Emlékkert

A nyolcvanas évek végén az átszökött erdélyiek ügye kikényszerítette a kommunista politikusoktól is a hallgatólagos engedélyezést. Az egykori misszió Reménység Szigetének keresztelt otthona ma találkozási hely, az idén elkészül az altemplom, de a nagyszabású tervek szerint oktatási központ is létesül.

Eredetileg menekülteket segítő misszióként alakult meg az Erdélyi Gyülekezet a nyolcvanas évek végén, amikor a Ceausescu-rendszer egyre kegyetlenebb elnyomása elől ezrek, majd tízezrek szöktek át a határon Romániából, elsősorban Magyarországra. Zömében magyar emberek érkeztek Erdélyből, de akadtak köztük románok is. Sokan emlékezhetnek még, hiszen a Magyar Televízió beszámolt róla annak idején, hogy egy román pásztor is átterelte hazánkba állatállományát a zöldhatáron. A menekültek megsegítését intézményes formában Németh Géza, a hetvenes-nyolcvanas évek kiemelkedő protestáns ellenzéki lelkésze kezdte meg. Németh Géza Pánczél Tivadar rákosszentmihályi lelkésszel közösen megszervezte az átjöttek segélyezését. Jelentett ez közvetlen támogatást a nyugati egyházak jóvoltából, segítséget abban, hogy a menekültek álláshoz, lakáshoz juthassanak – de lelki gondozást is.
– Történelmi jelentőségű tett volt ez, s nem csak az erdélyiek miatt. Az illegálisan itt tartózkodó erdélyiek ügye ugyanis kikényszerítette az akkori politikai vezetéstől a „kommunista kormányok közötti szolidaritás” feladását, az erdélyiek itt maradásának először hallgatólagos engedélyezését, majd az ehhez szükséges jogi feltételek megteremtését, beleértve az ENSZ menekültügyi konvenciójának aláírását is – állapítja meg Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektorhelyettese. – Márpedig ha az erdélyieket nem lehetett visszaküldeni, akkor az NDK-ból menekültek is maradhattak. Ez pedig már közvetlenül vezetett a berlini fal leomlásához. A magyarság három államban buktatta meg a kommunizmust: Magyarországon, az NDK-ban és Tőkés László révén Romániában is.
– A Székelyföld Erdővidék nevű tájegységéből érkeztünk Magyarországra – meséli Tókos Jolán. – A férjem 1988-ban itt maradt, én pedig hazamentem, mert nem akartam, hogy a gyerekek egyedül legyenek. 1989 októberében kitelepültem két leánygyermekünkkel, s így újra összekerült a család. Akkor a férjem már járt a menekültszolgálathoz, s azonnal csatlakoztam én is ahhoz a közösséghez, amelyből később létrejött az Erdélyi Gyülekezet. A menekültek Magyarországon aztán különböző helységekben találtak otthonra, de mi azóta a gyülekezet tagjai, segítői, alkalmazottai vagyunk.
Az új hazát választók először egy budai pincehelyiségben tartották találkozóikat, majd a rákosszentmihályi gyülekezet lett a központjuk, s e közösség egyházilag legerősebben elkötelezett része 1990-ben megalapította az Erdélyi Gyülekezetet. Két év múlva Budapesten megkaptak a Honvédelmi Minisztériumtól egy használaton kívüli szovjet laktanyát, ahol Reménység Szigete néven létrehozták karitatív, kulturális és oktatási központjukat. Az intézmény célja – Németh Géza alapító lelkész megfogalmazásában – egyszerre segíteni az embert három alapvető szükségében: a testiben, a lelkiben és a szellemiben.
– Több értelemben is beszélhetünk reménységről – magyarázza Zalatnay István. – Egyrészt az otthonukat elhagyó, idegenbe menekült és idegenben maradt embereknek igyekezett reménységet adni az egyház úgy, hogy kézzelfoghatóan is segítette őket. Másrészt reménységet akar most is jelenteni általában a magyarság, különösen az erdélyiek számára. Harmadrészt jelenti azt a reménységet, amelyet az egyház szeretne sugározni olyan világban, amelyben egyre több a félelem és a kiábrándultság.
Németh Géza 1995-ben meghalt – tömeg kísérte utolsó útjára a Budafoki temetőben –, így nem érhette meg a gyülekezet templomának alapkőletételét, amely a Reménység Szigetén zajlott. Ugyanekkor csatlakozott a gyülekezet a nagyváradi központú Királyhágó-melléki Református Egyházkerülethez, s iktatta be Tőkés László püspök Zalatnay István lelkészt.
