Gazdagok és szegények

Pénzzel nem lehet boldogságot venni – tartja a jól ismert mondás, amelyre megvan a felelet: adják nekem azt a szép summát, majd én elbúslakodom vele. Az országok is valahogy így vannak ezzel: az egyiknek dől a jövedelem, míg a másik kemény munkával is alig tud megélni. Persze még mindig ott az esély, hogy a nélkülöző államot csupa boldog ember lakja. Aminek – valljuk be – igen kicsi a lehetősége.

Magyarországnyi milliomos
Válság ide, válság oda, a tavalyi évben nőtt a világon a dollármilliomosok száma. Az előző évi megrendülést sikeresen kiheverték a leggazdagabbak, nekik már csak kellemetlen emléket jelentenek a nemzetközi pénzügyi és gazdasági megrázkódtatás napjai. A Merrill Lynch amerikai pénzügyi folyamatokat vizsgáló cég éves jelentése alapján a világon mintegy tízmillió ember él, akinek a vagyona a magánháza nélkül meghaladja az egymillió dollárt, amely körülbelül 220 millió forintnak felel meg.
Az elemzés szerint majd 40 ezermilliárd dollár összpontosul a milliomosok-milliárdosok kezében, ami az előző évihez képest 6200 milliárd dolláros gyarapodást mutat. Igaz, számuk is nőtt: 1,4 millióval többen vannak a Földön a milliomosok, mint egy évvel korábban. Az Egyesült Államokban a számuk több mint hárommillió, Japán követi Amerikát másfél milliós számmal, Németországban 900 ezer milliomos él. A háztartások egy százaléka tartja ellenőrzése alatt a világ magánvállalkozásainak 38 százalékát.
Az ázsiai térségben e téren is látványos a növekedés, a gazdag emberek számában Ázsia ma már Európával vetekszik: mindkét földrészen körülbelül hárommillió van belőlük. Kína 670 ezer dollármilliomossal büszkélkedhet, de egy év alatt harmadával nőtt a számuk Malajziában és Szingapúrban is. Az előrejelzések szerint az ázsiai milliomosok száma 2011-ben fogja meghaladni az európaiakét.

Százharminckét országban 136 ezer ember megkérdezésével készített felmérést a Gallup Intézet; az elemzést a közelmúltban a Christian Science Monitor amerikai hetilap ismertette. A közvélemény-kutatókat a boldogság két válfaja érdekelte: egyrészt az általános elégedettségérzet, másrészt az öröm bizonyos pillanatai, amelyeket az adott országban az emberek megéltek. Az első kérdés erősen összefügg az ország gazdagságával, benne a személyes vagyoni helyzettel, míg a másodikra adandó válasz már összetettebb, hiszen ez összefügg a személyiséggel is.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA adatait vették figyelembe, amikor egy ország nemzeti össztermékét vizsgálták. Ebben az egyik legnagyobb termelési mutatóval – egy lakosra vetítve 46 ezer dollár – az Egyesült Államok az élcsoportban helyezkedik el. (Van néhány kisebb ország, amely megelőzi Amerikát.) Az általános boldogság tekintetében viszont a megvizsgált országok közül csak a 26. Tehát az amerikaiak korántsem érzik magukat elégedettnek a pénzükkel.
Ne csigázzuk tovább az érdeklődést: az első helyet Dánia nyerte el. Azért ez a skandináv ország sem tartozik a GDP-t tekintve lemaradottnak: a 31. helyet foglalja el a tavalyi 36 ezer dolláros egy főre vetített nemzeti össztermékkel. A második a „boldogságranglistán” Új-Zéland, amely 27300 dolláros GDP-jével a vizsgált országok között csak az 51. helyen áll.
Mi lehet e két ország titka? Valószínűleg sok tényezőből áll össze, hogy jó dánnak és új-zélandinak lenni. Sejtéseink a következők: még a 27 ezer dolláros nemzeti jövedelem is azt mutatja, hogy anyagi kérdésektől viszonylag függetleníteni tudják magukat. Dánia példáját nemegyszer megtapasztalva elsősorban az jut az eszembe, hogy ez az ország működik. Mégpedig igen ésszerűen. Az állam ott tevékenykedik jól, ahol szükség van rá. Errefelé pénztelenségre hivatkozni ugyancsak elrugaszkodott a valóságtól, hiszen olyan magasak az adók – talán még a magyarországit is meghaladják –, hogy ezért az állampolgár joggal várhatja el: az állam tegye a dolgát.
