Idén anyagi okokból elmaradt a szokásos két és fél napos fesztivál, húsznál több fellépővel, dalnokversennyel, lett helyette egyetlen zenés nap. A Túlpart együttes nyitó gyermekprogramjára temérdek apróságot hoztak a dimbes-dombos gyepre. A Misztrál lemezbemutatóra még többen lettek, falkákban rohangáltak a nézőtéren, a színpad előtt, táncoltak, bukfenceztek, és sokan még estére sem fáradtak el. (A nagykoncerten, amikor Tóbisz Tamás azt énekelte Dsida Jenő verséből, hogy „én vagyok az Isten, mindenki bolond”, s utána volt egy hosszú kiállás, a csillagtalan sötétből többtucatnyi gyerekhang harsant bele a hátborzongató csendbe a kert különböző pontjairól.)
A lemez több meglepetést tartogat, mint amire számíthatott bárki is. Szepesi Attila Csellengők című verse például napsugaras, könnyed country stílusban hangzik el. Ez az stílus, amelyet a nyolcvanas évek óta bottal se piszkált volna meg senki Magyarországon, és akinek dolga volt vele, az is szeretné elhallgatni, mint egy kínos kalandot. De hát izgalmas újdonság gyakran a tegnapelőtti ritka nagy cikiből lesz. A gyermeklemezen más tegnapelőtti stílusok is előkerülnek, a Béka-tangó például, amelyet Paudits Béla is megirigyelne, vagy az umcacás-cirkuszos Műlovarnő, Lackfi János verse. És itt muszáj szóba hozni a lemez duplafedelűségét, amelyet az együttes tagjai sem tagadtak le. Van tehát a lemezen ez igazi gyermekvonulat, frappáns, zengő, dini-dana-dánomos Szepesi Attila-, Szilágyi Domokos-, Csongor Andrea-versekből, és van egy vaskos, hogy úgy mondjam, felnőtt értelmezési tartomány, amelyet a Hol jártál az éjjel, cinegemadár indít, s aztán Romhányi vemhessé lett szamarának meséjével folytatódik, míg végül kicsúcsosodik, amikor a férfivokál ezt ismételgeti: „Ha egy műlovarnő / ilyen remek, / vajon egy igazi / milyen lehet?” Így aztán mindenki jól szórakozik, nem utolsósorban, mert a mértékkel, ízléssel adagolt erotika mindig izgalmasabb, mint az ömlesztett nyershús. Az idegeknek is jót tesz, és a család is gyarapodhat.
A délutáni program a Bajdázó együttessel kezdődik: Mile Zsigmond és Győrffy Ákos intim, halk, zöldbe kívánkozó, míves énekelt verseivel. Mile úr rockzenésznek indult, sokkal jobban bánik ma is a gitárral, mint amennyire bízik magában, örülhet, aki mégis meghallhatja a dalait, akár saját verset, akár olyan nagyságok költeményeit énekli, mint Bella István, Petőfi Sándor, Francois Villon.
A több mint tíz éve alakult Orthent fura határon egyensúlyoz. A frontkisasszony, Tímár Sára, a Misztrál fesztivál dalnokversenyének egykori győztese nem anynyira egyedi énekes egyéniség a színpadon, inkább hagyományőrző népdalénekes, vagyis médium. De, ha ez az attitűd tudatos, nem biztos, hogy rossz. Például amikor Majorosi Marianna a Quimby Most múlik pontosan-ját énekli, azt is azért szeretik sokan, mert hűséges, alázatos, médiumszerű éneklés. Az Orthent egyébként évekkel ezelőtt elektromos hangszerekre cserélte az akusztikus gitárokat. Nagyon élvezik, amikor az összes gitár egyszerre ugyanazt a motívumot játssza hatalmas erővel, teremtő fantáziával, de néha úgy érzem, a férfi vokált helyettesíti ez a sajátos gitárkórus.
Az este megint a Misztrálé, a nagykoncerté, a már megszeretett daloké, s aztán jön a Túlpart táncháza.
origo.hu
Gyermeknapra üzent a miniszterelnök
