Jövőre is ki kell vetni a bankadót

A bankadóra jövőre is szükség lesz annak érdekében, hogy  Magyarország teljesítse a kitűzött hiánycélt, de 2012-ben a költségvetési hézag betömésére már a pénzintézetekre kivetett teher sem lenne elég – hangzott el az épp egy éve felállított Költségvetési Tanács tegnapi tájékoztatóján. Kopits György, a tanács elnöke arról is beszélt, hogy az új kormánynak vissza kell szereznie a piacok bizalmát, aminek eszköze a fegyelmezett gazdálkodás.

Nagy Vajda Zsuzsa
2010. 08. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bankadóból eredő bevételekkel és a már beharangozott megtakarítási tételekkel tartható lesz az idei 3,8 százalékos hiánycél – mutatott rá a költségvetés pályáját idéntől 2014-ig elemző sajtótájékoztatón Kopits György. A Költségvetési Tanács elnöke arra is kitért, hogy jövőre a kormánynak egy 184 milliárd forintos költségvetési lyukat kell betömnie, a pénzintézeti különadó tehát 2011-ben is elegendő lesz a deficit kordában tartására, vagyis a 2,8 százalékos jövő évi terv eléréséhez a most ismert világgazdasági körülmények és kormányzati elképzelések mellett. A tanács számításai szerint 2012-ben már fokozódnak a nehézségek, s a költségvetési hézag betöméséhez már nem lesz elegendő egy bankadó méretű pluszbevétel, ezt az űrt valamilyen tartós tétellel kellene majd semlegesíteni.
Kopits György a Magyar Nemzet által feltett kérdésre elmondta, lát némi esélyt arra, hogy már idén csökkenő pályára álljon a teljes államháztartási adósság GDP-arányosan, ehhez azonban egyszázalékos gazdasági növekedésre lenne szükség 2010 végére. Valószínűbb szerinte, hogy ez a mérséklődés jövőre indul meg, amelynek feltétele a háromszázalékos GDP-emelkedés lenne 2011-ben. A költségvetést felügyelő tanács egyébként technikai elemzésében idén egy százalék, jövőre 2,9, 2012-ben 3,1, 2013-ban és 2014-ben pedig három-három százalék bővülést vár.
– Egyre nehezebb a világban mozgásteret szerezni, a befektetők aggodalommal figyelik a kormányok költekezéseit, azokét is, amelyekre nem volt jellemző a fiskális alkoholizmus. Magyarország adósságpályája kirívóan magas a régióban, felelőtlen pénzügyi politikát folytattunk hosszú ideig, ami kikezdte az irántunk való bizalom alapjait. Az új kormány tehát egy rendkívül nehéz helyzetet örökölt, ezt az erodálódott pénzügyi hitelességet kell visszaállítania. A piac kierőszakolja a kiigazítást a kockázati felárak növekedésével-ingadozásával és a magas kamatelvárásokkal. De ha ezt a fegyelmezetlenséget sikerül felszámolni, és a költségvetési szabályokat betartjuk, megváltozik a hazánkról kialakult kép, végre csökkenhetnek a kamatok, és az állampapírok kockázati felárainak emelkedése, ingadozása is megszűnik – foglalta össze Kopits György, miért kulcsfontosságú a költségvetési fegyelem megteremtése. Szerinte a korábban leginkább „alkoholizáló” dél-amerikai országok nagy része mára kitartó munkával elérte, hogy a piacok nagyobb bizalommal tekintenek rájuk, mint hazánkra, és érdemes lenne például Brazília példáját nekünk is megvizsgálni.
A pontosan egy évvel ezelőtt felállított Költségvetési Tanács tagjai – mint a sajtótájékoztatón elhangzottakból kiderült – egyelőre gyanakodva néznek a kormány azon tervére, amelyik a magánnyugdíj-pénztári hozzájárulások mértékével csökkentené az államháztartási hiányt. Kopits szerint – aki nem ellenzi az elképzelést – ennek csupán kozmetikai hatása lenne, ettől még a költségvetés finanszírozási igénye nem csökkenne. A bemutatón szintén jelen lévő Oblath Gábor, a Költségvetési Tanács tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az újfajta, kilenc uniós ország által kért elszámolás a valósághoz közelebb álló összehasonlítást eredményezne a tagállamok államháztartási helyzetéről. A 2009 nyarán felállított testület számításaiban nem vette figyelembe a magán-nyugdíjpénztári befizetések átkönyvelésének hatását, ugyanis vizsgálatát a már hatályban lévő törvények figyelembevételével készíti.
A Költségvetési Tanács elemzéséből (technikai kivetítés) az is kiderül, hogy a háztartások fogyasztása az idén még 3,2 százalékkal csökken, jövőre azonban már 1,5 százalékkal nő. A forint árfolyama az idei 280-hoz képest jövőre 276-ra, majd 2012-ben 274-re esik vissza. A munkanélküliségi ráta a tavalyi tíz százalékhoz képest idén tovább emelkedik, majd jövőre tartósan csökkenő pályára áll.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.