Az állam rossz gazda – ez volt a Medgyessy- és Gyurcsány-éra egyik legtöbbször hangoztatott szlogenje. A cinikus mondat hitelességét – persze nem egészen abban a formában, ahogy kitalálói gondolták, de – igazolja a Magyar Posta nyolc éve. A közhelyhez hozzátehetünk egy másik, kétségtelenül igaz sztereotípiát: az állam általában akkor rossz gazda, ha vezetői felelőtlenül bánnak a közösség vagyonával. A posta mint állami kézben lévő társaság 1867 óta önállóan és eredményesen gazdálkodott, soha nem szorult támogatásra, jó néhány esetben pedig az első tíz adóbefizető között volt. Még manapság is nyereséges, igaz, tartalékai kimerültek, piaca folyamatosan szűkül, működése akadozik.
Sajnos utóbbi nyolc esztendejének nyereségességét elsősorban a költségek öncélú, önfelemésztő csökkentése alapozta meg, nem a versenyképesség megteremtéséből adódó árbevétel-növekedés. Mindezért elsősorban az előző, szocialista–liberális kormányzatokat terheli a felelősség. Számukra nem létezett nemzeti postaügy, mindössze olyan nagyvállalatot láttak a cégben, amelyik évről évre termeli a nyereséget. Ezt persze osztalékként folyamatosan el is vonták. A Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormány mintegy harmincmilliárd forint osztalékot fizettetett ki a postával, így nem is lehet csodálkozni azon, hogy a fejlesztésekre csak nagyon korlátozottan maradtak források.
Kalmár István, a Magyar Posta nemrég kinevezett elnöke 2000 novemberétől már irányította egyszer a céget majdnem két éven át. Érkezésekor annak idején puskaporos hangulat uralkodott, főként a dolgozók körében. Az egyik vezető váratlanul a kezébe nyomta az előző vezetéstől örökölt, a cég „megmentését” szolgáló hitelcsomagot, amelyet az akkori kereskedelmi bankok jeles képviselői jegyeztek.
– A konszolidációs szerződés csekély mozgásteret engedélyezett a posta számára. Valószínűleg a szobámba még bemehettem volna engedély nélkül, de egyéb ügyekben a bank jóváhagyását kellett volna kérnem – mondja Kalmár István. – A kontraktust nem írtam alá, próbáltam más megoldást keresni annak ellenére, hogy a nemzeti bank hirtelen visszakövetelte harmincmilliárdos „tartozásunkat”. (Az adósság a posta-takarékpénztár 1949-es leválasztásával keletkezett. Addig a posta-takarékpénztár állta a készpénzforgalomhoz szükséges biztonsági fedezetet. A konfiskált összeg egy részét a Rákosi-érában hitel formájában kapták vissza a nemzeti banktól – P. T.)
Közben sikerült elérni, mint az új elnök mondja, hogy a kormánytartalékból tízmilliárdot tegyenek félre, ha a postán gondok merülnének fel a váratlan jegybanki forráskivonás miatt, például a nyugdíjkifizetésekkel kapcsolatban. A válságot végül szerencsésen átvészelték, az állami segítséget nem kellett igénybe venni: felgyorsították a készpénzforgalmat, így nagyjából pótolni lehetett az MNB által kivont összeget.
Az akkori vezetők úgy látták, hogy a posta kiszolgáltatottságát erősen csökkentené egy saját, állami tulajdonú bank létrehozása, és bizonyos idő elteltével jóval nagyobb nyereségre tehetne szert, mint addig. Erre az 1996-ban elkezdett postaliberalizációs folyamat miatt is szükség volt, nehogy felkészületlenül érje a céget a 2013-as teljes nyitás. A tárgyalássorozat lehetővé tette a korábbi Princz-féle Postabank megszerzését. Az Orbán-kormány a postába apportálta a bankot.
– Hatalmas munkával tisztította meg az akkori igazgatóság a korábbi Princz-birodalmat a kétes ügyletektől, így a bank már 2002-ben – az előző évi, nagyjából félmilliárd helyett – 2,5 milliárd forintos árbevételt hozott a postának, pedig a két cég hálózata még nem is volt összekötve – mondja Kalmár.
Tervezték egy jelzálogbank megalapítását is, a Postabank portfóliójában szereplő, a két háború közötti polgári kereskedelmi banklicenc, az úgynevezett PK bankcsonk felhasználásával. A lépéssel Kalmár István szerint még nagyobb biztonsággal működhetett volna a Magyar Posta.
