A rendszerváltás táján, mikor vállalkozói szellem folyt a csapból is, összefogott két jó barát, hogy az omladozó sümegi várral tegyenek valami nagyot. De még a kezdeteknél összekaptak, jó magyar szokás szerint. Elszállt azóta húsz esztendő. Egyikük ma várkapitány – ez áll irodája ajtaján. Milliárdos, igazi nagymenő. Birodalmat épít s dinasztiát, lassan övé lesz az egész város. A másik hónapról hónapra élő, magának való lovas kisvállalkozó maradt, aki hagyományőrzés végett huszár is egyben. Szomszédok. Harag éppen nincs köztük, de barátság sincs. A huszárőrnagy és a várkapitány igaz története azokról a férfiakról szól, akik Sümeget, e sokszorosan szimbolikus magyar várost azzá tették, amivé lett. A film jól érzékelteti a 21. századi középkor hangulatát, turisztikánk ungarische műviségét.
A Végváriak figurái élnek, dimenzióik vannak, rosszak és szerethetők, jók és ellenszenvesek. Van itt minden: gyaloggalopp, huszáravatás, falkászat, várjáték, családi vita, emberek kirúgása és felvétele, békülési kísérlet, haditanács. Tanúi vagyunk apák és fiak egymásért való és egymás elleni küzdelmének, s annak, hogyan válhatunk álmaink rabjaivá – hogyan lehetnek tömlöcfalakká a várfalak.
A történet atmoszféráját biztos kézzel elkapott pillanatok, hajszálpontos karakterrajzok határozzák meg. Petrik András nem ítél, csak mesél. Nem faggat, nem tolakszik, csak figyel – és e kitágult tekintettel vadászó figyelemben a spontán szituációk szinte stilizáltnak, megrendezettnek hatnak. A Végváriak elgondolkodtató és kellemes humorú alkotás, a magyar sorskövető dokumentumfilm legszebb hagyományát folytatja. Több ilyen kellene.
origo.hu
Miniszterelnöki üzenet a Harcosok Klubja előtt
