Szent István király, Nagybánya védőszentjének alakja a város híres, 1347-ből származó pecsétjének fő helyén látható. Trónusául a város fölé magasodó, stilizáltan ábrázolt hegycsúcs szolgál, amelynek tövében a vidéket gazdaggá tevő bányászatot, illetve a szőlőművelést jelképező emberek munkálkodnak. A pecsét latin körirata pedig nem kevesebbet állít, mint hogy „A polgárság egymás iránti szeretete a város legnagyobb erőssége”. A latin nyelvű szöveg a megvalósított műalkotáson is szerepel, pedig ami a szobor körül történt, történik, az a legkevésbé sem a város, az ország polgárainak egymás iránti szeretetéről, megértéséről tanúskodik. A művet két évvel ezelőtt helyezték el a főtérre, a Fekete Sas Szálló előtti szökőkúthoz, ám alig két hónap múlva, még hivatalos átadása előtt elbontották. Igaz, még engedély sem volt a felállítására, mert arról elfeledkezett a polgármesteri hivatal, a valódi problémát mégis a „magyar vonatkozású” szimbolika jelentette – legalábbis az egykori kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar tanítványaiként felnőtt helyi és bukaresti soviniszták számára.
Majd két év után végre megszületett a döntés, amelyet bölcs Salamon aligha vállalt volna: levágott arccal, uralkodói szimbólumok nélkül ábrázolhatja a mű a központi figurát, amelyet persze Szent Istvánnak így egyáltalán nem nevezhetünk. Egyesek talán Stefan cel Marét látják majd benne, mások a Kassáról ide is átrándult Eduard Benest… De akkor minek a címer, s minek az István-torony, amely, szintén zavaróan, Szent Istvánt idézi? S akkor minek a Hunyadi-ház, a művésztelep, a folyó, a szelídgesztenyés? Ha csak a Ceausescu regnálása idején emelt tömbházak maradnának, senkit nem zavarna a múlt, az igazságot sok-sok mozaikkockából összerakó történelem.
origo.hu
Politikai inkorrektség turbófokozaton – itt a legfrissebb Politikai Hobbista!
