Példaértékű megállapodást hozhat tető alá a kormány a hazánkat 2008 ősze óta hitelező Nemzetközi Valutaalap (IMF) Budapesten tartózkodó delegációjával, elsősorban a pénzvilágban hevesen ellenzett bankadó ügyében. Ha sikerül keresztülvinni a hitelintézeteket és a biztosítókat érintő 200 milliárd forintos átmeneti adót, nemcsak a futóhomokra épült idei, Bajnai–Oszkó-féle költségvetést lehet stabilizálni, hanem a társadalmi igazságosság irányába is tehetünk egy lépést. Kevés az idő: a Fidesz–KDNP-kabinet olyan büdzsét örökölt, amelyben májusban az egész évre tervezett deficit 120 százaléka megvalósult, a hitelek feltételeként vállalt hiányt pedig a törékeny nemzetközi befektetői hangulatban mindenképp tartani kell.
A banki keservek elismerése mellett rögzítsük: a szektorra jutó idei különadó mértéke hozzávetőlegesen megegyezik az első negyedéves adózott nyereségükkel és a tavalyi, válságos évben termelt profitjuk egyharmadával. Ebben a helyzetben a pénzintézetek állítólagos ingatag helyzetbe taszításával finoman szólva sem elegáns érvelni, és még kevésbé helytálló érv, hogy a pluszadó a bankok – csekély túlzással amúgy sem létező – hitelezését fogná vissza. Tavaly több mint 300 milliárdos adózott hasznot zsebelhettek be a zömében külföldi pénzintézetek, ennek ellenére alig folyósítottak új hiteleket. Álságos és etikátlan az IMF-nél fúrni a különadót, amely éppen az ország kockázati megítélése szempontjából kulcsfontosságú pénzügyi egyensúlyt hivatott megteremteni, ebből pedig végső soron a bankok is hasznot látnak.
A Gyurcsány Ferenc kinevezettjeiből álló jegybanki monetáris tanács bankadóellenes állásfoglalása olyan torz érveléssel védi a pénzintézetek hasznát, hogy abba sok közgazdász is belepirulna. Eszerint az országnak növekedési veszteséget okozhat a különadó, amely állítólag veszélyezteti az egész magyar gazdaság stabilitását. A kamatokról döntő grémium tagjai – Simor András, Karvalits Ferenc, Király Júlia, Neményi Judit, Csáki Csaba és Bihari Péter – ezek szerint úgy vélik, hogy az eddig mesésen kereső hazai bankok profitjának átmeneti megnyirbálása döntheti romba a magyar kilábalási terveket? Nocsak. Még akár hihetnénk is e nyakatekert teóriában, ha nem vetnénk össze a bankszektor jövedelmezőségének és a magyar gazdaság fejlődésének görbéjét, amely két, egymással éppen ellentétes irányú ívet rajzol.
A bő másfél éve felvett húszmilliárd eurós EU–IMF–Világbank mentőcsomagból már csak öt és fél milliárd maradt, a szerződés pedig eredetileg idén márciusig köttetett. A Gyurcsány–Bajnai-kabinet gondoskodott, hogy ez a mentőöv is csak a kormányváltásig tartson, akárcsak a kilakoltatási moratórium, amely szintén a választásokig volt érvényben. Az új kormánynak most egy vállalható feltételekkel megvalósítható megállapodást kell tető alá hoznia az IMF-fel úgy, hogy eközben a nemzetközi porondon precedensértékű bankadót is elfogadtatja.
A valutaalap most egészen más tárgyalópartnerekkel találja szemben magát. Orbán Viktor első kormánya egyszer már felszámolta függésünket a valutaalaptól, és a budapesti irodájukra is lakatot tettek. Most joggal hivatkozhatunk a kiemelkedően nyereséges magyar pénzintézetekre, amelyek az unió legmagasabb betét-hitel-kamat különbözetével szedték a sápot. Nehéz helyzetet örökölt a kormány, de mozgástér mindig van. Ne felejtsük: az IMF-nek nálunk sokkal rosszabb partnerei is vannak. Ha már egyszer olyan illusztris adóstársaságba keveredtünk, mint Pakisztán, Ukrajna vagy a harmadik világ segélyezettjei.
origo.hu
Két napig hazánkon a világ szeme
