„Már a választások előtt megértettem: nem kívánatos újabb öt évig az általam képviselt elnöki felfogás. Ezt nem volt könnyű tudomásul venni, de ami személyes sorsomat illeti, jó lelkiismerettel fejezem be a munkát. Annak idején az Alkotmánybíróság elnökeként a halálbüntetést eltörlő döntéshez hosszú, elmélkedő indokolást írtam. Amellett érveltem, hogy az emberi élet kimondhatatlan méltóságát annak egyszerisége adja. Így fogtam fel az elnöki munkát is.” – nyilatkozta a múlt héten Sólyom László leköszönő köztársasági elnök egy interjúban. Az elnöki posztra jogászprofesszorként került, és onnan megbecsült államférfiként távozik. Teljesítményét az utókor fogja megítélni.
A belga Magyarországon
„Én vagyok a belga Magyarországon, a konzervatívoknak liberális vagyok, a liberálisoknak konzervatív” – mondta Sólyom László első köztársasági elnökként adott interjújában.
És valóban, a politikatörténetben ritkán előforduló helyzet kellett ahhoz, hogy egy Sólyom Lászlóhoz hasonló, függetlennek mondható jogászprofesszor egy politikai pártok uralta Országgyűlésben megszerezze a megválasztásához szükséges többséget, és hazája legfőbb közjogi méltóságává, a köztársaság elnökévé válhasson.
Egy ilyen ritka pillanat adatott meg Magyarországnak és Sólyom Lászlónak akkor, amikor a komoly megbecsülésnek örvendő, a jobboldali pártok által köztársasági elnöki posztba emelt Mádl Ferenc – ugyancsak jogászprofesszor – bejelentette, nem vállal még egy ciklust. Ekkor a Védegylet nevű civil szervezet, megérezve a lehetőséget, hogy sem a jobboldalnak, sem pedig a baloldalnak nincs esélye arra, hogy megválassza a saját jelöltjét, tekintve, hogy az MSZP ragaszkodik Szili Katalinhoz, akit az SZDSZ nem tud elfogadni, nyílt levélben fordult a pártokhoz, hogy jelöljék az államfői posztra Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét.
Az MDF – a szólamok szintjén – azon nyomban támogatta a javaslatot, ám a jelöléshez nem volt elég képviselője, így lett Sólyom László a Fidesz bölcs politikai döntésének köszönhetően a Fidesz–KDNP jelöltje. És a szavazási tortúrát támadható eleganciával, ám szigorú vasfegyelemmel végigküzdve az ellenzékben lévő jobboldalnak – az SZDSZ tartózkodásának köszönhetően – sikerült elérni, hogy Sólyom legyen az elnök, vagyis, hogy ne a szocialista Szili Katalin foglalja el a köztársasági elnöki széket.
Sólyom Lászlót június 7-én a harmadik fordulóban sikerült tehát megválasztani, és még aznap le is tette az esküt. Hivatalos beiktatására augusztus 5-én került sor.
Fiaskók
Sólyom mindjárt elnöksége kezdetén kijelentette, visszafogott elnöki szerepre készül és a szakmai kérdéseket nem hajlandó politikaiként kezelni, amiből pedig az következett, hogy a különböző államhatalmi posztokra való jelöléseknél – élve az alkotmány adta lehetőségeivel – nem hajlandó egyeztetni a politikai pártokkal. Sólyomnak egyébként elnöki ciklusa alatt ebből az eltökéltségéből eredt a legtöbb konfliktusa, számos jelöltje bukott el egyeztetés híján a parlamenti szavazásokon, ugyanakkor következetesen ragaszkodott alapelveihez. Minden parlamenti szavazási fiaskó után akadt olyan független szaktekintély, aki Sólyom kérésére – akár a biztosra vehető elbukással is számolva – elvállalta a megméretést. Az ombudsmanokat, a Legfelsőbb Bíróság elnökét végül is sikerült megválasztani anélkül, hogy a pártokkal háttéregyeztetésekre kényszerült volna az elnök.
Sólyom László a külpolitikában is önálló hangot ütött meg, ha alkotmányos jogérzéke ezt diktálta.
Már a beiktatása napjára időzített lapinterjúban rögzítette, hogy bár a sajtóban keveset akar szerepelni, de nagy kérdésekben, mint amilyen a terrorizmus, a globalizáció, véleményt fog formálni. Elkötelezett Európa-pártinak vallotta magát, dacára a megtorpanásoknak. Sólyom kifejtette, a mélyebb uniós integrációt pártolja, nemcsak a gazdasági, hanem kulturális, szellemi és politikai téren is.
