Európát tizenhárom válogatott képviselte a Dél-afrikai Köztársaságban. Egyesek szerint igazságtalanul sok, mások úgy vélik, indokolatlanul kevés. Ami tény: e tizenhárom csapatból minden korábbinál kevesebb, mindössze hat jutott be a legjobb tizenhat közé, hárman folytathatták a negyeddöntőben (mivel három szín európai nyolcaddöntő zajlott, ez nem is történhetett volna másképp), az a három alakulat viszont meg sem állt a dobogóig. A nyolc évtizedes vb-történelem során először fordult elő, hogy két, egymást követő világbajnokságon Európa söpört be minden érmet.
Ha az egyes földrészek területét, népességét, FIFA-tagállamainak számát nézzük, Európa vitathatatlanul túlreprezentált a vb-n. Ha az eredményességet, akkor inkább alul. Elsősorban Ázsia, másodsorban Afrika érzi méltánytalanul kevésnek a maga kvótáit (előbbi négyet kapott, amiből ráadásul egyet Ausztrália vitt el, utóbbi hatot), és bár a zöld gyepen egyikük sem igazolta, hogy többet érdemelne, a zöld asztalnál, az „egy ország, egy szavazat” demokratikus elvének megfelelően hoszszabb távon jobbak az érdekérvényesítési képességeik.
Mivel a 32-es mezőny további bővítése gyakorlatilag kizárt – a 24-es rendszer nem jött be, így maradnak a kettő hatványai, 64 vb-résztvevő pedig már nem is földi lépték –, Ázsia és Afrika kontingense csak valakinek a rovására gyarapodhat. De kinek? Óceánia egyetlen helyét akkor sem veszik el, ha Új-Zéland Vanuatu, a Fidzsi-szigetek és Új-Kaledónia megelőzése árán jutott el a Bahrein elleni, titánok harcaként szintén nem értékelhető interkontinentális pótselejtezőig. Észak- és Közép-Amerika három pozíciója is atombiztos, még úgy is, hogy ez az Egyesült Államoknak és Mexikónak „örökbérletet” jelent, a fennmaradó egy helyért pedig rendre Costa Rica, Honduras, Salvador, valamint Trinidad és Tobago, a világfutballban csupa porszemnyi náció marakodik. Dél-Amerika öt – papíron négy és fél, de a kontinens északi fele elleni rájátszás ezt felfelé kerekíti – kvótája különösen azt tekintve sok, hogy mindössze tízen vágnak neki a kvalifikációnak, és az ötvenszázalékos bejutási arány kiugróan a legkedvezőbb; csakhogy az idén mind az öt reprezentáns tovább haladt a legjobb tizenhat közé is, sőt, négyen egészen a nyolcig hatoltak, és Chilét is éppen Brazília szorította ki onnan.
Mindezt egybevetve kizárólag Európa lehet a kárvallott. Az előző bő három évtized tendenciái ezt pontosan jelzik is. Az 1978-as 16 csapatból még tíz képviselte földrészünket, az 1982 és ’94 közötti négy vb 24-es mezőnyéből sorrendben 14, 14, 14 és 13 pozíció jutott, az 1998 és 2010 közötti, ugyancsak négy vb 32-es létszámából pedig 15, 15, 14 és 13. Kérdés, hol állhat meg e süllyedés? A baljós választ a korosztályos és női vb-ktől várhatjuk. A jelenleg is zajló, németországi U20-as női világbajnokságon a 16-ból öt az elmúlt évek 16/4-éhez képest kifejezetten kedvező arány, a tavaly őszi, egyiptomi U20-as fiú vb 24/6-os mutatója is azt valószínűsíti, hogy az egynegyed környékén lesz a realitás.
Tehát a 32-ből nyolc helynél. Persze nem mindjárt 2014-ben, de nem is 2114-ben. Az ellenünk érvelők erre mondhatják azt, hogy Európának úgysincs tíznél több, a vb számára nélkülözhetetlen csapata, és ez sajnos igaz. Már a selejtezők is bizonyították, hogy kontinensünkön belül is nyílik az a bizonyos olló: a két vb-döntős, Spanyolország és Hollandia százszázalékos teljesítménnyel, tíz és nyolc győzelemmel, Németország és Olaszország is veretlenül, két, illetve három döntetlennel, Anglia kilenc győzelemmel és egy vereséggel zárt. A nagyok helye vitathatatlan, a kicsiké vitatható. El is fogják vitatni.
De addig is roppant nehéz lesz megszerezni. Szlovákiának, Szerbiának és Szlovéniának persze az idén sikerült. Kellett hozzá szerencsés sorsolás, önemésztő ellenfelek, több bravúr és egy-egy csoda. No meg minimum az európai középmezőnyhöz tartozó, erős, stabil csapat. A szlovákoknak és a szerbeknek (mindketten csoportelsők lettek, előbbiek épp a szlovének, a csehek és a lengyelek, utóbbiak a franciák, a románok és az osztrákok előtt), valamint a szlovéneknek (az oroszokat verték ki a playoffban) van ilyen, nekünk nincs. Ezért egyelőre hiába is teljesülnének az egyéb feltételek.
Sőt, rövid távú kilátásaink kedvezőtlenebbek, mint korábban bármikor. 2014-re tekintve a Király, Dárdai, Gera fémjelezte nem nagy, de legalább látható generáció kifut, és ha a megújult hazai futballvezérkar minden elődjénél sokkal hatékonyabban és racionálisabban működik is – ez legalább jogos reménynek tűnik –, még a Bozsik-program feltámasztásával sem holnap kezdi ontani a tehetségeket. U20-as válogatottunk persze vb-bronzérmes, de Koman Vladimiron és Németh Krisztiánon kívül a többiek nemhogy nem dörömbölnek, nem is kaparásznak a felnőtt válogatott kapuján, az U20 amúgy is csak egy évjárat, miközben a vb-n látott nagycsapatokat nyugodtan tekinthetjük „U35-nek”. (Bár a németek bizonyították, hogy egyetlen forrásból is mekkorát lehet meríteni.) Azaz, mire esetleg valamelyest összeszedhetjük magunkat, addigra könnyen lehet, hogy az európai vb-kvalifikációban nyolc hat-, hétcsapatos csoportban zajlik majd a küzdelem, és csak az első lép tovább, a másodikok is mehetnek már nézőnek.
Egy gondolatfoszlányt megér, miben bízhatnánk, ha a legigazságosabb módon teljes, földrészek közötti selejtezőt rendeznének, mondjuk 128-as főtáblával, ebből adódóan kieséses alapon. A másutt alkalmazott szisztémának megfelelően az első kör párosítása 1.-128., 2-127., 3-126. lenne, és így tovább. Magyarország, a legfrissebb, már a vb után kiadott FIFA-ranglista 62. helyezettje ebben az esetben a 67.-kel, a Dél-afrikai Köztársasággal vagy a vele holtversenyben álló Macedóniával találkozna, továbbjutása esetén pedig, a legjobb 64 között jöhetne a pillanatnyi 3., azaz Brazília. Számunkra kedvező lebonyolítási rendet tehát ne is keressünk.
Versenyformát inkább, hiszen a 2016-os Európa-bajnokságon már 24 együttes rajtolhat, és 50-ből 24-be jutni talán nem merő illúzió. Ráadásul abban is bízhatunk, hogy Ázsia és Afrika Eb-helyet azért nem követel magának.
origo.hu
Huszonhét macskát szabadítottak ki az ercsi horrortelepről