Ám 2002-ben a Fidesz elveszítette a választásokat. A hárommilliárdos alaptőkével indulásra kész jelzálogbank nem kapott működési engedélyt, s hamarosan a posta vezetőinek is kézbesítették az „elbocsátó szép üzenetet”. Hozzátehetjük: mint minden eddigi kormányváltás esetén. A konszolidált, nyereséges Postabank privatizációjának ötlete már 2002 nyarán felmerült a Medgyessy-kormányban. Csak a rend kedvéért idézzük fel a három neoliberális „csodafegyvert”: liberalizáció, dereguláció, privatizáció. Látjuk, hova juttatták az országot.
A Postabankot végül 101 milliárd forintért adták el. A PK bankcsonk, amelyből a jelzálogbank lett volna, rejtélyes módon eltűnt, nem tudni azt sem, mi lett a benne lévő hárommilliárddal. A hírek annak idején arról szóltak, hogy a Postabank eladásából származó 101 milliárdból majd az M5-ös autópályát fejlesztik, aztán ez sem történt meg. Érdemes lenne utánanézni, hogyan került ki a posta hivatalos mérlegéből a jelentős summa, mire használták fel és kik.
Nem szívderítő az utóbbi nyolc esztendő postatörténetéről beszélgetni. Mindenütt visszalépéssel, „öncsonkítással” találkozhatunk. A hálózatát folyamatosan leépítő nagyvállalat mobil postákkal, a vállalkozásba adott hivatalokban postapartnerekkel és maradék saját postai hálózatával próbálta, próbálja ma is ellátni feladatát. A korábban elkezdett elektronikus fejlesztéseket szinte mindenütt leállították. Nyolc év alatt a nagy postai ingatlan vagyon jelentős hányadát értékesítették, így a saját tulajdonú üdülők, szociális létesítmények nagy részét is dobra verték, de megszabadultak a Krisztina körúti postapalotától is. Nem létezik már a posta utazási irodája, megszűntek a benzinkutaknál lévő postahelyek. Felszámolták a 2002 márciusában elkészült elektronikus közbeszerzési rendszert is. Az 1,7 milliárd forintos beruházás tíz ember közreműködésével az előzetes tervek és az előkészített szerződések szerint évi sokmilliárdos árbevételt hozott volna az akkori Magyar Postának. Három, együttesen fejlesztett beszerzési rendszer készült el. Az egyik a központosított közbeszerzést szolgálta volna ki, a másik a piaci szereplőknek kívánt beszerzési szolgáltatást nyújtani, a harmadik pedig a posta saját beszerzéseit elektronizálta. Annak idején a nyilvánosság előtt is bemutatták ez utóbbit: a jelenlévők kivetítőn követhették, ki milyen ajánlatot tesz a posta éves festékpatron-beszállítására. Végül az ajánlatok – számítógépes rendszer általi objektív és befolyásolhatatlan – értékelése alapján az addigi beszállító lett a győztes, igaz, a korábbi árhoz képest csaknem 50 százalékkal kevesebbért. A rendszer talán alkalmas lett volna a manapság számtalan esetben a bűnügyi krónikákban szereplő korrupciós közbeszerzések megakadályozására.
A posta és a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában lévő, a távközlési forradalommal lépést tartani kívánó Magyar Posta Tetra Távközlési Szolgáltató Rt. működését is feleslegesnek tartották a szocialista–liberális kormányok, felszámolták, helyette most más cégtől kell bérelni a nem túl jó minőségű technikát. A Tetrával kapcsolatos közbeszerzés – 2002-es kormányváltás előtti – eredményét nem vették figyelembe. Az utóbb nyertessé előléptetett társaság köthetett a magyar állammal tízéves, számára hatalmas bevételt jelentő szerződést, és a mai napig szolgáltat hellyel-közzel – jóval drágábban. Az új cég nyújtotta technika sem a legjobb minőségű, ennek ellenére egyéb állami intézmények is ezt kapták meg.