Ujjlenyomat
Ugyanakkor európai elkötelezettsége nem jelent egyben elfordulást Amerikától. „El kell ismerni Amerika súlyát és szerepét, (…) de ne essünk túlzásokba a rendkívüli intézkedésekkel és jogkorlátozásokkal. Én például addig nem megyek – tudósként sem mentem – az Egyesült Államokba, amíg ujjlenyomatot kell adnom” – szögezte le tiszteletet parancsolva egy szuverenitására büszke ország öntudatos polgáraként az elnök.
Talán nem elrugaszkodott megállapítás, hogy ennek a Sólyom-nyilatkozatnak is köze volt ahhoz, hogy felgyorsult a Magyarország és a többi hátrányosan megkülönbözetett európai állammal szembeni amerikai vízumkötelezettség eltörlésének folyamata.
Sólyom László, ha igazságérzete és jogfelfogása úgy diktálta, akár diplomáciai bonyodalmat is hajlandó volt okozni. Tavaly decemberben, amikor a politikai elit szó nélkül eltűrte ama nagy és gazdag országok nagykövetei által jegyzett dokumentumot, amit a pécsi erőmű reprivatizálása és a rádiófrekvenciák újraosztása miatt adtak ki, egy rádiós nyilatkozatában határozott nemtetszését fejezte ki az ügyben. Mint fogalmazott: „Nem arról van szó, hogy tagadnánk azt, hogy problémák vannak, de a probléma szóvá tételének ez a módja voltaképpen sértő az országra nézve.” Hangsúlyozta: az sem indokolja a fellépés ilyen módját, hogy a korrupciós helyzet ugyan csakugyan romlik Magyarországon, ám ezzel a magyar hatóságok is tisztában vannak. Ezért a tárgyalások során „meg kellett erősítenie, hogy sem a korrupciós helyzet, sem az adózás átláthatatlansága nem olyan szörnyű Magyarországon, hogy erre a nyilatkozatra szükség lett volna”.
„A katarzis elmaradt”
A rendszerváltozás utáni első nagy társadalmi megrázkódtatás, a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatását követő zavargások idején mérettetett meg leginkább Sólyom László elnöki tekintélye. Felszólalásaiban az erkölcsi megtisztulás szükségességét hangsúlyozta.
2006. október 1-jén, az önkormányzati választások estéjén mondta el elnöksége talán legfontosabb beszédét: „Szeptember 17-e óta rendkívüli események történtek. (…) A frakciótársaknak szóló miniszterelnöki beszéd ismertté válása mélységesen megrázta Magyarországot. A felháborodás jogos volt. Az országszerte kialakuló békés tüntetések számomra az emberek egészséges erkölcsi érzékét bizonyították. A katarzis, a megtisztulás azonban elmaradt. (…) A miniszterelnök folyamatosan kitér az alapkérdés tisztázása elől. Nem ismeri el, hogy megengedhetetlen eszközöket használt annak érdekében, hogy a hatalmat megtartsa, és azután fogjon hozzá az állami pénzügyek rendbetételéhez. Ez a demokráciába vetett bizalmat ássa alá.
A hazugság fogalmát jelentéséből kiforgatta és kiterjesztette az elmúlt tizenhat év politikájára. Nem fedheti el az alapvető erkölcsi konfliktust annak előtérbe állítása sem, hogy a miniszterelnök szerint milyen bátor tett volt, illetve lesz hozzányúlni az egészségügy, a nyugdíjak, az oktatás, az állami támogatások immár finanszírozhatatlan rendszeréhez. Szeretném hangsúlyozni: az államháztartás rendbe hozását én is a legsürgetőbb feladatnak tartom, támogatom, és támogatni fogom. A felelősség elől egyetlen kormány sem térhetett volna ki. Mindnek vállalnia kellett volna, hogy a lakosságra súlyos terhet ró. Ilyen gazdasági programot azonban nem lehet sikerre vinni a terhet viselők bizalma nélkül. A bizalom megrendülése országszerte tüntetésekben fejeződött ki. A szervezetlen, felháborodásában magára hagyott tömegben könnyen támogatásra találtak a tüntetés eredeti okán kívüli, nemegyszer az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen tiltakozó jelszavak és felhívások. Azonban nem moshatók össze a békés tüntetésekkel azok az erőszakos cselekmények és bűntettek, amelyek a szeptember 19-re virradó éjjel a Szabadság téren történtek, s amelyeket a leghatározottabban elítélek. (…) Most az Országgyűlésnek van cselekvési lehetősége. A kormány az Országgyűlésnek felelős. Az Országgyűlés dönt a miniszterelnök személyéről. Az Országgyűlés helyreállíthatja a szükséges társadalmi bizalmat. A megoldás kulcsa a parlamenti többség kezében van” – hívta fel a parlament figyelmét a helyzet egyetlen erkölcsös és demokratikus megoldására az elnök.
