hasznából, mint amennyi átmeneti haszonra akkor számítanak, ha eltérnek a normáktól. A mostani adórendszerben szinte minden szempontból átlag feletti a jövedelemadók és a hozzájuk kapcsolódó járulékok, illetve a termékadók aránya, mialatt a tőke- és vagyonadók egyáltalán nem számottevőek. Amennyiben az adóztatás súlypontja végre átkerül a tőkeadóra, vélhetően valóban kisebb költségek terhelik majd a termelést és az exportot is. Hasonlóképp az államháztartási reformnak folyamatosan összhangban kell lennie a várható és anticipált gazdasági egyensúly megteremtésével, szaknyelven szólva a fiskális egyenleg középtávú elérésével és fenntartásával, mivel a háztartási hiány tartósan magas szintje nemcsak forrásokat von el magánberuházásoktól, hanem növeli a külső adósságot is, csökkenti a gazdaság hatékonyságát.

A szerző szociológus, egyetemi előadó