Hosszú időt töltött Ukrajnában, így testközelből figyelhette keleti szomszédunk belső átalakulásait, a függetlenségig vezető utat. A múlt század 60-as, 70-es éveinek fordulóján a tanulmányait végezte az akkor még a Szovjetunión belüli tagköztársaságban. Mennyire lehetett fejlettnek s ukránnak nevezni akkor ezt a vidéket?
– Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy az akkori Európa egyik legjobb műszaki egyetemére jártam. A feltételeknek köszönhetően mind a bázis-, mind pedig a szakmai képzés magas szinten folyt Ukrajnában. Az önálló államiságnak természetesen csak bizonyos feltételei voltak meg, de az orosz mellett használták például az ukrán nyelvet. A vidék akkor is alapvetően ukránul beszélt, míg a nagyvárosok oroszul. Nem emlékszem, hogy különösebb probléma lett volna ebből. Ami pedig a fejlettséget illeti, az A380-as még a rajzasztalon sem volt, amikor az Antonov gyár a szovjet űrsikló szállítására már kifejlesztette a Mrija nevű, paramétereit tekintve máig lenyűgöző repülőgépet. Ha emlékezetem nem csal, a londoni repülőgép-kiállításon mutatták be. Ilyen repülőgépet csak ott lehet kifejleszteni, ahol rendkívül magas technológiai ismeretekkel rendelkeznek. Ez volt tehát az akkori Ukrajna.
– Egy független állam feltételei tehát, ha csírájában is, de megvoltak.
– Természetesen, és ne felejtsük el, Ukrajna az ENSZ alapító tagja volt.
– Ezt mintha az akkori Magyarország is érzékelte volna, hiszen helyi kereskedelmi kirendeltséget nyitott Kijevben.
– Igen, 1989 áprilisában nyílt meg a Szovjetunión belüli első vidéki magyar gazdasági képviselet. Olyan unikum volt ez akkor, amit nehéz volt elképzelni. Mindez annak volt köszönhető, hogy az akkori magyar kormány felmérte a regionális kapcsolatok fejlesztésének a fontosságát. Különösen vonatkozott ez a Magyarországgal szomszédos területekre. A cél az volt, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a magyar és az ukrán vállalatokat. Ez a nyitás nagyon sikeres volt, aztán az egyik pillanatról a másikra szétesett a Szovjetunió.
– Ukrajna azonban a térség azon országai közé tartozott, ahol a leginkább megvoltak a függetlenség gazdasági alapjai. Elég a kiemelkedő tudományos bázist említeni.
– Politikai értelemben vagy az intézményi rendszert tekintve Ukrajna készen állt az önálló államiságra, nem volt azonban felkészülve arra, hogy a Szovjetunión belül működő cserearányokat világpiaci szintre állítsa át. Jellemző módon az egyik parlamenti képviselő felszólalásában 1992-ben még azt mondta: „Most már elég volt abból, hogy etessük az ázsiaiakat.” Rá egy évre az ázsiai képviselőket vörös szőnyeggel fogadták Kijevben. Gyorsan rájöttek ugyanis arra, hogy az olajért fizetni kell. Ami pedig minket illet, mivel mi már korábban ott voltunk, a magyar– ukrán kapcsolatok a Szovjetunió szétesése után oly gyorsasággal rekonstruálódtak, amilyenre kevés példa volt.
– S ha még ehhez hozzátesszük, hogy Magyarország elsőként ismerte el a független Ukrajnát, akkor minden tekintetben kiváló starthelyzetről beszélhetünk. Ennek ellenére mégsem tartunk ma ott, ahol e kiindulási helyzetet látva elképzelhető lett volna. Miért?
– Ott vagyunk, ahol a befektetett energiát tekintve lennünk kell. Nagy bánatomra az elmúlt húsz év során egyik kormány sem figyelt arra, hogy a magyar–ukrán kapcsolatok nem szokványosak. Ukrajna ugyanis olyan ország, amely egyedül akkora, mint az összes többi szomszédunk. Amely potenciálisan hatalmas felvevőpiaca lehetne a magyar áruknak, de ahonnan a versenytársaink igyekeztek minden lehetséges módon kitúrni bennünket.
– Ha jól értem, több energiát kellene befektetni. Ehhez pedig egyebek mellett az kellene, hogy észrevegyük, szomszédos országról van szó, s kelet felé tekintve ne csak Moszkvát lássuk. Még ma is átnézünk Ukrajnán?