Az elnök intő szava lényegében pusztába kiáltott erkölcsi intelem maradt. Tessék-lássék tartottak egy bizalmi szavazást, az SZDSZ támogatásával megerősítették a kormányfői poszton Gyurcsányt. És jött október 23-a, a bosszú, a Gyurcsány vezérelte rendőrattak.
Elutasított kézfogások
Sólyom az ellenzéket is megrótta több ízben, például azért, mert Gyurcsány közerkölcsromboló őszödi beszéde után rendre kivonult az ülésteremből, ha a kormányfő megszólalt, ezzel ugyanis egy idő után súlytalanította a parlamenti kivonulás jelentőségét. Amiatt is kritikával illette a Fidesz országgyűlési képviselőit, mert az amúgy vitatott jogszerűséggel a Parlament köré felállított kordont ugyancsak jogellenes módon elbontották és bejelentették, hogy vállalják tettük következményeit.
Ugyanakkor az elnök hozzátette: „Nem hallgatható el viszont az sem, hogy a Kossuth téren a gyülekezési jogot ősz óta alkotmányosan aggályos módon korlátozza a rendőrség, és nem reagált érdemben a kifogásokra sem.” És még ama intelmét is megfogalmazta, hogy „a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni”.
Amellett, hogy nem fogott kezet néhány a pártállami időkben kétes hírnevet szerzett kitüntetettel, azzal is rossz pontot szerzett magának a szocialistáknál, hogy 2007-ben visszautasította Gyurcsány javaslatát, hogy 75. születésnapja alkalmából a legmagasabb állami kitüntetést, a Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét adományozza Horn Gyulának.
Sólyom László köztársasági elnökként számos jogszabályt küldött vissza a parlamentnek megfontolásra és több törvényt küldött el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. Ez utóbbiakban volt alkotmánybíróként szinte biztosra ment.
2008-ban – érzékelve a korrupció elburjánzásának társadalomromboló hatását és az oktatás színvonalának csökkenését – több neves közéleti személyiséget kért fel a Bölcsek Tanácsának megalapítására, amely 2010-ben Szárny és teher címen tette közzé kiérlelt ajánlásait a korrupció visszaszorítása és az oktatás fejlesztése érdekében.
Nemkívánatos személy
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel való kapcsolatát utólag a köztársasági elnök is konfliktusokkal terheltnek minősítette. A 2009 tavaszán kialakult kormányválság idején a kormányzati politika mögött elolvadt társadalmi támogatottság miatt többször is hangsúlyosan kifejtette, hogy a legjobb megoldást a helyzetre az előre hozott választásban látja.
Ugyanakkor, amikor a parlamenti többség más megoldást választott, és Bajnai Gordont megválasztották válságkezelő miniszterelnöknek, Sólyom László jó kapcsolatot alakított ki az új kormányfővel.
Talán ennek is köszönhető, hogy amikor 2009. augusztus 21-én a szlovák hatóságok biztonsági kockázatokra hivatkozva megtagadták a közadakozásból állított új Szent István-szobor avatására érkezett Sólyomtól a Szlovákia területére történő belépést, a Bajnai-kabinet diplomáciai jegyzékben tiltakozott az atrocitás ellen, és az elnök melletti leghatározottabb kiállással uniós szintre vitte az ügyet.
Lakodalomban
Miközben Sólyom László mindent megtett azért, hogy köztársasági elnökként is egy jogtudóstól elvárható alapossággal lássa el a törvényhozás alkotmányos kontrolljából a rá háruló feladatot, egy természettudós alaposságával hívta fel a figyelmet szűkebb hazánk, térségünk, a Kárpát-medence, sőt a föld természeti értékeinek védelmére.
A világ környezetvédelem iránt elkötelezett elnökeit éppen úgy igyekezett az ökológiai egyensúly megőrzése ügyének megnyerni, mint az országot járva a polgármestereket, tanítókat, orvosokat, gazdálkodókat, akiktől, mint ahogy megjegyezte egy interjúban, sokat tanult.
A „szögletes” tudós érdekes módon a vidék egyszerű embereivel, civil polgáraival találta meg legkönnyebben a közös hangot határon innen és túl. A Felvidéken még azt is megkockáztathatta, hogy hirtelen ötlettől vezérelve beállítson egy falusi lakodalomba, mert tudta, hogy ott szívesen látják. A nemzeti ünnepeink közül március 15-ét igyekezett a határon túli magyarság körében tölteni, éppen az összetartozásunkat akarta ezzel szimbolizálni ama tragikus 2004. december 5-i népszavazási fiaskó miatt, amikor nem sikerült érvényes szavazást tartani a kettős állampolgárságról.
Sólyom a Vatikánban a pápánál tett látogatását is arra használta fel, hogy elérje a magyar nyelvű misét a csángók földjén.