De ne higgyük azt, hogy Koppenhágában fenékig tejföl az élet. Bizony – egy dán kollégával találkozva – egy-két jó csapolt sör után ők is tudnak panaszkodni. Hogy milyen unalmas az élet Dániában, hogy megfojtja őket az adó, hogy milyen drága ország ez, hogy még néhány év, és valahol a földrész déli felén fogja tengetni életét, amúgy se bírja az itteni klímát, amikor kis túlzással egy délutánig tart a nyár. Ennek ellenére szinte biztos lehetsz abban, ha két-három év múlva úgy adódik, és felkeresed ismerősödet, még mindig élvezi a koppenhágai sanyarú létezést.
Dániában rendezett az élet. Gyaníthatóan nem tegnaptól, hanem már öt nemzedékkel ezelőtt is ez jellemezte az országot. Az embereknek igényük van erre, és ezért hajlandók is adójukkal fizetni. Az egyik koppenhágai látogatásom alatt „hivatalból” felkerestem a Tivoli nevű szabadidőközpontot; valami olyasmi, mint a mi vidámparkunk, tele különböző szórakozási lehetőségekkel, de van itt eszpresszó, cukrászda és neves étterem is.
Vidámpark: gyerekek – ez az összefüggés jut először az ember eszébe. Ám soha ennyi szemmel láthatóan elégedett nyugdíjast nem láttam, mint a koppenhágai Tivoliban. Talán azért volt szembetűnő, mert az iskolaidőszak végén jártunk, és kevés volt a diákkorú. A kávéházak teraszán elegáns, fehér ingben ültek az urak, oldalukon asszonyukkal, akik öltözködésén szintén látszott, hogy megadják a módját a Tivoli-látogatásnak.
Elszorult a szívem: ha Magyarországon látnék egyszer ennyi sorsával elégedett időskorút, akinek semmi más gondja nincs, mint hogy egy kapucsínó mellett gondtalanul élvezze az első nyári napsugarakat, és kvaterkázzon ismerőseivel! Nem pedig, mint nálunk, azzal kell foglalkoznia a nyugdíjasok többségének, hogy holnap jut-e betevőre. Mérhetetlen a két ország közt a különbség, azaz nagyon is mérhető.
Élményemet megosztottam dán barátommal. Mire ő: az igazán jómódú nyugdíjasok már évtizedek óta Portugália vagy Spanyolország déli részének üdülőtelepein élnek. Így spórolnak, még marad is a járandóságukból. Egész kolóniák alakulnak ki a Földközi-tenger partján. A társadalmi kérdésekre igen érzékeny kollégám rögtön hozzá is fűzte: ez az oka a családi kapcsolatok meglazulásának. Ugyanis jó, ha évente egyszer találkoznak a gyermekeikkel, az unokáikkal a nagyszülők. Szavaiban érezhető volt az elítélő él, hogy ezek az öregek csak a maguk boldogulásával törődnek. Hát hiába, azért ott is, az ilyen tejjel-mézzel folyó államban is vannak gondok.
Ahhoz, hogy élvezni tudjuk az életet, kell a rendezett környezet is. A természet adományainak megőrzése. Mindkét ország kiemelkedően környezettudatos állam. Új-Zéland páratlan természeti szépségekkel megáldott ország, amelyekre vigyáznak is. Ráadásul itt, „lent”, a déli félteke „sarkában” kiválók a lehetőségek arra, hogy megőrizzék a kölcsönbe kapott Föld értékeit.
A társadalmi kapcsolatok minőségének is óriási a szerepük az elégedettségérzetünk megítélésében – hangoztatják a kérdés kutatói. Ed Diener, az illinois-i egyetem szociológusa Costa Rica és Dél-Korea példáján érzékeltette a különbséget. Bár az említett ázsiai ország a GDP terén sokkal jobban áll, mint közép-amerikai társa, mégis a Costa Rica-iak vallják magukat boldogabbnak.