– Valamikor 1993-ban kértek tőlem egy cikket, amelyet úgy kezdtem, hogy szomszédunk, Ukrajna. Abban az időben Ukrajnát ugyanis a magyar közvélemény, az üzlet nem nagyon ismerte. Megszabadultunk a szovjet piactól, ahelyett, hogy foggal-körömmel megkapaszkodtunk volna ezen a piacon, s így nyitunk nyugat felé.
– Természetes folyamat volt ez akkor, a problémát inkább abban látom, hogy túl későn próbáltunk meg visszatérni.
– Mennyire volt ez természetes folyamat? Németország példája mutatja, hogy pillanatok alatt túltéve magukat minden érzelmi momentumon, szinte azonnal intenzív piacépítésbe kezdtek. Az NDK kijevi főkonzulátusáról például mindenkit hazahívtak, kivéve az én kollégámat, a külgazdasági diplomatát.
– De mintha Lengyelország gyorsabban és hatékonyabban tért vissza tért volna vissza ezekre a piacokra.
– Azért nem egészen így van. Lengyelország háromszor nagyobb, mint Magyarország, a kétoldalú forgalma Ukrajnával azonban soha nem volt több, mint a magyar kétszerese. Lengyelország tényleg nagyon intenzíven építi a keleti piacait, de főként Oroszországgal. Ukrajnában van olyan terület, amely lengyel vadászterület, és nem javasolnám magyar vállalkozónak, hogy odamenjen, mert azzal a konkurenciával ott nagyon nehéz lenne versenyezni.
– Nyugat-Ukrajnára gondol?
– Egészen pontosan Galíciára, a Keleti-Kárpátok északi részére. A déli rész pedig román vadászterület lett. Magyarországnak változatlanul jók a pozíciói, de lehetnének még jobbak. Lehetne és kellene is tovább erősíteni, hiszen az Európai Unión kívüli országokkal folytatott kereskedelmet, a klasszikus külkereskedelmet tekintve a harmadik legnagyobb partnerünk Ukrajna. Csak Oroszország és az Egyesült Államok előzi meg. De ha az elmúlt fél évet nézzük, az 500 millió dollárt meghaladó forgalmú országok között a növekedés mértékét tekintve Ukrajna az első helyen áll. Ráadásul a magyar gazdaság kitörési útja is ebbe az irányba mutat. De ehhez megkülönböztetett figyelmet érdemelne ez a nagy szomszéd, amely egyben keleti kapu is.
– E szempontból lehetne különösen fontos a záhonyi szabadkereskedelmi térség és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítása. Azonban az utóbbi időben többet beszéltünk erről, mint amennyit tettünk.
– Nagy bánatomra. A politika nem fogadta meg azt a tanácsot sem, hogy Záhony egyedül nem, csak Csappal együtt jelent értéket. Budapest egészen addig Záhonyt preferálta, amíg az ukránok nem találtak másik partnert, a szlovákot. Nagyon intenzíven fejlesztik a kapcsolatokat, s Románia lehet számára a másik uniós partner. A Monarchia körvasútjának rekonstrukciójával Ukrajnának olyan lehetősége adódik, hogy megválaszthatja, hol fogja átrakni az árut. Most az ukrán oldal akar a domináns lenni. Nem használtuk ki a térség adta lehetőséget.
– S a vonat már elment, vagy még vannak lehetőségeink?
– Még vannak.
– A legfrissebb hír, hogy a Dunaújvároson át a gönyűi kikötőig vezető széles nyomtávú vasútvonal kiépítését preferálná az új kormány is.
– Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy Záhonynál is van egy folyó, amelynek a kikötője a széles nyomtávú vasút kereszteződésében van. Ezt a folyót Tiszának hívják. S százéves terv a Duna–Tisza- csatorna megépítése. Ismét napirendre kellene ezt venni, hiszen lényegesen jobban járnánk, ha nem csak átmenne rajtunk az áru. A záhonyi és a csapi térségben, ami a nyomtáv változása miatt klasszikus árumegállító hely, lehetne egy szárazföldi szabad kikötőt létesíteni. Ezt azonban csak közösen lehet. Meggyőződésem, hogy intenzívebb magyar kezdeményezéssel ezt az ötletet tovább lehet vinni.
