A kontinensviadalok 1926 óta íródó történetében mostanáig egyszer nyertek a magyar úszók hat aranyérmet, 1993-ban, Sheffieldben. Ha összeveti a két szereplést, mire jut?
– Sheffieldben Güttler Karcsi révén egy világcsúcsot is elértünk, Egerszegi Kriszta pedig négy számban is győzött. Mostani tizenhárom érmünket viszont kilenc versenyző szerezte, tehát végre van csapatunk. Gyűjtöttünk 87 olimpiai pontot, ami kiugró eredmény, ráadásul megnyertük a négyszer kétszázas női gyorsváltót, és egy ország úszósportjának az erejét ez mutatja leginkább. Nem véletlen, hogy váltóban legutóbb 1954-ben, Torinóban sikerült győznünk.
– Ha minden idők legjobb magyar úszócsapatait rangsorolja, a 2010-es alakulatot hova helyezi?
– Egér, Darnyi, Szabó Joe vagy elődeik személyében klasszisaink mindig voltak, de ilyen sokoldalú csapatunk még soha. Ha már a kétszázas női gyorsváltónkat említettem, akkor hozzátehetem, hétfőn a százas váltónk is úgy lett negyedik, hogy alig maradt el a harmadik svédektől, és ha aznap Hosszú Katinka megnyerte volna a 400 vegyest, szerintem a váltóban is összejön a bronz. De 200 férfi pillangón is ott hagytunk egy ezüstöt, mert Biczó Bence Szingapúrban az ifjúsági olimpián vesz részt. Még így is negyedikként végeztünk az éremtáblán, ez szenzációs szereplés. Sőt, ha a női vegyes váltóban nem zárják ki az oroszokat, akkor a britek nem lépnek előre, csak öt aranyuk lenne, mi pedig harmadikok volnánk.
– Mennyiben köszönhető mindez annak, hogy budapestiből országos sporttá vált az úszás?
– Döntő mértékben. Ötvenkilenc fős csapatunkba tizennégy vidéki és hat fővárosi műhely adott versenyzőt, ilyesmire korábban soha nem volt még példa. Erre nagyon büszke vagyok. Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Miskolcon gyönyörű, 50 méteres fedett uszodák épültek, most már tényleg Budapesten lenne a sor, mert enélkül lehetetlen világbajnoki rendezésre pályázni. Pedig érdemes, mert egy közelmúltbéli felmérés szerint az úszás a leginkább szeretett sportágak közé tartozik, emellett kiváló alapokat ad vízilabdázók, öttusázók, egyéb sportolók számára is. Hogy mást ne mondjak, az olimpiai bajnok pólós Varga testvérek is itt kezdtek, a mi úszóovinkban.
– Aztán ők is felnőttek, az úszóinkkal együtt, akik azért még így is nagyon fiatalok. Meddig maradhat együtt ez a társaság?
– Ebben a csapatban benne van három olimpia. Ha nem is minden egyes tagjában, de a többségben igen. Az Eb mindenkinek óriási lökést adott; nemcsak a győzteseknek vagy az érmeseknek, de azoknak is, akik annak köszönhetően kerülhettek be a keretbe, hogy rendezőként minden számban négy versenyzőt indíthattunk.
– A múlt eredményeihez mérve és a jövő reményeit elemezve időben már elhelyeztük napjaink magyar úszósportját, most tegyük ezt meg térben is! Mire mehetünk az amerikaiak, az ausztrálok ellen, hogyan konvertálható a hat Eb-arany a vb-re és a londoni olimpiára?
– Nem könnyen. Erre hadd említsem példaként a briteket, akik a közelmúltban annyi pénzért szerződtettek nyolc úszóedzőt, hogy az ő éves fizetésük felülmúlja a Magyar Olimpiai Bizottság teljes esztendei költségvetését. Ha ezt is figyelembe vesszük, nehezen állhatjuk a versenyt, de hogy álljuk, azt az Eb előtt már a tavalyi római vb is bizonyította. Mert ahogyan mondtuk, országos sport lett nálunk az úszás, és a mennyiség mostanra átcsapott minőségbe.
– Mindennek dacára magyar úszó legutóbb 2000-ben, Sydneyben szerzett olimpiai aranyat, Kovács Ágnes volt az. Ha most felajánlanák önnek, hogy 2012-ben, Londonban végre újra nyerünk, de csak egyszer, elfogadná?
– Nem szívesen.

A patrióta terv: Orbán Viktor négy pontban fogalmazta meg győztes tervét