Akinek kevés a havi kétmillió

Különös, de amióta a forint árfolyama konszolidálódik, a jegybank sovány kétmillió forintos fizetésre, szinte éhkoppra ítélt elnöke nemigen hallatja hangját. Előtte bezzeg szinte naponta volt valami vele kapcsolatos hír, megszólalás, amelyeknek közös nevezője Simor András fizetéscsökkentése és az ő ez ellen vívott szabadságharca volt. Pedig most tényleg megszólalhatna. A régebbi híradásokat böngészve kiderül: rásegítés nélkül utoljára tavaly év elején állt hasonlóan nemzeti valutánk. Igaz, a Bajnai-kabinet alatt vérrel-verítékkel, forintvásárlással, egyebekkel összedrótozták, majd felpumpálták a forintot, ám ez afféle monetáris szteroidokkal történt. Ma viszont vegytisztán a piac és az országvezetés iránti bizalom határozza meg a forint állását. Nem árt azt is felidézni az annalesekből, hogy elemzők már akkor is kárhoztatták a jegybanki elnököt, aki azt állította, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs célja gyengébb forintkurzus mellett is teljesülhet. Ezzel eleven forintgyengítő tényezővé lépett elő. Emlékezhetünk, utána nemzeti pénznemünk villámgyorsan legyengült Gyurcsányék és a főbankár áldásos teammunkájának köszönhetően, s márciusra megpaskolta a 317-et. Simornak akkor sem volt mondanivalója.
A szófukar elnök mostanában is mély hallgatásba burkolózik. Holott nem kell hozzá közgazdasági diploma, hogy nyilvánvaló legyen: az MNB elnöke minden nyugtató szava jótékonyan hat a befektetőkre, piacokra. Mondhatják: nem evett bolondgombát. Miért támogatná a kormányt, amikor valóságos koplalóművészt akarnak belőle faragni? Negyedére redukálták a fizetését, immár kevesebbet keres, mint az Európai Központi Bank első embere. Jogtiprás ez, egyesek gyűjtést akarnak indítani Simor szociális felkarolására. Azért kellene segítenie a kabinetet, mert ezt írja elő számára a törvény. A jegybanknak az árstabilitás fenntartásának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatnia kell a kormány gazdaságpolitikáját. Úgyhogy nincs apelláta, az offshore-os elnöknek is a kabinet mellé kell állnia, különben de jure is alkalmatlanná válik magas posztjára. Neki kötelessége lenne a kormányzati szempontok figyelembevétele. Ha erre azt mondaná, ő csak lelkiismereti okokból ment szembe a polgári kormánynyal, s mondott olyasmiket, hogy kellene a megállapodás az IMF-fel, most már ezeket az óvó aggályokat is félreteheti. Az államkötvényeket többszörösen túljegyzik, viszik, mint a cukrot, a forint inkább erősödik, az infláció csökken. Az OTP szakértőinek számításai szerint az ország finanszírozása az IMF–EU-hitelcsomag eddig fel nem vett része nélkül is biztosított 2011 végéig. Egyre-másra kapjuk az elismerést olyan helyekről a világban, ahonnan álmunkban sem számítottunk rá. Mi kell még, hogy Simor betartsa a törvényt, s a kabinet közérdekű elképzeléseit támogassa?
A The Guardian szerint a válság alatt az alapkamatot túl magasan tartotta, s azóta is ezt erőlteti. A mesterségesen magasított kamatszint viszont hátráltatja a gazdasági kibontakozást – bárki beláthatja. Akár még az MNB vezetője is. Vagy úgy véli a ciprusi offshore cégek nagy barátja és tegnapi működtetője, hogy utolsó szoci pártmohikánként a végsőkig ki kell tartania? Inkább szájzárat kap, minthogy segítse a gazdasági talpraállást? Úgy tűnik: ő a jegybanki függetlenség helyett a tétlenséget és tehetetlenséget szeretné jogszabályba foglaltatni. Simor úgy véli, havi kétmillió forint fixszel az ember már nem olyan könnyen viccel. Nemrég azt mondta egy könyvbemutatón: „Rosszul élünk – mondjuk nem én”. Kerekedett is belőle derültség. Jó lenne, ha értett volna belőle.