Megvan mindenem, ami kell, mondta az ajtó mögül az újságíróknak Grigorij Perelman matematikus, amikor szerették volna megtudni tőle, miért nem vette át Párizsban június 7-én a Poincaré-sejtés 1904 óta esedékes bizonyításáért elnyert, egymillió dollárral járó Évezreddíjak egyikét. Perelman kis lakásban él Szentpéterváron idős édesanyjával, a világgal nem érintkezik, ha nagy ritkán megszólal is, csak azt kéri, hagyják békén. Anyja annyit mondott a fiáról: szereti a zenét, a kását és a rántottát, és nem szeret érintkezni az emberekkel. Perelman nem vette át a matematikai Nobel-díjként emlegetett, szintén jelentős öszszeggel járó Fields-érmet sem, mert azon az állásponton van, hogy ha egy bizonyítás helyes, akkor azért nincs szükség külön elismerésre.
A szociológiai felmérések szerint az emberek a jóléttől egyre boldogtalanabbak, a magyarok e téren még dobogósok is. A felmérések szerint a rendszerváltozással járó piacgazdaságban nemhogy a bőséget, épphogy a hiányt látták meg. Annak idején, ha a csepeli munkás belépett a csepeli Skálába, csupa olyan árut látott, amely már neki is volt otthon. Nem jött izgalomba attól, hogy a széria-Trabantot új ablaknyitó kurblival szerelték fel. És mit lát most a helyi plázában az egykori csepeli munkás? Csupa olyan árut, amilyen neki nincs. Tíz centivel nagyobb átmérőjű televíziót, önjáró GPS-t, gondolatolvasó mobiltelefont, még tisztább mosóport és legillatosabb szagtalanítót. A szociológusok szerint a fejlett társadalmak polgárai azért boldogtalanok, mert elégedetlenek, és esélyük sincs az elégedettségre, amíg vannak, akik egy lépéssel előttük járnak a szerzésben. A magyarok pedig emiatt még az átlagnál is boldogtalanabbak.
Mit kezdjünk Grigorij Perelmannal?
origo.hu
Politikai leszámolás egy kanizsai család ellen?
