Én nem tudom, hogy a robbantgatást mint önkifejezési és akaratérvényesítési módszert ki hozta divatba. Az biztos, hogy Orosz Anyácska kebelén, a cár atyuskák végóráiban, a forradalmakat mintegy megelőlegezőn, az anarchisták kedvüket lelték a bombagyártásban és -hajigálásban. A Molotov-koktélt az idő tájt – legalábbis ezen a néven – még nem ismerték, beérték a puskaporral és a dinamittal. Az első nagy magyar robbantó Matuska Szilveszter volt, Biatorbágyról azóta is mindenkinek ő jut eszébe. Nos, ha az emberi lélek eme különös szenvedélyét, amely némiképp hasonlít a piromániához, meg akarjuk ismerni, érdemes oknyomozást és tényfeltárást végeznünk Matuska a múlt feneketlen kútjában már-már elmerült ügyében. Ezt én az alábbiakban – képzeletemre hagyatkozva – meg is teszem. De mielőtt hozzákezdenék, bevallom, hogy életem egy bizonyos szakaszában belőlem élénk érdeklődést váltottak ki a II. világháborúban használt robbanószerek, amelyek az idő tájt lépten-nyomon hevertek. Klasszikus játék volt például a légvédelmi ágyúk lövedékének hüvelyéből kiszedett, spagettiszerű anyag, amelynek egyik végét meggyújtottuk, majd eltapostuk, s ily módon csodálatos látványhoz jutottunk. A spagetti ugyanis sisteregve fölemelkedett a földről, a levegőben furcsa kanyarokat írt le, majd füstcsíkot hagyva maga után eltűnt a semmibe. Ma némely szilveszteri petárda emlékeztet rá, bár a spagetti senkinek se vitte el a fél kezét. A puskagolyók hüvelyéből nyert lőpor a sparhelt platójára hintve színpompás látványt eredményezett és kellemes szagot árasztott. Legemlékezetesebb tettem azonban az volt, amikor Pápán, gimnazista koromban Szabó Jimmivel, akit matekra tanítottam, a házi feladat után egy hosszúkás árkocskába temetett puskaporral felrobbantottuk a disznóóljukat, mintegy szimulálva az amúgy is bekövetkező perzselést. Mindezt azért mondtam el, hogy világossá tegyem: nem viszonyulok előítélettel Matuska személyiségéhez. Képzeletben bekopogtatok Szilveszter nagynénikéjének 103 éves ükunokájához, Matuska Mártához, hogy megkezdjem az oknyomozást.
– Szilveszter – kezdi az idős hölgy – szolíd, csendes kisfiú volt. Senki nem sejtette, mire készül. Kísérletezni azonban mindig szeretett. Hétéves korában felakasztotta a macskát a körtefára, mert meg akart győződni arról, hogy az állatnak valóban kilenc élete van. Nem volt. Erről naplójegyzetet is készített, fönt van a padláson. Aztán cserebogarakba szalmaszálat illesztett, aminek meggyújtotta a végét. Szemtanúk állítása szerint gyönyörű látvány volt, amikor ezek a rovarok röpdöstek az éjszakában. Akkor égett le a csűr. Egyébként soha senkinek nem ártott.
– Miért robbantott akkor hidat?
– Tudom, hogy ezt ma is felhánytorgatják neki. Pedig nem vezette rossz szándék. Kísérletezni akart. Nobel Alfréd volt a példaképe. Csak arra volt kíváncsi, ha a híd három pillérét kirobbantja, a negyedik megtartja-e a síneket. Teljes szívemből reméltem, hogy így lesz – írta naplójában.
– De nem lett így…
– Arról ő nem tehet. De ha többre kíváncsi, beszélhet vele magával is. A szomszédasszonnyal asztaltáncoltatás közben meg tudjuk idézni a szellemét. Legutóbb azt kopogta ki, hogy jól érzi magát odaát, semmit sem bánt meg, az anarchizmus a szellemvilágban is divatos, ő most az őrangyalával éppen egy olyan plasztikbomba előállításán fáradozik, amivel képes lesz felrobbantani a tejutat.
– Ezt megírhatom?
– Nekünk is vannak emberi jogaink. Semmit sem írhat meg a Matuska család engedélye nélkül.
Hogy miként volt merszem mégis papírra vetni ezeket a sorokat, én nem tudom.
origo.hu
Súlyos galandféreg-fertőzés terjed Magyarországon