A 2002-es kormányváltás előtt alapított két postabiztosítónak – vagyon- és életbiztosítással foglalkoznak – felerészben német tulajdonosa volt, a német fél azonban nem sokkal a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után tőkét emelt, a posta pedig nem tette ugyanezt, gyakorlatilag lemondott tulajdoni hányadának jó részéről. Jelenleg 33 százalékos tulajdoni aránya van a két biztosítóban a postának. A 2002-es létszámhoz képest majdnem tízezerrel kevesebben dolgoznak ma a cégnél. Senki nem vizsgálta eddig, mennyibe kerültek a társadalomnak az elbocsátások. Ezek az emberek ugyanis átkerültek a költségvetés „másik oldalára”, azaz járulékfizetőkből segélyre szorulókká váltak, legalábbis egy időre. A szakszervezetek pedig szinte végig szemet hunytak a „racionalizálások” felett.
A diákhitelezést 2002 nyarán szervezték ki az akkor még postai tulajdonban lévő Postabankból. A tanulók tehát azóta csupán magán kereskedelmi bankokban juthatnak hitelhez. Így a kereskedelmi bankok kockázatmentesen, minimális költséggel, ingyen kapott, az állami Postabank által kidolgozott konstrukciót arra használnak, hogy kamatot szedjenek.
Ráadásul a postavállalat gyengülésének folyamata ahhoz az időszakhoz köthető, amikor egyre közelebb kerültünk az Európai Unió engedélyével 2013-ig elhalasztott teljes liberalizációhoz. (Az EU előírásai szerint 1997-től a 350 grammnál, 2002-től a 100 grammnál, 2006-tól pedig az 50 grammnál nehezebb küldeményekre vonatkozik a teljes piacnyitás, amely a legtöbb tagországban be is következett 2009-ben.)
Egyébként nálunk is jelen vannak már a postai szolgáltatásokkal foglalkozó külföldi vállalatok, így a Fedex, az Egyesült Államok egyik legnagyobb logisztikai csomagküldő cége, egyre nagyobb teret nyer az osztrák posta, amelyhez nemrég ment át a Magyar Posta egyik volt vezetője.
Az elnök így összegezi az eddigi nemzetközi piacnyitási tapasztalatokat: Nagy-Britanniában a Royal Mail négy éven át igyekezett felkészülni, a cél érdekében együttműködött saját szabályozó hatóságával, a Postcommal. Ennek ellenére hatalmas a cég piacvesztése. Németországban úgy próbáltak védekezni, hogy megemelték a postai alkalmazottak fizetését. Az alternatív szolgáltatók ezért pert is indítottak. A finnek eljárása tűnik a leghatékonyabbnak. Hivatalosan tilos a nemzeti posták támogatása a már liberalizált országokban, bizonyos kiskapuk segítségével ez mégis megtehető. Az új jogszabályoknak köszönhetően a finneknél gyakorlatilag nincsenek alternatív szolgáltatók, a porondon egyedül a nemzeti posta maradt.
A kilátások nem a legkedvezőbbek: a posta az utóbbi nyolc évben részben saját vagyona értékesítéséből és létszámcsökkentésből, részben pedig tarifaemelésből biztosította az eredményességét, felélve ezzel a jövőjét. Logisztikai hálózatát folyamatosan leépítette, hagyományos szolgáltatásait pedig kiszervezte „maga alól”. A nyereségesség mesterséges fenntartásának tartalékai kimerültek.
– Nagyon súlyos következményei lehetnek annak, hogy közösségi tereinket a kistelepüléseken szisztematikusan rombolták: felszámolták a postákat, a kis iskolákat, a pap is már csak hetente vagy havonta egyszer jár misézni. Buszfordulókat, járatokat, szárnyvonalakat szüntettek meg, sok helyen polgármesteri hivatal sem működik – összegezi gondolatait Kalmár István. – Az életkörülmények nemcsak azért lesznek egyre nehezebbek a kistelepüléseken, mert az üzletekben egyre kevesebb árucikk található, hanem mert a helyi lakosok az életükkel kapcsolatos ügyeiket sem tudják elintézni odahaza. A családok, a közösségek ilyen körülmények között túlélésre rendezkedhetnek be. A postáról szóló egyik előadásomban kitértem ezekre a kérdésekre, s a korábbi kormány két jeles képviselője némi gúnnyal annyit tett hozzá: a kocsmák és a temetők még megvannak. Annyit mondtam nekik: talán azért, mert a kocsmában vagyunk, és a temetőbe készülünk.
origo.hu
Bródy János fia takarít, hogy elüsse az időt a kaliforniai börtönben