Amerika közepén korántsem hat olyannyira a kapitalizmus törvénye, mint a Koreai-félsziget déli részén: természetesen ez társadalmilag kisebb haszonnal, elszámolható dollárkötegekkel jár, de az átlagpolgárok mégis inkább a saját szabályaik szerint élnek, mint máshol, ahol a pénzvilág kizsákmányoló erejével rátelepszik az emberre.
Az észak-európai államokban természetesen már túl vannak a vadkapitalista időszakon, de boldogság terén a náluk sokkal szegényebb közép-amerikai országok megelőzik őket. Tehát el kell találni a „receptben” a jó arányt: azért a pénz is fontos, de nem az első, mint példázza nem egy afrikai ország, amely GDP-jét tekintve utolsó a sorban, viszont életörömben az elsőkkel vetekszik.
De térjünk vissza a számok rideg világába! Az Eurostat, az európai statisztikai intézmény megállapította közelmúltbeli jelentésében, amely az unió 27 tagállamában vizsgálta a gazdasági mutatókat, hogy Luxemburg és Bulgária közt az egy főre vetített GDP-ben hétszeres a különbség az első javára. De például a luxemburgiak, akik zömükben a pénzügyi szféra alkalmazottjai, két és félszer „gazdagabbak” – hogy ne csak kelet-európai „vetélytársakkal” vessük egybe –, mint a franciák. Vajon a nagyhercegség polgára hétszer jobban él, mint a Rodope hegyláncának lakója? Aligha.
Az OECD, a leggazdagabb országokat tömörítő együttműködés „strukturális változásokat” vél felfedezni a világ gazdaságában, amelyeknek jelentős hatásuk lesz a történelmi folyamatokra. A párizsi székhelyű szervezet tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a harminc OECD-tagállam, amely a 2000-es világtermelés hatvan százalékát adta, jelenleg 51 százalékát termeli, 2030-ban csupán 43 százalékát tudja előállítani. Ez nem új jelenség, állítják a kutatók, viszont sebessége egyre nő.
Az OECD szakértői szerint az eddig megszokott két világ, fejlett és feltörekvő országok helyett sokkal jobb, ha „négysebességes” világképben gondolkodunk, amely egyaránt tükrözi a növekedést és annak ütemét, a bérek színvonalát, a szegénység elleni küzdelemben elért eredményeket. Ez az új felfogás különösen húsz ázsiai és afrikai országot érint: India, Indonézia és bizonyos fokig Banglades elmozdult a szegénységi pontról, csakúgy, mint Etiópia és Nigéria. Érdekesség, hogy a latin-amerikai országoknál csak jelentéktelen fejlődést tapasztalhatunk. A jelentés külön kitér Kínára, ahol az utóbbi évtizedben hatvan százalékkal, több mint 300 millió fővel csökkent azoknak a száma, akik szegénységben élnek.
Ha a világ nagy térségeit vesszük górcső alá, akkor továbbra is Európa számít a világ leggazdagabb övezetének – állítja a Boston Consulting Group amerikai pénzügyi csoport. Utána következik, kicsit lemaradva, az Egyesült Államok, majd Ázsia. A Japánon kívüli ázsiai és csendes-óceáni térség gőzerővel tör az élre: a gazdasági beruházások üteme itt kétszerese a világátlagnak. Meg is lesz ennek a hatása: átalakul a világgazdaság rendszere, szakadatlanul fejlődik a déli országok árukereskedelme, ma már Kína az első számú partnere olyan államoknak, mint Brazília, Dél-Afrika vagy India. Maholnap megnő ezeknek az országoknak a politikai súlyuk is.
De hol jó élni manapság? Mondjuk egy dániai nyugdíjjal valahol a Karib-tenger egyik szigetén, ahol kedvesek az emberek, és nem nyugtalanítják magukat az azonnali teendőkkel. De ha valakinek ez nem adatik meg, hát meg kellene próbálni itt megteremteni a mi kis boldogságszigetünket.