A sorompóbontás gyönyörűsége

A művészet gyógyító erő – e gondolat jegyében rendeznek kiállításokat évek óta a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Pavilonjának első emeletén, a Nyírő Galériában. A sorozat legutóbbi állomásaként Szabadi Katalin Határtalanság című bemutatója tekinthető meg augusztus 25-ig, naponta 9 és este 7 óra között.

Szabadi Katalin művészete olyan mértékben kötődik a személyes múlthoz, az emlékvilághoz, a családi történelemhez, egyben pedig inspirálja a művészet, a zene és az irodalom, hogy a különböző mozzanatok elválaszthatatlan egységet alkotnak a képeinél. Ahogyan Juhász Ferenc írta egyszer róla, anyagálmokat hoz létre, a valóság véres cserepeit alkotja meg képeiben. Másik kritikusa szuggesztív, mágikus művészetnek tartja, amit a festő létrehozott, a harmadik azt az elemi erőt, az érzelmek spontaneitását dicséri, amely El Grecótól Van Goghon át egészen Pollockig jelen van a nagyművészetben.
A kiállítás címe abból a szempontból is találó, hogy elsősorban irodalmi és zenei művek inspirálták az ott látható alkotásokat, olyan művek, művészek, amelyek, akik maguk is a határtalanságot, a teljességet célozzák, illetve találják is meg. Mindjárt a bejáratnál Bach János passiója által ihletett művet látunk, de a modern zene nagy- mestere, Stravinsky Tűzmadara is jelen van a festmények között. Az irodalom világában olyan óriások műveire rezonál, mint Shakespeare (Machbet), Bertolt Brecht (Kurázsi mama), Bulgakov (A Mester és Margarita). Jelen vannak a magyar líra nagyjai, például Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Pilinszky János által inspirált festmények, és természetesen nem hiányoznak a kortársak művei keltette élmények, illetve azok képbe fogalmazása sem, például Mezei András, akivel jó barátság és éveken át munkakapcsolat is kötötte össze, képben reagál erre a kapcsolatra, Cseh Tamás emléke is felidéződik a művekben. Különös, összetett történet, és éppen ezért több alkotásban is jelen van a kiállításon az a kapcsolat, amely Csengey Dénes A cella című művéhez köti a festőt. Ehhez a műhöz, illetve a monodráma előadójához, Szakácsi Sándorhoz, akinek ez volt az utolsó főszerepe, már betegen játszotta, tehát a drámában megnyílt fordulatok és erők mellé társul az a lelki dráma, amelyet a színész átélt, és ott van mellettünk a történések harmadik síkja a képek felületén.
Ez a kapcsolat megjelent a Villon Haláltánc balladájához készített művekben is, amelyekből egy egész kiállításnyi anyagot festett Szabadi Katalin, amelyet 2007-ben be is mutatott a Művészetek Völgyében, és amely sorozat kétfelé viheti a figyelmünket, a gondolatainkat. Felidézi egyfajta családi történelem képeit, az Isonzónál járt nagyapa emlékét, a családi múlt felé nyitja meg a kapukat, a másik pedig a pusztulásnak, az erőszaknak azt a változatát mutatja be, amelynek tanúi lehettünk, sőt sokan átélték az 1956-os forradalom évfordulóján a törvénytelen rendőri beavatkozásokat. Ha erről beszél a művész, akkor is létrejön egyfajta határtalanság állapota, és akkor, abban az értelemben is, hogy a művészet nem önmaga világán belül marad, és a művészek kis táborának beszél, hanem megnyílik az élet felé is, tehát azokat a sorompókat bontja le, amelyek a két világot elválasztják.
(Szabadi Katalin: Határtalanság, Nyírő Galéria, Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Pavilonja, augusztus 25-ig.)