Zuhany

A rettegett jamaicai kábítószerbárót jó időre kivonták a forgalomból: hazájából a múlt héten adták ki az Egyesült Államoknak, azóta meg is jelent New York-i bírája előtt. Vajon mi az oka annak, hogy a közép-amerikai államokat és a karib szigetek világát ennyire eluralja a drogkereskedelem?

Pap jelenlétében adta fel magát a múlt kedden egy kingstoni katonai ellenőrző pontnál Christopher Dudus Coke a jamaicai hatóságoknak. A kormány közleményében ugyan az állt, hogy elfogták a május vége óta keresett gengszterfőnököt. Ám valószínű, hogy hosszas tárgyalás után a bűnöző döntött úgy: nincs tovább, ha életben akar maradni, kellő biztosítással vállalnia kell az önfeladást.
Dudus így inkább elfogadta, hogy Jamaica kiadja az Egyesült Államoknak, ahol kábítószer- és fegyverkereskedelemmel vádolják. A vádak között nem is szerepelt az a legkevesebb ezer, más bűnügyi szakértők szerint 1500 gyilkosság, amelyeket jamaicai kábítószerdílerek követtek el az utóbbi másfél évtizedben amerikai földön. Egyértelmű, hogy a főnökök főnökének, akit közvetlen munkatársai csak „elnök úrnak” szólítanak, tudnia kellett, mi folyik Amerikában.
A megfigyelők szerint, ha a jamaicai kábítószerfőnök mindenben elismeri bűnösségét, abban bízhat, hogy életfogytiglani büntetést kap. De legalább él a 42 éves drogbáró biztos cellájában, és bizakodhat egy valamikori kedvező fordulatban.
Hogyan jutott ekkora hatalomhoz Dudus a majd hárommilliós Jamaicán? Örökölte. Egyrészt képletesen, másrészt a maga tárgyi valóságában. Az ország függetlenné válása (1962) óta mindig megvolt a kapcsolat a bűnözés és a politikai rendszer között. Szemre léteznek a demokrácia kellékei: működik a parlament, tevékenykednek a pártok, a sajtó többnyire szabad. Ám egyetlen dolog hibádzik, s ez a választások tisztasága.
Egyes vélemények szerint maguk a politikai pártok hozták létre a tömörülésekhez köthető bűnbandákat. Egyrészt pénzbegyűjtői feladatokkal, másrészt pedig a tömegek irányítására. Ezek biztosították – ha kellett, erőszakkal vagy korrupcióval –, hogy a területükön szinte mindenki azonosan szavazott. Így alakultak ki a különböző területek, amelyek „szigorúan elkötelezettek” a Munkáspárt vagy a Nemzeti Néppárt iránt.
Ám a két nagy párt elveszítette az ellenőrzést a „szörnyek” felett. A bandafőnökök nem végrehajtók, hanem parancsolók lettek, egyenrangúak lettek a politikusokkal. „Ha kell a szavazat, akkor elintézel nekem ezt-azt, eltekintesz a büntetéstől” – mondhatják a gangvezérek.
A nyolcvanas évekre már ez a rendszer jellemezte Jamaicát. Lester Lloyd Coke, Dudus apja uralta a főváros központjától távol eső Tivoli Gardens kerületét. A jamaicai politika nagy öregje, a fehér bőrű munkáspárti vezető, Edward Seaga volt Tivoli Gardens képviselője 2005-ig, amikor utódjára, a jelenleg is hatalmon lévő kormányfőre, Bruce Goldingra hagyta választókerületét.
Hasonló vádakkal kérte az Egyesült Államok Lester Coke kiadatását a kilencvenes évek elején, mint amilyeneket fia ellen hoztak fel a közelmúltban. Az ő példájából okult Dudus. Az apa 1992-ben bevonult a kingstoni börtönbe, ahonnan csak koporsóban távozhatott. Túl sokat tudott, mint manapság a fia. A hivatalosan börtöntűzben elhunyt kábítószer-kereskedő temetésén megjelent maga Edward Seaga, mintegy az esemény politikai súlyát növelendő. Aki esetleg kételkedett a bűnözés és a politika jamaicai kapcsolatában, ekkor megbizonyosodhatott felőle.
