Az érdekegyeztetés helyzetéről és az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) második félévi munkatervéről tárgyalna a kormány a fórum hétfőre összehívott ülésén – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A munkaadók és a szakszervezetek erre úgy reagáltak: lehet konzultálni az érdekegyeztetés jobbá, olcsóbbá és hatékonyabbá tételéről, most azonban a költségvetésről, az adókról, a járulékokról akarnak beszélni. – Elsősorban a munkavállalókat érintő témákról kell egyeztetni, és nem élvez privilégiumot az, hogy kinek milyen elképzelése van az OÉT további működéséről – jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke.
Lapunk úgy tudja, a kormány elszánt az OÉT belátható időn belüli átalakítása ügyében, mert miközben több kérdésről – például a korkedvezményről – évek óta nem sikerül dűlőre jutni, a tanács működtetése és az abban részt vevő tizenöt szervezet támogatása horribilis öszszegeket emészt fel. 2005-ben 1,2, 2006-ban és 2007-ben 1,3, 2008-ban közel 1,5, tavaly és idén is 1,7 milliárd forint állami támogatást fordítottak az OÉT működtetésére.
2005-től összesen tehát kilencmilliárd forintba került a tanács munkáját segítő háromoldalú titkárság működtetése, illetve a tagszervezetek képzésének, szakmai programjainak (konferenciák, tanulmányutak szervezése), kiadványainak, külsős szakértők díjazásának állami támogatása.
A Gyurcsány–Bajnai-időszak alatt évről évre emelkedett az OÉT-nak nyújtott állami támogatás öszszege, miközben a Munkaerő-piaci Alap számos fejezetét zárolták, legutoljára 3,2 milliárdot a rehabilitációs részből, veszélybe sodorva ezzel a fogyatékos munkavállalók munkahelyeit.

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”