Még a hetvenes években látott napvilágot a nevében a latin aetas ’kor’ szót hordozó tudományos periodika rövid életű szegedi „ősváltozata”. Hosszú időnek kellett aztán eltelnie, hogy 1985-ben három merész egyetemi hallgató, Bárdi Nándor, Bellavics István és Koszta László elhatározza: ugyanezzel a címmel történettudományi folyóiratot alapít.
Ösztönzően hathatott rájuk, hogy a nyolcvanas években a szegedi bölcsészkaron több hallgatói lap is létezett, így a közéleti-kulturális Gondolatjel s az 1984-ben alakult, Takáts József szerkesztésében megjelent irodalmi témájú Harmadkor. A váratlanul feltűnt alapítók folyamatos kapcsolatot tartottak a Debrecenben működő, Valuch Tibor szerkesztette Határral és a Gyurgyák János irányította Századvéggel.
Válságos időszakot hozott 1989–1990 fordulója. Az alapítók befejezték az egyetemet, s dönteniük kellett a jövőről: maradjon-e az Aetas hallgatói kézben, s adják át a szerkesztést másoknak, szüntessék meg, vagy alakítsák át történész szakmai lappá? Végül Bellavics István hatására a folytatás mellett határoztak. Bellavics átszabta, kibővítette a szerkesztőséget, a szerkesztők azóta hagyományosan az egyetem oktatói. A folyóirat formailag függetlenné vált az egyetemtől, de a bölcsészkaron működött tovább. Bellavics István 1990-ben váratlanul távozott Szegedről és a tudományos életből, ekkor lett Deák Ágnes a lap vezetője. A szerkesztői gárdából azóta mások is kiváltak, újak jöttek, de a „mag” máig változatlan. (Az alapítók közül jelen van Koszta László, Vajda Zoltán, a jelenlegi főszerkesztő-helyettes pedig 1987 óta tagja a szerkesztőségnek.)
– Eredetileg az Aetast a fiatal történészgeneráció lapjának szántuk, ennek ellenére fiatalok és „öregek” mindig együtt jelentek meg a lap hasábjain – mondja Deák Ágnes egyetemi docens, főszerkesztő. – Jó néhány olyan külföldön élő magyar történész van, aki a rendszerváltozás után visszatért ugyan a magyar tudományos köztudatba, de hosszú idő után az első hazai megjelenése lapunkhoz köthető. Elsősorban Jakó Zsigmondot, Bogyay Tamást, Borbándi Gyulát, Fábián Ernőt és Molnár Gusztávot említhetném. Persze ahogy a szerkesztők öregszenek, úgy válik a lap is egyre inkább a történész-„középgeneráció” fórumává. Az eddig elért legnagyobb példányszám ezer körül volt.
Az adatokat természetesen nem értelmezhetjük a minőséget ért kritikaként, párhuzamként a Nyugat hasonló példányszámát említhetnénk. Hozzátehetjük: a szerkesztők és a szerzők Magyarország egyik legszínvonalasabb, egyúttal legolvasmányosabb történelmi folyóiratát teremtették meg napjainkra.
– Igazából szinte mindig pénzügyi gondok okozták a ciklikusan visszatérő válságokat – tér át a főszerkesztő az anyagi gondokra. – Az utóbbi években folyamatosan csökkentették az állami támogatást, egyelőre pénzügyileg megúsztuk az összeomlást korábbi tartalékaink felélésével, esetenként egy-egy új forrás bevonásával.
A szerkesztőség tagjai, beleértve a főszerkesztőt, semmiféle honoráriumot nem kapnak, ellenszolgáltatás nélkül végzik a szerkesztést. Korábban fizettek ugyan valamennyi szerzői honoráriumot, de arról majd egy évtizede le kellett mondaniuk, mert nem tudták finanszírozni. Minden év bizonytalanul kezdődik. Megtört a kilencvenes évek elejének lelkesedése is, az Aetas példányszáma csaknem a felére, ötszázötvenre csökkent. Jelenleg százötven előfizetője van. Olvasótáborát a történészszakmán kívül tanárok, levél- és könyvtárosok, egyetemi hallgatók alkotják.
origo.hu
Miniszterelnöki üzenet a Harcosok Klubja előtt