– Az egyik nagyapám kolozsvári, de a szüleim már Magyarországon születtek – tájékoztat Zalatnay. – Az Antall-kormány idején a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettesi posztját töltöttem be, miután tizenéves koromtól szenvedélyes Erdély-járó voltam, s így elkötelezettjévé váltam az erdélyiek ügyének. Több évtizedes barátság fűzte össze a Németh és a Zalatnay családot: Németh Géza és édesapám, Zalatnay István, aki az angol nagykövetség tisztviselője volt, az 1956-os forradalom után együtt töltött egy évet a tököli internálótáborban. Ezért is alakulhatott úgy, hogy Németh Géza halála után én vettem át a gyülekezet vezetését.
A közösség 1996-ban kétnyelvű – magyar–román, magyar–szerb, magyar–szlovák – táborokat szervezett a nemzetiségek közötti feszültségek csökkentésére. 1997-ben, a lengyelországi, csehországi és szlovákiai árvíz idején árvízkárosult családok gyermekei tölthettek heteket a Reménység Szigetén. Az Erdélyi Gyülekezet ezért kitüntető oklevelet kapott a lengyel népjóléti minisztertől. A gyülekezet leányegyházközségében, a Budapesttől 30 kilométerre fekvő Dányszentkirályon 1998-ban Tőkés László és Nagyvárad római katolikus püspöke, Tempfli József együtt szentelte fel az Erdélyi Gyülekezet első, ökumenikus templomát, amely mellé Orbán Viktor miniszterelnök, valamint az alapító lelkész családja és a két püspök emlékfát ültetett.
Nem szokványos a közösségben a hagyományos egyházi élet. A vasárnapi istentiszteletek mellett naponta reggeli és déli áhítatot tartanak. A kiemelt alkalmakra a vasárnaponként megjelenő gyülekezet többszöröse jön el. Áprilisban például egy Erdélyből elszármazott, most New Yorkban élő házaspár hozta második gyermekét megkereszteltetni a Reménység Szigetére. Másfél évtizede működik betegfogadó szolgálat a „szigeten”. Ez a Budapesten gyógykezelt határon túli magyar – és néha nem csak magyar – betegeket és hozzátartozóikat fogadja, akik mostanáig hatvanezer vendégéjszakát töltöttek itt. Emellett táborozások, konferenciák, szaktanfolyamok helyszíne is a központ. A magyarországiak közül is sokan kötődnek ehhez a helyhez.
Hogy mi várható a jövőben? Zalatnay István grandiózus tervekről számol be. Az idén elkészül az altemplom egy része, amelyben új liturgikus teret és urnatemetőt alakítanak ki. Ezt követően a dombra először kisebb templom épül, majd a lehetőségektől függően később elkészülhet a végleges templom. Lelkész- és szolgálati lakások ugyancsak épülnének, s oktatási központot is létesítenének, amelyben nemcsak hosszabb-rövidebb tanfolyamokat tartanának, hanem diakónusképző intézet is működne. A tervek között öregotthon is szerepel, amelynek legalább egy részében karitatív alapú elhelyezést tennének lehetővé. Emellett olyan kollégiumot kívánnak létrehozni, amelyben Magyarországon felsőfokú és posztgraduális tanulmányokat végző határon túli magyar fiatalok nyerhetnek nem csupán bennlakásos elhelyezést, hanem speciálkollégiumos rendszerű oktatást is.
A vezető lelkész búcsúzáskor még kiegészíti mondanivalóját:
– A magyar–magyar kapcsolatok alapvető átalakulását tapasztaljuk, amelyek lassan partnerivé válnak, az erősebb segíti a gyengét képlet helyett. Különösen lelki, szellemi téren igaz, hogy kölcsönösen adhatunk egymásnak, amelynek révén mindannyian gazdagodunk. Tudatosan törekszünk arra, hogy ennek fontos központja legyen a Reménység Szigete. 2008-ban létrehozott emlékkertünk nemcsak Magyarországra került erdélyi családok ezreinek teszi lehetővé emléktábla elhelyezését otthoni földben nyugvó szeretteik emlékére, hanem egyúttal erdélyi panteonnak is tekinthető, ahol eddig hatvanegy nagy erdélyi személyiségnek állítottunk emléket, amelyek mintegy tanösvényként járhatók be. Keresztyén és erdélyi értékek pedig egyaránt arra ösztönöznek, hogy ezt a négyhektáros területet természetközeli, ökológiai szempontokat érvényesítő építkezéssel példaadóvá tegyük a nagyváros közepén.