A fiatal Dudus apja örökébe lépett: a Shower Posse névre keresztelt bűnbandával – amelynek átvitt jelentése „golyózuhany” – uralta nemcsak a városrészt, hanem külföldön is aktívan tevékenykedett. Mindenütt vannak „vállalkozásai”, ahol nagyobb jamaicai közösség él: az Egyesült Államokban, Kanadában, Nagy-Britanniában. Ezeken a helyeken ugyanúgy intézték az ügyeiket a jamaicaiak, mint otthon: előbb tüzet nyitottak, csak utána kérdeztek. Kingston egyébként a világ egyik legveszélyesebb városa, az országban évi kétezer körül van a gyilkosságok száma.
A korábban rasztafrizurás, szakállas Christopher Coke politikai kapcsolatait kamatoztatva „üzletemberré” avanzsált. Építési cégét a jamaicai versenytárgyalásokon valahogy mindig előnyben részesítették. Dollármilliókat hoztak neki ezek a megrendelések, jó pár éve már más nevén fut vállalkozása. Dudus visszahúzódva élt, különösen azóta, amióta testvéreit meggyilkolták. Alig mutatkozott nyilvános helyeken.
Más maffiafőnökök kegyetlenségükkel bizonyos tiszteletet tudnak kicsikarni, ám valódi népszerűségben a nyomába sem érnek Dudusnak. Májusban, amikor a jamaicai kormányfő aláírta az amerikai kiadatási kérelmet, ez a hír annyira felkorbácsolta az érzelmeket, hogy ezrek mentek tüntetni Kingstonban ilyen feliratú táblákkal: „Krisztus meghalt értünk, mi is meghalunk Dudusért!” Ő a jótevőjük, mi lesz, ha őt is elveszik tőlük? – foglalta össze az emberek véleményét a BBC brit tévétársaság.
Tivoli Gardensben, ebben a kingstoni nyomornegyedben az állam egyszerűen nem létezik. Hát a bandafőnök létrehozta a saját államát, a Duduslandet. A nem különösebben művelt Christopher tanítókat hozatott, feltöltötte az iskolákat nevelőkkel, elvárta, hogy a diákok tanuljanak. „Ösztöndíjakat” alapított, pénzösszegekkel támogatta a jó eszű tanulókat.
A kerületében előírta, hogy este nyolc óra után kiskorúak nem tartózkodhatnak az utcán, különben szüleik büntetésre számíthatnak. Tíz óra után tilos volt a másokat zavaró dajdajozás. Ám a mulatságnak is megvolt az ideje: az egyik társasága minden évben megrendezte a sziget legnagyobb reggae-fesztiválját. Ha valamelyik országos hírű sztár meghívást kapott rá, visszautasíthatatlannak tartotta a részvételt.
Volt elég embere, aki felügyelje az általa hozott rendszabályokat. Azokban a május végi napokban, amikor a jamaicai hadsereg egyharmada, csaknem ezer katona kereste Dudust, mintegy 400 fegyveres védte a főnököt. Ennyit a belbiztonságról, nem is fogták el akkor. Napi zsoldjuk 50 eurónak megfelelő összeg volt, ami Jamaicán kisebb vagyonnak számít – számolt be róla a Le Figaro francia napilap. Az összecsapásokban, amelyek belháborúra emlékeztettek, több mint hetvenen haltak meg.
A Dudus-állam munkalehetőséget is biztosított: egyrészt az építkezéseken, másrészt kis ráhatással elérte, hogy a pártirodákon adminisztrációs tevékenységet végzők is az ő kerületéből kerüljenek ki. Sőt ha valakin nem tudott segíteni állással, az mindig számíthatott egy kis pénzre, amelyből kihúzhatja pár napig. Arrafelé ez a szociális segély. Elég egy kis törődés, és az emberek hálásak lesznek.
Közép-Amerika és a karib térség lassacskán átveszi azt a szerepet a kábítószer-termelésben és -csempészésben, amely korábban Kolumbiáé volt. Mexikó, Honduras, Guatemala, Salvador – mind új termelő-elosztó központtá válik a karib szigetekkel kiegészülve. Ezekben az országokban alig működik az állam, a gyors meggazdagodás vágya viszont hihetetlen erőszakkal párosul. Hát persze hogy jönnek új Dudusok.