– Nem utolsó szempont, hogy mindkét oldalon magyarok lakta régióról van szó. Egy ilyen szabad kikötő pedig a térség fejlesztésének is komoly lökést adna.
– Egyetértek, s illene az új kormánynak a Kárpát-medencei gazdasági térség fejlesztését célzó terveibe. Szerintem óriási lehetőség lenne a Tisza völgyét a forrástól bevonni egy ilyen programba, amiben lenne a kikötő, a csatorna, amihez még a felső-tiszai turisztikai lehetőségek kihasználása járulna. Óriási lehetőség lenne abban, ha összehangolnánk azokat az eszközöket, amelyeket az árvízvédelemre, az infrastruktúra-fejlesztésre, a turizmus fejlesztésére fordítunk. Ez rögzítené a magyarokat az ősi lakóhelyükön, míg az anyaországi magyarok a turizmus révén jobban megismerhetnék ezt a régiót.
– Nagyon szép tervek ezek, de mind Ukrajnát, mind Magyarországot komoly válság sújtja.
– Ezen már mindkét ország túllendült.
– Akkor beszélhetünk a lehetőségekről is. Milyen területeken ad alkalmat az ukrán gazdaság a szorosabb együttműködésre?
– Mindkét ország potenciális élelmiszer-termelő terület, de kiegészíthetik egymást. Vannak olyan dolgok, amelyeket Magyarországon sokkal hatékonyabban lehet megoldani, viszont a tömegtermelés számára Ukrajna alkalmasabb. Így lehetne például gabonát exportra termelni. Ukrajna tengeri kikötővel rendelkezik, mi viszont kiváló vetőmagot tudunk termelni kisebb területeken. Ugyanez a helyzet az állattenyésztéssel. Nálunk kiváló alapok vannak, amelyeket áruvá lehet termelni. Ezenkívül nagyon nagy lehetőségeket látok a gépipari kooperáció területén. De a logisztika, a gépipar, a könnyűipar lehetőségei is nagyon jók.
– S akkor miért nem tudunk mégis előrelépni?
– Például azért, mert nincs meg az intézményi háttere annak, hogy a magyarországi közepes vállalkozások ki tudjanak jutni az ukrán piacra. Klasszikus külpiacra vinni az árut ugyanis nem egyszerű. Aki például Ukrajnába igyekszik, találkozik határőrrel és vámossal is mindkét oldalon. Ez elég macerás dolog. Hiányoznak ezért azok a magyar gazdaság struktúrájából kiesett külkereskedelmi vállalkozások, kereskedőházak, amelyek segíthetnek leküzdeni az akadályokat. De egy kis cégnek a piackutatás is nagyon sokba kerül, nem beszélve a helyi piac, a szokások ismeretéről. Nagy örömmel hallom, hogy ismét előtérbe kerülnek az úgynevezett külkereskedelmi cégek.
– Mint említettük, a kétoldalú politikai kapcsolatok a független Ukrajna létrejöttekor felhőtlenek voltak. Most viszont, amikor sok év után elhagyta Ukrajnát, éppen olyan időszakot hagytunk magunk mögött, amikor a magyar kisebbséget érintő hátrányos megkülönböztetés miatt romlottak a politikai feltételek. Miként viszonyul ma az ukrán közvélemény Magyarországhoz?
– Semmivel sem rosszabb a fogadókészség, mint egykor. Talán picivel még jobb is. Egy igazán zavaró dolgot látok. A schengeni tagságunkból adódóan vízumkényszert vezettünk be, de ennek ellenére sem normális, ha egy külgazdasági diplomatának a munkája jelentős részben abban merül ki, hogy arról győzködi a Magyar Köztársaság konzulátusát, az üzletembereknek vízumot kell adni. Rendkívül szomorú, hogy érthetetlen okokból két-három évvel ezelőtt a konzulátusra olyan munkatársakat küldtek, akik sem az országot, sem a nyelvet nem ismerték. Olyan köteg papírokat kértek az ukrán vállalkozóktól, hogy amikor ezt megláttam, elszégyelltem magam. Konzuljaink figyelmen kívül hagyják a magyar vállalkozók meghívólevélben, cégszerűen aláírt kéréseit.
origo.hu
Tragédia Gödöllőn: iskolai bántalmazás miatt vethetett véget életének a kislány
