Csíkkarcfalvi napkapu, Sárkányrepülő Gyimes felett, Gyergyói fedett híd, Szárhegy emlékezete – noha immár több mint két évtizede annak, hogy Bardócz Lajos Erdélyből Magyarországra telepedett, lapjainak jó részén ma is megjelennek a székelyföldi tájak, motívumok, művészetének örök ihletői. De nemcsak a látvány elemei, hanem – még inkább – műveinek szellemisége köti őt ma is szülőhelyéhez, az útnak indító tájhoz, ahol a magyar irodalom, művelődés, tudomány olyan jeleseinek a portréját készítette el, mint például Ady Endre, Apáczai Csere János, József Attila, számos versillusztrációt metszett fába. A hetvenes évek közepétől fa- és linómetszeteket, fekete-fehér és színezett szén-, tus- és ceruzarajz-sorozatokat készített (Agresszió, Idők, Forrás, Várakozva, Szorongás), emellett számtalan kötetet illusztrált, köztük a Shakespeare-szonetteket.
Az erdélyi magyar grafika legjobb hagyományát hozta magával: a szűkszavú drámaiságot – hangzott el többek között laudációjában, a Szervátiusz Jenő-díj tavalyi átvételekor. Valóban, drámaisága a balladákéval rokon, ahogyan művészetének színei átvitt és a szó közvetlen értelmében is. Látszólag visszafogott ez a színvilág, gazdagsága az árnyalatokból, a részletek szépségéből vagy éppen az egymásnak feszülő erőkből alakul ki, a műveivel megidézett idők végtelensége színezi tovább. Megidézi a Tordai-hasadék legendáját, a szarvassá változott fiú viszontagságait, nyitott a keresztény századok előtti magyarság kultúrája, hitvilága iránt, amely szinte nyomtalanul eltűnt az elmúlt évszázadok alatt, de a grafikus lapjai érzékeny membránként mintha mégis fölerősítenék a távolból érkező jeleket. A keresztény középkor és a népi vallásosság emlékei ugyancsak jelen vannak műveiben (Királyi lelet I–II., Útmenti Korpusz, Székely Veronika kendője), de azon – sajnos nem túl nagyszámú – kortárs művészeink közé tartozik, aki szükségét érezte, hogy grafikáival az 1956-os forradalom hősei mellett hitet tegyen.
Kiállításának erősségét jelentik azok a művek, amelyeket erdélyi író-költő kortársainak, illetve a XX. századi magyar irodalom nagyjainak a művei inspiráltak. Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Illyés Gyula, Márai Sándor neve fémjelzi ezt a sorozatot, a hegyeit visszakérő Wass Alberté. Az álom, az emlékezés kifürkészhetetlen útjain járva idézi meg azután újra és újra a régi hajnalokat, őszi tisztásokat, hegyoldalakat, amelyeken valamikor a távolinak tűnő időben már járt valamikor, s amelyekről ma is jelen időben beszélhet sajátjaként.
origo.hu
Gázolt a vonat Galgamácsa közelében
