Érdemes megnézni a Kogart Galéria huszonkét festményből és tucatnyi rajzból álló kiállítását és kézbe venni a Kossuth Kiadó kötetét, hogy érzékeljük, mi az, amit a nehéz sorsú, mélyről indult, tanulmányait viszontagságos körülmények között végző és korán, ötvenhat éves korában elhunyt művész létrehozott. De talán éppen a megélt és legyőzött, képbe fogalmazott nehézségek tették igazán súlyossá műveit, hitelesítették őket az egyéni sors és a kelet-közép-európai dráma dokumentumaiként. XX. századi Bohémélet: az uradalmi kovács gyermeke, amikor huszonegy éves korában kijutott Párizsba, napokig a szabad ég alatt, a hideg beköszöntével pedig a hajléktalanok szállásán lakott. A vásárhelyi művésztársaság a harmincas évek közepén gyorsan befogadta, de egzisztenciális biztonságot élete végéig nem talált. Többnyire Budapest, Gyula és Vásárhely között ingázott, a második világháború éveiben pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal hat évig volt katona. A monumentális műfajok, a freskó iránt igen érzékeny művész számára 1948 után sem nagyszabású feladatok következtek (ami egyébként szerencsének is mondható), hanem újabb nyolcévnyi kényszerű kihagyás. 1959-ben kapta az első rangos elismeréseket, rendezhetett kiállítást a Műcsarnokban, s ítélték neki a vásárhelyi őszi tárlat Tornyai-plakettjét. Amikor életmű-kiállítása megnyílt a Magyar Nemzeti Galériában, már nagy beteg volt, a Kossuth-díjnak csak néhány hónapig örülhetett.
Mindez benne van a festészetében, ötvöződve azokkal a hatásokkal, amelyeket az alföldi festészet mesterei, mindenekelőtt Koszta József, Tornyai János, a római iskolások, főként Aba-Novák Vilmos, vagy éppen a tanulmányútjain megismert modern külföldi mesterek, például a szintetikus kubizmus képviselői gyakoroltak rá. Ahogyan a kiállítás kurátora, Szabó Noémi fogalmaz, „markáns, látomásos festészete hidat teremtett a hagyományos alföldi festészet és az avantgárd törekvések között”. Témavilága az alföldi tájban gyökerezik, olyan merész aktot azonban Párizsban is keveset festettek, mint az ő Fekvő nője az ötvenes évek végéről (Supka Magdolna szerint „alsóneművel rejtőztetett akt”), s a gyásznak is kevés olyan megrázó dokumentuma van, mint az ő arcát a kezébe rejtő nője A háború emléke című festményén. Birsalmák, Kéve, Napkorong kazlakkal, Parasztaszszony II., Kemencénél, Ház tövéből – a hétköznapi környezetből merítette többnyire képei témáját, monumentális művészete részévé vált a legprózaibbnak tűnő motívum is. Ahogyan Akarat című 1962-es képe tanúsítja, festészetében is olyan volt, mint az emberek között: vagy hallgatott, vagy szenvedélyesen érvelt az igazság érdekében.
(Kohán-emlékiállítás, Kogart Galéria, szeptember 3-ig, Kohán György, Ibos Éva kismonográfiája, Kossuth Kiadó, 79 oldal, 299 forint.)
origo.hu
KRESZ-teszt: Ön tudja, ki halad át először a kereszteződésben?
